10. átfázva

Úgy járkáltam éjjelente a folyosón, hogy össze volt kötve a zubbonyom ujja a hátam mögött, volt, hogy alig éreztem a zubbony ujjában a kezem. Sötét volt már a folyosón, amikor nekiindultam. Nem kellett aludnom, de hogy ne használhassam a kezem, ahhoz ragaszkodtak. A pirulákat eltették, bevette másnap valaki más, de nagy a gyanúm, hogy ők vették be még akkor gyorsan, miután a szobámból kimentek. Hallottam néha a nevetésüket a folyosón, olyankor a másik irányba indultam el. A park felé szerettem azonban osonni mégis, általában macskatalpakon lépdeltem el az ápolók szobája előtt, a vállammal belöktem a lépcső alján a nagy lengőajtót, és már láthattam is a fenyőfák ágait az ablakon át. Halkan susogtak a tűlevelek, és én visszasusogtam nekik. A homlokomat a hideg ablaküvegnek vetettem, órákat tudtam bámulni az éjszakát akkor. Ráértem, és hálásak voltak az éjszakai neszek, az ablakon át is hallottam a hangversenyük. A kőcsempék fagyát sem bántam, és néha végigbucskázott a borzongás a gerincemen, de én csak néztem az éjszakát, az elérhetetlen holdfényt, és megpróbáltam kiüríteni a fejem.

A tudatodtól sosem szabadulhatsz – mondta egyszer a szomszéd ágyról a Józsi, és igaza lett. Elvitték ugyan nem sokkal azután, hogy ezt a gondolatát megosztotta velem, de az én szívemben örökre megmaradt. Tényleg nem szabadultam sem az ő, sem a saját tudatomtól sosem. Az elején még megpróbáltam rohangálni a folyosón, hátha a sebesség a segítségemre siet, de nem. Általában a falnak vagy az ajtóknak ütköztem, pengett és csöngött a súlyom alatt az épület, és eléggé ki is kaptam, amikor reggel lett. Megpróbálták megértetni velem, hogy maradjak csöndben, és végül beláttam, hogy igazuk van. Azóta hagynak mezítláb, hátrakötött kézzel járkálni éjjel a folyosókon, és én kint is vagyok végig, egész éjjel, amíg egészen el nem kékül a reszketéstől a szám. Amikor kelni kezd a nap, az ágyamhoz visszamegyek, ülök még a szélén pár percet csendben, majd lefekszem. A takarót régen a Józsi adta rám, de ma már nincsen velem senki, és megszoktam, hogy a hidegben alszom. Úgy érzem jól a világban magam.