nikkel

– Norilszk még Novoszibirszktől is messze van. Nagyon-nagyon messze – sóhajtott Szonyecska  a szentpétervári telet szemlélve az ablakon át. Visszajött a Tolja – írta neki apja. Kinyitott hát megint a Lada klub. Hála istennek. Elég riasztó leveleket fogalmazott Szergej a pétervári egyetem padjait koptató egyetlen leányának, mely riasztó levelek egy-két féltengely teljes hiányáról, a Másenyka összes női felmenőiről és a sarkon túli kocsmáról szóltak, ahova igencsak hosszadalmas volt minden délután a derékig érő hóban elgyalogolni.

Mit kereshetett Tolja az északi sarkkörön túl? Megkérdezte Szonyecska erről a szobatársait, majd az egész folyosót, hogy vajon minek megy valaki oda, de senki nem tudott választ adni egész éjszaka. Várnia kellett reggelig. Akkor találkozott össze szokás szerint a busz megállójában a geológiában jártas, mindentudó barátjával, Vlagyimir Mihajlovics Alekszeviccsel, aki azt válaszolta:

– Nikkelt. Norilszkban nikkelt. És valószínűleg… – s jelentőségteljesen összedörzsölte a hüvelyk- és a középső ujját.