alább adni semmi értelme

Alább kéne adni, legalábbis hisztérikusan meggondolatlanságokkal vagdalózni, majd visszaszívni merő szeszélyből. De az efféle játékoknak semmi értelme.

[Arról beszélünk, hogy mit kéne és mi van, hogy mást szeretnénk, mint ami van, erősebbet, gyorsabbat. Erősebbet és gyorsabbat szeretnék nálam. Két nap, két hét alatt leveszem azt, ami másnak fél év vagy egy élet. Nem elég erős, nem elég gyors. (Úristen, a leggyengébb milyen?!) Futni akarok, nem lehagyni, futni, hanyatt a szikláról a tengerbe zuhanni, lökj le és várj a mélyben, erősebb és gyorsabb.]

[[Nézem ezt a klipet, Anton Corbijn, hogy a bevásárlókocsit tolják, a répát bele lehet tenni, a kereket és a sárhányót nem, és tolják, és elborzadok.]]

létra

Fölmásztam a létra legfölső alatti fokára. Onnan elérem a plafont, onnan esőt csinálok, festékporos esőt. Fölmásztam, lennhagytam a tériszonyt, néha még ki is lengtem. A szoba közepén nem lesz mibe kapaszkodni. Hogyan csinálok esőt a létra legfölső fokán akkor?

első és utolsó száma

A tinédzser-szimbólumrendszerben nagy jelentőséggel bírhat az, hogy az első este nyitánya a Break On Through To The Other Side, de szerintem meg az bír még nagyobb, szimbólikus jelentőséggel, hogy az első este utolsó száma a L'Avenir, c'est un long passé refrén körül forgott.

a lábfejére tetováltatta

Például van az a lány, aki a lábfejére tetováltatta az anyukája monogramját. Az volt, hogy a szülei elváltak, még elég kicsi volt, és az apukája elköltözött Káposztásmegyeren kicsit arrébb, hogy azért lehetett tudni, hogy melyik kocsmában iszik. Most is ott iszik, most is lehet tudni. Aztán az anyukája megismerkedett egy Péterrel, és akkor ő pedig hozzá költözött, és akkor ott maradt a lány Kápon a lakásban, megkapta az egész lakást, amibe mindig keres albérlőt, hogy ne legyen egyedül. Ez a lány minden ünnepkor, amikor pont lehetne mindenfélét csinálni, amit iskolaidőben nem lehet (persze, elég kevés ilyen dolog van), megbetegszik. Megbetegszik, és otthon van egyedül, vagy az albérlőkkel, vagy a sok barátja közül valamelyikkel, vagy van, hogy az anyukája is átmegy, és vigyáz rá. Mert nagyon szereti őt az anyukája, látom Fészbukon is, hogy írnak egymásnak: szeretlek, anya! Hiányzol, Anya! Én is téged, kislányom! Te is hiányzol, küldök virtuálisan cukrot! meg ilyeneket. Szóval ez a lány a lábfejére tetováltatta az anyukája monogramját, és mindig megbetegszik, amikor lehetne felelőtlenül otthon heverészni.

hol vagyunk, Amerikában?

Vége a kirándulásnak, a vonatot várjuk, fél vállunkon lóg a hátizsák. Régi, nagy vászonzsákjaink vannak. Mellettem áll, velünk vagy harminc színekbe öltözött ember, várjuk a vonatot. Meglát valamit, megfogja a kezem, kicibál a tömegből, gyere Bori, ezt meg kell néznünk! De, de… habogok. Semmi de. Fogja a kezem, futunk. Föl a lépcsőn, türkizek és tükrösek a falak, a futásunk meg-megcsillan az üveglépcsőn, a falon. Gyere, ülj le! A hátizsákjainkat magunk mellé tesszük. De Szabi, mi ez, hol vagyunk, Amerikában? Valamiféle kisebbségi toleranciaprogramra lógtunk be? Nem értem. Nyugi! Figyelj! Az emberek tunikában, hímzett száriban, okker, fekete és lilás-aranyos virágú szövetekben, szöveteken. Párnák, tálcák. Egy nő szónokol, többesszámban tegezi őket. Minket is. Szantálfüstcsíkok, egy tajtékpipa. Megtaláljátok a helyetek itt, a Nyugaton! Járkálnak, táncolnak. Esznek. Mezítláb vagyok, a szoknyám fölött sebtében fölkapott ing. Gyere, együnk mi is! Hogy lehet így járni? Nézze meg az ember! – a nő szemüveges, kezében dosszié, listán a nevek. A mienket keresi. Nem találja. Csücsöri ajakkal szopogatja a tollát, szúrósan néz, nem szól. Megpróbálom a lépést kecsesebben. Eszünk, aztán táncolunk. Befejezik az evést. Menni kéne, szertartás következik. Mi is menjünk oda…? Ugye, ugye nem kell…? Nem kell. Kézenfogva szaladunk egy folyosón, még mindig mezítláb a bársonyszőnyegen. A színházteremben az utolsó sor széktámláira leülünk, könnyesen nevetünk. Nem beszélünk, mit beszéljünk? Viccelünk. Szép vagy és szőke vagy, de szép. A folyosó végén kinézünk a nagy ablakon. Folyó, hidak, felhőkarcolók. Mi hányadikon lehetünk? Nem tudjuk, a valahanyadikon. Átöleljük egymást a függönyök között, megcsókoljuk egymást, szép vagy, de szép. Aztán új álom következik.

