egészben és jó drágán

A lépcső tetején kinyílt az ajtó, kilépett rajta nagy kabátjában Grigorij, és elindult lefelé a lépcsőn.

– Olcsó a te szerelmed, semmit nem ér, olcsó, olcsó, olcsó – kiabálta Jekatyerina torka szakadtából a lefelé somfordáló Grigorij után, míg az a szeme sarkából egy utolsó pillantást vetett még a fekete csipkeharisnyás lábakra, a farmersortos csípőre és a fekete csipkés fűzőre. Annál följebb nemigen mert nézni, de nem is volt szép Jekatyerina arcának hullámzása a szikrázó zöld szeme alatt.

Igaza is volt Jekatyerinának, meg nem is. Olcsó volt az, mert sokmindenkinek szólt, valóban, végigjárta szerelmével Grigorij a Zöld diófa utcát, a nagy fényes Zvjezda proszpektet, a színház fölött lakó Nagyezsda több szobáit, a kis utcák fával ívelt kapualjait, még a Lada klub mögötti kis vityillót is megjárta egyszer. Igaz, az nagyon rég volt, dehát a történetbe tartozik az is. Szét volt az szórva ezerfelé Novoszibirszkben, amit Grigorij úgy hívott, hogy szerelem. Hanem aztán tévedett egyben Jekatyerina mégis: fokozatok, aláhúzások, árnyalatok és árnyékolások voltak a Grigorij által hordozott szerelmekben, az értő szív azt érezve érzi.

– Érezve érzi, csak aztán viselje is el – mormogta magában a reggeli teagőzben Jekatyerina. – Viselje is el! – és ekkor kiabálni kezdett, kicibálta a vodkától összetapadt szemű Grigorijt az előszobába az ágyból, a kezébe nyomta a kucsmát és a nagy kabátot, és karba tett kézzel állt, míg Grigorij ki nem nyitotta a száját:

– Eddig neked semmi bajod nem volt.

Nem mondott semmit sem erre a fölbőszült Jekatyerina, csak megszívta az orrát, és állt tovább karba tett kézzel, hányta a szikrákat Grigorijra a szeme, még a haja töve is enyhe zöldben fénylett. Föl is kapkodta hát magára a ruháit Grigorij, és ekkor volt, hogy lebigyesztett szájjal elindult a lépcsőn. 

– Méghogy nem ér semmit – dohogta magában.

Dehát ha Jekatyerinácskának egészben és jó drágán kellett – mit lehetett tenni. Grigorij meg nem értette azt. Mire leért, két könnycsepp már befészkelte magát a szeme két belső sarkába, ha majd kinyitja a bejárati ajtót, mind a kettő szépen odafagy. Szegény Jekatyerina e reggeli órán most kivételt tett, töltött magának egy vizespohár vodkát, és visszafeküdt bömbölni az ágyba. Ugyanezt tette a színházi büfében Grigorij, csak befelé. Nagyezsdához fölmenni majd mindjárt lehetséges lesz, hátha mond az a jóasszony valamit.

Mond is.

– Megisszátok fiam, amit az isten kimért, vodkát, aztán elmúlik majd valahogy ez is. Ugye, hogy elmúlt régen is.

Grigorij szeme szikrázik a dühtől.

– El.