2010/07/28

szanaszét

Szanaszét szagoltam a várost, beszéltem mindenkivel, akivel kellett, és akkor mehetek is tovább.

2010/07/27

átsüt

Tartja az öklét elköszönésképpen, hogy koccoljuk össze, fölemelem lendülettel a kezem, aztán koccannék, de egészen lágyan, megtorpanok a vállam fölött a levegőben, épp csak belesimulok a koccba, úgy esik jól. Az egész olyan, mint egy film, lassú és átsüt mögüle a nap.

vett egy padlást

Végül Amszterdamban kötött ki, és vett egy padlást. Piros és fekete a fal, nincs víz, sem áram, a Hold is alig világít. Éjjel vaksötét van, de a parkban is, és ott a fekák is fekák. Úgyhogy nem várja meg a hajnalt, följön aludni, arról gondoskodik, hogy mély legyen az álma. Negyven euróba került.

számos

Föl szoktam néha tételezni, hogy a matematikával legfőképpen nyelvi problémáim voltak az órán. Abból gondolom, hogy igazam lehet, mert most át kell néznem a lényeget franciául, és ha már, akkor angolul is, és a lényeget értem, a lényeg világos. Azt hiszem, szeretem a számos megoldással kecsegtető dolgokat. A többféleképpen leírható dolgokat. A számos megoldással kecsegtető tényeket is; az egyetlen létező megoldáshoz mindenféleképpen vezessen több út.

2010/07/26

működik és megkönnyebbülés; bizonyosság

Barátságos az és jól ismerem, biztonságosak a cellám falai, összehúzom magam a priccsen, mert tudom a határokat, amik a végtelen elfogadás, a mindennek az elfogadása és a mindennek az elengedése egyben, mert az örökké akarás határai messzebbre engednek, mint a leválhatóságé, és mert tudom, jól ismerem, hogy működik, határtalan bizonyosság és megkönnyebbülés.

de szép

Hazajönni, vissza, és itt is szürkék és nehezek a felhők a cirádás erkélyek fölött, nehéz a levegő és fájdítja a fejem. Az utcám egy függöny mögött, átderengő csipkék. De szép.

2010/07/25

une belle coupe

– Vous avez une belle coupe ! – a korlátnál a gyalogátkelő mellett. Merci, monsieur.

a környéken pár felirat

A környéken pár felirat a falakon, tollal, ugyanaz a kéz: sötétítsük be az éjszakát, hogy félrevezessünk, meg ne tartozzunk hozzá, ne mozduljunk meg.

kőcsipkézett

Dijon, a kőcsipkézett város.

2010/07/23

az évkezdésbe

Azt álmodtam, hogy az évkezdőből egyenest az évkezdésbe mentünk, narancssárga falú, télikertből átalakított terem az új kilencifié, minden nagyon rendben van, besütnek a még alig sárguló falevelek, és én tanítok a pincében.

meg van érintve

A börtön oldalában van a klub, pirosak bent a falak, másfél euró egy kis gömböc Beaujolais. Két lány kakofón jazzt játszik dobon és zongorán, aztán két srác kakofón rockot játszik dobon és basszuson, aztán a zongorista lány is beszáll szintetizátoron, és meg van érintve a szive, mert tíz éve hallgatja a srácokat New Yorkból, és most sikerült megszerveznie, hogy együtt játszhasson velük.

2010/07/21

az uszoda

A Rhône partján van az uszoda, azt hinnéd, olyan lesz, mintha a folyóban úsznál, hiszen egy szinten feszül a víz, de nem, nem olyan, csak az eget látod, mint mindenütt az egész város fölött, ez logikus, és az orrodba dörgölik a benzingőzt az autók. A városból csak a ráérősek járnak oda és nagyon olcsó is, úgyhogy a gazdagabbak sem, és mindenféle színekben fürdenek, ugrálnak be a szélről nagy fejesekkel és lóbálják is egymást. A lelátó tetején lengő zászlóról minden induló hát-hossznál azt hiszem, hogy egy ember utolsó lendülete, de nem; a csempe fakósárga és kék, az emberek a törülközőiken hevernek és azt hiszem, ha Mersault járt ide, nem csodálkozom, hogy megtette, amit tett.

2010/07/20

lyukkártyákkal

A lyoni takácsok lyukkártyákkal irányították a szál bujdoklását a szövőszékben. A keresztbe futó szál bujdoklását a függőlegesen kifeszített húrok között.

christine au murs dans le quartier

Christine is a porn star.
Christine, ça coute combien ?
Christine, ce n'est pas ma copine !