megcsinálják

Rugdalom őket, hogy megcsinálás, mosogatás, téglarakás, odahordás. Rugdalom őket és kívül vagyok azon, amiben ők benne vannak. Beszélünk róla. Bekerülés, vállmegvonás, beleszívás. Közel kerülhetek, de nem bele. Sírok egy kicsit a fa alatt, hogy én erre sosem leszek képes, én sosem leszek képes arra, hogy megcsinálják, hogy maguktól odahordják, hogy időben eszükbe jusson, hogy… én erre soha nem leszek képes, én itt biztos valami egészen mást keresek, valami önös érdeket. Ami való. De aztán kicsit mégis megcsinálják. És azt mondják, hogy jó nekik, nagyon. Valamiféle arany középút lehet ez, amit a legjobb tudásunk szerint választottunk, ők is és én is, fölrúgva útközben ezt-azt, valamiféle középút, aminek a másik partját nem is ismerem. Csak jusson eszembe, hogy ők sem ismerik az enyém.

[A nyolcból négynek az apja szinte soha nem is volt.]

sóval és ecettel

Sóval és ecettel ha fényesíted a rezet, a fölcsapó gőzökben zölddé maródnak a kilógó részek. Szép.

az üres

Aggódom az üres szavakon. Valóság, bosszúság vagy szerelem.

reggel illata

Egyik reggel Balaton-melléki szag volt, reggeli és levelektől fényes, másikon meg valami virág ósdi, áporodott falakon megcsúszott illata – Szigetvár.

az alapokat és a ragyákról

Megtudom, hogy mindent le lehet rakni, a padlót is le lehet rakni, csak az alapokat kell nagyon, mértéktelenül egyenesen rakni, hogy utána már az igazítás gyerekjáték legyen. Meg az azkéták betegségéről is tanultam, a lelkiekből eredő ragyákról.

aranyosak

Voltunk punk-koncerten. A fiatalok nagyon aranyosak. Nem tehetnek róla.

kulcscsomók

Egy az új lakáshoz. Egy kölcsönadandó az új lakáshoz. Kettő az iskolához, ezen van a műhely két kulcsa is. Egy az albérlethez, ezen pedig a bicikli kulcsa a kaleidoszkóp mellett. Egy Őrmezőre – ne feledd el berakni azt is! (Milyen jó, hogy a régi lakás kulcsait oda kellett adni.) Egy szétfeszülő zseb.

tisztelettel

– Jó napot kívánok, tisztelettel!
– Ó! Nekem még sosem mondták, hogy tisztelettel!
– Pedig én ezt mondom annak, akit tisztelek.

kismotort

– És az anyám… borzasztó!
– Figyelj, Dorothy, ha nagy leszek, veszek neked kismotort! Jó?

a fülemben

A hangot, amit mondtál… itt van a fülemben.

verseket

Verseket kellene idézni, de én nem fecsérelek verseket.

vagyok mint gyöngy

Mindenek közül a terek felelőtlenül való átnevezgetése miatt vagyok úgy, mint a barmok által kikotort, marhák által fényesre emésztett, kérődzés után a disznók orra alá vetett gyöngy.

meghalt az ezredes

Mint Márquez, amikor sírva fordult a feleségéhez, hogy meghalt az ezredes, úgy vagyok én is azzal a jelenettel, amiben Andriskának megmondják a szülei, hogy apa elmegy.

látni, hogy jó

– Látod, látod ott őket? Mögöttük a pult… aranymetszésben látod. Igen, és látod a pirosat és a zöldet, nagyon jók a színek, a komplementer színeket is látod. …és olvass könyveket, minél jobbakat olvass, meg nézz meg naponta egy pár képet, és fotózz, fotózz te is sokat, minden képet csinálj meg legalább tizenötször, és látni fogod, hogy jó.

visszatérő

Meg a visszatérő szereplői az álmaimnak.

