visszafelé folyik a bergy

Üldögél Jekatyerina a Bergy partján. Megnőttek, majd le is rövidültek a nappalok, mióta utoljára heverészett itt a fövenyen, de még mindig inggallérokat izzasztó nyár van. Lebegteti a szoknyája vásznát Jekatyerina, hogy némi szellőt kapjon. Figyeli a vizet. Hozott két marék morzsát a kacsáknak, azt akarja kiszórni, de nem veszik észre a jelenlétét a kacsák. Valami nincs rendben, valami megzavarta a fényt a szemükben, mintha a levegő rétegei nem úgy szállnának, ahogyan eddig. Közelebb megy Jekatyerina a vízhez, a lábujjába harap egy hidegebb hullám. Bemártja a kezét. A kacsák félkörívbe rendeződnek, s tisztes távolból szemlélik a vízbe lógó kezet. Hosszan vizslatja a hullámokat Jekatyerina, majd… Bozse moj! – kiált fel halkan. Visszafelé folydogál a Bergy.

Mióta van ez így? – kérdezi a kacsáktól Jekatyerina, de a kacsák választ adni nem tudnak. Egy ideje már biztos, bólogat tehát nélkülük ő, és kiszórja a partra a két marék morzsát. Visszaül a rezgő levelű nyírfa árnyékába, és a tenyerébe hajtja a fejét. Visszafelé folyik a Bergy. Annyit köpködtük, annyit tépkedtük egymást, hogy nem bírja a sok sérelmet a folyó. Miért nem tudtunk békében élni?