2010/07/19

kéne még ez-az

Beszélem a nyelvet és almabort iszom a fényekben, a csillagok fénye a parton, a tengeré az égen, napközben türkizek folyók, mi kell még? Kéne még ez-az? Ugyan.

2010/07/18

elüldöztük

Mielőtt azt álmodtam, hogy egy álnok kutya vadászik ránk a nyári lakban, megálmodtam a megoldást álmomban. Ott volt benne az álmomban, ott voltak a szavak a szánkban, amit mondani kell, ott voltak a szavaink a fülünkben, és a végén kezet fogtunk, ha nem több. Kezet fogtunk, aztán a másik álomban elüldöztem a kutyát két villával, véresre kellett döfködnöm a szemét a két villával, de elment. Elüldöztük a szörnyet.

froms

fromage de Lyon, navette pur de chèvre, neufchâtel, camambert, saint-marcellin, ...

graffitik a vonatok mentén

A graffitik Párizs kültelkein, habár nem értek hozzá, csak egy fekete vagy kék kontúr és belül ezüst, otthon sokkal szinesebb a vonatok mentén.

2010/07/16

itt, ott, s az idő

Nem őt, a hiányát kéne elengedni. Hiszen ott lesz. Gondolj arra, hogy ott lesz! Valahol ott van most is. Mint az a másik. Ő is itt van valahol. S itt vagy ott? Ez szinte mindegy ebben a virtuális korban; ráadásul az idő… kit érdekel az idő?!

kevéssé értik a metaforát

Akárhányszázalékos halláskárosultak kevéssé értik a hasonlatot, a metaforát. A szóvicceket. A Biblia számos rétegét. Elenyésznek ezek az apró-kori hangtalan ködben.

indulni

Az a bajom véled: sír a szívem érted – végtelen hosszan lehet indulni.

2010/07/14

a zenit énekelte velem

A Zenit megvizslatta az arcomon a fél univerzumot, énekelte velem a Ki visz engem által a vízen-t és a Bon-bon, si bon-bon-t, hogy eööÖö, eEe, eöÖöe. Kék és barna a szeme.

catherine

Játszom Catherine-t, aki intelligens és nagy a szája, tiszta a lelke, és mindent tud. Illik rám ez a szerep, remek választás, intelligens és nagy a szája és mindent tud, de mit tanulok én ebből? Á, mindegy. Játszom tovább. Könnyű és a legfiatalabb.

2010/07/13

a törülköző, az hogy van

Nürnbergből jelentkezik július közepén, mert a haverja a város másik felén van, és meg kell kérdezni valakitől, hogy a törülköző, az hogy van angolul. Rotterdamba mennek egyébként, Amszterdamban télen már voltak, majdnem halottan érkeztek meg. Most azért más.

versz, te fény

Néztem tegnap Kelenvölgyben a napfénytől vert házfalakat, a falakon a kriksz-krakszokat, és láttam, hogy ez jó. Hogy én ennek örülök. Mivel versz, te Nap, már megint?!

2010/07/12

augusztusig

Ma bementem festeni ismét, mert úgy számítottam, hogy egyedül leszek, vittem cd-ket is e célból, és akkor végül bejött a CsuGábor segíteni, életében először festett, vagyis inkább mázoljuk ezeket a padokat a Nap különböző árnyalaira, Les Négresses Vertes-et hallgattunk, mert azt még nem ismerte, aztán Banco de Gaia-t, mert az meg nekem esett jól, aztán elment, és különösen örültem, mert tényleg jó érzés volt festeni, mondta. Aztán beraktam még a Vomito Negro egyetlen lemezét, ami megvan, erre vártam mióta, hogy ott a kreatívban tökig hangerővel hallgathassan azt, és a Chicago Cave alatt elgondolkoztam a cigifüstben, hogy hát igen. Ilyen munkahely. Kulcsom is van. Aztán eljöttem; augusztusig nem is megyek talán.

2010/07/11

a városi uszoda

Van Gogh arles-i őrülete a városi uszoda fölött.