[Már majdnem kiderült minden, hogy hogy szeretem, meg ezek, már majdnem túl voltunk a mindent kifényesítő nagy nevetésen is, amikor furán málnakrémmé vált az arca, és minden összekuszálódott.]

jönnek és megkapargálják

A tapéta sercegése, a hulló glett koccanása; ahogy állok a létrán és egyensúlyozom a gázcsövön, ahogy a mennyezeten járok; a vakolat szaga; ahogy jönnek és megkapargálják a réteges szürke, sárga és kék felületet, ahogy mind-mind mondanak valamit.

a békét

Hó van. Nagyon nagy és olvad; sárgás, éjszakai latyak. Autók húznak el. A számba fröccsen a kása. Mászom, mászom föl a hegyre. Egyre nehezebb a mászás, de nem a szembeszél miatt. Az izmaim húznak egyre vissza. Hangok, fények. Kiabálnak velem, mászom. A mezít lábujjaim közé férkőzik a hó, tüzes párnákon járok. Húzom magam a kezemmel is, megtartanak a tövises ágak. Reflektorok, rendőrautó, kiabálnak velem. Hagyjanak békén, csak föl akarok jutni, hagyjanak fölérni. Miért, mi várja ott? Ott, ha oda fölértem, kiérdemlem a békét. A pucér bokám fázik. Kapaszkodom. Hagynak. Összefolynak a könnyeim a latyakkal a számban. Fölérek, és kiérdemlem a békét.

az égre akasztott

Ahogy nő az égre akasztott Hold, és a Hold mögött nő a sötét, és valaki lassan végigtolja a fahrtkocsit az égen, és a növő Hold a lencsén tükröző fény.

kéz nélkül

Kéz nélkül gurulni még korántsem irányítás.

esik, csak esik

Lazúrokról és színkeverésről beszélgetünk, meg a családról, és néhány napsugár között csak esik, esik az eső.

mod és mpg

A huszonegyedik században lehet úgy konvertálni, hogy átgépeljük a fájl kiterjesztését.

djam majd

Amíg festettek, és vártam, hogy be tudjam majd zárni a műhelyt, megírtam a jelenet vázlatát.

*

És valami sztori a relativitás-elméletet megcáfoló Tesláról.

nem is rossz

– Szerintem akár lehetne még így meg így is. Nem tudom, ez mennyire vad ötlet.
– Nem is rossz, nem is rossz!

ünnepi, nyugodt

Ma elmegyek a dolgozóba, ledolgozom a hat órát, az arcukba röhögök, ha sírnak, és sírok, ha ők röhögnek, és aztán hazajövök, és intellektuális munkát fogok végezni a számítógépen. Ünnepi, nyugodt hétköznap.

kivágnunk

Letéptem a tapétát, a fehéret, a krémet, a rózsaszínt s a sárgát, miközben fölszedték a padlót a gyerekek.

A gyerekeknek jó, mondja a Zoli a liftben – miért nem lehet kivágnunk az életüket egy pár napra a magunk számára?

a rettentő hidegben

Rettentő hideg lett a délután, kifordult velünk a világ önmagunkból, sírtunk és nevettünk és kiabáltunk is majdnem, és nem tettünk mást, csak a semmit. A kiabálást nem bírtuk volna, és nem tetszett egymás lehordása sem, úgyhogy zongoráztam inkább a délutáni szürkéssárga fagyban. A trolimegállóban aztán el akartam illanni két jó szó között, de visszatartott, hogy puszi, puszi az nincs? és lehetett akkor ölelkezni, és akkor hirtelen meleg volt a bal arcomon a rettentő hidegben.

been nice

Az a szeretet, ahogy a fekete függönyt kiválasztotta, a vázakat az asztalra helyezte, ahogy a kamerában a képet megkereste. A mindkettőnk üvegfal mögé húzódása, ahogy az interjút vesszük. A hajcsavargatás. A gyermekded mosoly az arcunkon. Ahogy nem félek és nem unom magam, vagy játszom.

– It's been nice…
– …so, just let me know when.

A lila öngyújtót megtartottam. Véletlenül eltettem, ma vettem észre.

olívaolaj

Olívaolaj, amit harapni lehet. Harapni kell.

free to

– Feel free to…
– Ok.