időtöltés

Most akkor ki kell mennem az APEH-irodába, ami úgy hangzik, mint valami rettentő katasztrofális veszélyörvény, de nem, én csak kimegyek az APEH-irodába mint időtöltés, tölteni ott az időt, hogy múljon, nézni az embereket, megnézni, hogy mi történik.

…Nos, mennyi idő telt el? Egy óra sem? Hál'istennek. Egy molluszkkal tárgyaltam, akinek nem görbült a szája sarka, a szeme is csak lassan fordult. A hangja pedig, a hangja! zsírosan göcsörgött a mélyből. Számokról nem mondott semmit nekem, a számok egyelőre a színfalak mögött lebegnek, majd aztán kijön a postán a határozat. Nem akarok előre elképzelni számokat, a számokon való fantáziálgatás nem a műfajom, hacsak nem az időről van szó. Az időt bőséggel el tudom képzelni, a napokat, a fényéveket és a nano-perceket, egy fényév az százezermilliárd nano-perc minimum, rengeteg kis érzés követi egymást. De a számsorokat, a pénzösszegeket – nem. Sokat akarok keresni, dolgozom is sokat sokszor, hogy ne kelljen gondolnom velük. Egyébként pedig adórendszerileg beilleszkedési zavaros vagyok, funkcionális analfabéta adózó, amit mondanak, megteszem, és kiszámolom, a maradékból hány napig nem szorongok, de ennél többet nem adhatok.