2010/07/10

hogy mozgatni

Furán néz rám, hogy én már napok óta a festegetést, csak úgy… hogy abba hol a pénz meg mi a jó nekem, ez van a szemében meg a szája sarkára biggyesztett hangsúlyában. Hát hogy-hogy hol, nézek vissza rá furán, erről álmodtam én mindig, festhessek tárgyakat, csak, mert jónak látom és szeretek belefeledkezni a narancssárgába. Meg persze, hogy ki fogja majd a főzést, az is ilyen tessék-lássék megegyezés csak. Nem értem. Viszünk szakácsnőt, vagy hogyan? Eszünk a földről, vagy a cseléd kezéből, hát nem a te verítékeddel főzöd meg a te étkedet, hogy pont jó sós legyen? Nem értem, de ő sem érti, hogy mit nem értek, nem értem, nekem jó így az élet, hogy csinálok dolgokat. Majd megfizet az, ami a jövő, meg hogy mozgatni tudom a kezem és megtörölhetem vele a homlokom.

íve láttán

Kettő körül a Soundon voltam, bolyongtam a sötétben a sötét levelű fák között, a fehér pólós lapockájának íve láttán megfagyott a gyomromban a vér. S a fekete melegítő, amiben felénk nem megyünk ki az utcára.

2010/07/09

áll egy

A nőideálom mellett áll egy férfi.

2010/07/08

ajakbiggyesztve beteges

Mintha ma lenne huszonegy a csávó, aki ajakbiggyesztve szokta emlegetni beteges emberszeretetem. Írni kéne neki Rákóczifalvára, hadd örüljön ez alkalomból.

olykor alig

Ez az önszívemben dédelgetett örökmécses, Uram, olykor alig pislákol.

[Hallgass a nagy lángolásokról, Uram. Ismerem a válaszaidat. Az én válaszaim azok, Uram.]

2010/07/06

faja népi

– …és szerintem csináljuk azt, hogy kiválasztunk bicikliket, elkötjük őket, ráfestünk valami faja népi motívumot, és aztán valami vadi új lakattal visszakötjük őket, mindkét lakatkulccsal a zárban.

nincs előttem

– Te figyelj, most őszintén, az így nincs előttem, hogy te így két kézzel összeversz egy embert!
– Nem is baj!

nehéz dolog anarchistákat

„Ó, bőséggel álmodozók, törvénytelen oázisok leendő lakói, hazátok alapköveit lerakni ugyan mikor tanuljátok?”

Ezt írta, amikor nem jöttek be segíteni. Micsoda nehéz dolog anarchistákat nevelni! Egyébként pedig tetszett neki Hakim Bey egy-két szava, s gondolta, ő is kipróbálja.

2010/07/05

membrán

A munka vége: két kezem két rezonáló membrán.

2010/07/04

könnyű így

Ülünk a parton, a fények ismét nagy, fényes háromszögekben esnek, és az inspirációinkról beszélünk. Te is szerelemből cselekszel? Miért, te is? Én eddig azt hittem, számodra a tudomány önmagáért való. Nahát, neked sem? És nekik? Ők vajon hogy vannak vele? Őket vajon tényleg érdekli? Szerintem igen. Igen? Igen, rivalizálnak is. Hogy ki találja föl az elsőt, kié fényesebb, nagyobb. Tényleg. Nahát. De velünk ez nem így van. Mindig kell hozzá a szerelem. Abból találom ki az új dolgokat. És aztán lehet, hogy a szerelemből nem lesz semmi, de az új dologból igen, nagyszerű dolgok születnek akkor, és olyanok, én igyekszem legalábbis olyanokat kitalálni, hogy sokan örüljenek neki. A dolognak magának. Nem is tudják, hogy mindez nem más, nem több, mint szerelem. Talán ő sem tudja. Talán alig van köze hozzá, csak egy gyöngéd utalás. Csak én tudom, talán. De én így szeretem a dolgokat, könnyű így grandiózusnak lenni, aminek mindenki a csodájára jár. Én is.

2010/07/02

ajj, elfelejtettem

Elfelejtettem odaadni a rágógumivá változó vattacukrot a flexért cserébe. Ajj!

2010/07/01

iskolán kívül

Belép a fészbuk csoportba, hogy a tanároknak semmi közük hozzá, mit csinál iskolán kívül, és akkor valahogy meg kéne neki mondani iskolán kívül, hogy a rövidtávú memóriája egyre rövidebb távú. Ki mit tép, én a számat, iskolán kívül-belül.

borít

– Most miért rám borítod?!
– Arra borítom, aki elég közel áll… Úgyhogy kösz.
– Igazán nincs mit – majd kezet szorítanak, és boldogan lépdelnek tova.