az évkezdő

Az évkezdő értekezleten leszögezem, hogy a 18-ból párat igazolatlanul kiebrudalhatok, ha kell.

Az új kolléga piros versenybringán jár és A stílus filozófiáját olvassa.

a kocsmában hányadikról

A Zsuzsi az ujjain számolja a kocsmában, hogy most éppen hányadikról van szó. Mielőtt röhögnék, hogy tulajdonképpen akár sokkal többről is lehetne szó, csak most épp hallgat a szál, elhallgatok, mert tulajdonképpen úgyis csak egyről van szó. Különben nem ülnénk a kocsmában.

a mediátor

A mediátor szerepe talán mégsem a felek szavainak egyengetése, hanem a felek, s hogy a felek egésszé váljanak, annak fontosságának hangsúlyozása. Ha ez valóban igaz és működik, meg fogom csókolni a mediátor lába nyomát a Katona József utcán, és ti is látni fogjátok, feleim, a szemetekkel.

terr- és

Akv- és terrárium.

tizenkettő

Tizenkettő!

üsse kő

Maga eltűnt. Üsse kő a maga bokáját bottal. De Isten ne verje.

nem bánod?

És a fehér asztal mellett eszembe jut, az egyik csillag csóvája fejbe kólint a kertben, hogy hát pont egy hónapja volt ez. Hogy elküldtem, anélkül, hogy téged kérdeztelek volna. Persze, te egyetértettél, te egyetértesz, ezt gondoltam, nagyon helyesen. És most nem kérdezlek meg, vagy majd egyszer talán, vagy mégis inkább, ha iszom még kicsit, megkérdezlek, hogy valóban egyetértettél-e, ugye? Hogy nem bánod, ugye? Nem bánod. Én talán, én talán bánom. Látnám ott a szemedet, és akár nem is kéne, hogy érdekeljen, mit gondolsz, vagy látod-e. Megyek táncolni, vissza a fehér asztal mellé.

vagy… vagy… tudjátok

Jó, hát lehetne idézgetni, idézgetni mindenféle törött dalszövegeket, meg a múltat is lehetne idézgetni emitt, de énnekem nincsen ahhoz kedvem, én bámulok biggyesztett szájjal kifelé a villamosablakon, és elmegyek aludni, és hamarosan el is fog múlni az egész, vagy hát pont az a kis édes, búzatáblahátú légsugár suhan ki az ablakon, amitől olyan szép, aranyló volt a nyár. Aranyló és felelőtlen. Most majd jön az ősz, és vagy ismét elfoglalom magam, hegyeket mozgatok meg egészen fölöslegesen, vagy… vagy… tudjátok.

a bébi Vito Corleone

Fölugrom még, vissza a lakásomba a táskámért, mert a lakásomon kívül alszom ismét, még, még, aranylanak az ablakok este fél tizenegykor és ahogy belépek, tükörré feszített felszínű csönd fogad, szuszog benne a gyerek meg a bébi Vito Corleone, úgyhogy suttogva be is csukom magam mögött a bejárati ajtót sietve, hadd aludjanak.

[Otthon.]

magyarul, angolul

- És ti szoktatok angolórán beszélgetni a suliban?

- Hát, az úgy szokott lenni, hogy a tanár kérdez valamit magyarul, és nekünk angolul kell válaszolni.

fogam alatt moncsolgatott

Megkeményülni és ellágyadni, talán most, most talán egyremegy. Keresek a vörösnek egy igazán szívfacsaró árnyalatot és azzal festem be az álló napig visszatartott, fogam alatt moncsolgatott szavakat.

kapálni

- És a te napirended?

- Hogy van az, tanárnő, hogy kapálni?

éjjel-nappal

- És azt álmodtam, hogy... szóval benne voltál az álmomban.

- Mikor? Ez tegnap volt?

- Nem, tegnapelőtt.

- Akkor gondolsz rám sokat.

- Aha.

- Én is gondolok rád. Éjjel-nappal.

- Jól van akkor.

Ma is: ma meg hosszú hajat növesztett. De ezt nem mondtam.

robert de niros

Álmomban jé, te szemüveges lettél, te csak nem megkomolyodtál álmomban? De, igen, lehet, mosolyog, és mint az életben, robert de niros álmomban.

két angyallány ujján

Ozorára mentünk, pont ma kezdődött. Zoli vezetett, egy nagy, bádoglapokkal borított tankot szerzett a nehézkes talajviszonyok miatt, először zavarodottan álltam, de aztán tényleg fejreállt egy vörös homokkő szakadány szélén. Beparkoltunk a chill elé, a chill egy barlangban volt, két angyallány ujján hullámoztak a lemezek, a szférák zenéi. Álmomban.

a főnök, ha hallgatni

Ismét a főnökhöz vonzódom, a főnök érdekel. Mit tesz a főnök, ha ez van, hogy cselekszik, ha az nincs. Mit kiabál a főnök, ha kell? S mit mond a főnök, ha hallgatni arany?

fa, fák, fára

A héten minden nap ugyanazt álmodom: egy erdőben vagy egy ligetben vagyunk vagy egy fa alatt, menekülni fog a fák között, rámnéz a szeretettől bús, vájó tekintetével, és beszalad az erdőbe vagy fölmászik egy fára, örökre.

bélszínfalatok és vadgombák, libamáj

A bélszínfalatok és a vadgombák, mint a regényekben. Zokogok és iszom rá, kőmagas fehér.
*
Az én szüleim nem fognának mikrofont az esküvőmön, mondom. Az enyémek sem, mondja. Nem. Egyáltalán, az én apám nem hord sárga mintájú nyakkendőt őszülő halántékkal, az anyám meg nem jön oda magázódva gratulálni a darabomhoz, hogy jól játszott.. Más szavakat mond. Homoerotikus unokanővéreim sincsenek. Egyáltalán, én még a saját öcsémmel sem táncoltam soha. Sír a klarinét vers-hosszan.
*
A menyasszonyt kedvelem, az van. Bele is törik a bokám. ¿Quiere bailar? Quierolo.
*
Úgyhogy a forró könnyeket folytatom, amíg nem kapom meg a piciny szeletnyi törődést, ami jöjjön innen-onnan, mindenhonnan. Pussz, meg főzzön nekem libamájat, ezeknél nagyobb biztonság nincs.

biza

Maga megkérdezi, hogy izgulok-e. Izgulok-e? Nem az én lagzim. Ja, hogy maga arra gondol, hogy a hajbigyó meg a harisnyakötő!… hát tudja, mit? Maga nem is tart velem. Ha velem tartana, tán izgulnék. De azt sem magának vallanám be. Hát most sajnálhatja, hogy nem jön. Biza!

fugát

Lehet, hogy csak szóvicc, de én valóban Bachot is képzelek a csempék közé, mint fugát.

kovászos uborka levével

Újházy-fröccsnek hívják azt, amikor kovászos uborka levével keverik a bort – olvasom a Mokka presszóban, amikor a saját házam aljában várok.

valóban

– S maga meg sem kérdezi, hogy én házas vagyok-e?
– Ó… valóban.
– Na, látja.

nem haragszom

Hogy ne haragudjak, de most nem tud. Nem is haragszom. De egy kicsit sem. Akkor.

mindenféle szósz

Mindenféle szósz, tejfölös, nehézkes, kaportól könnyű és szerecsendiótól édes, folyik lustán a torkomon; áhitat.

kalapocs

A gyerek, a nagyváradi muzsikus cigány sarja (az ükapja kóbor görögöktől lopta a nevét), elvarázsolja a nagyközönséget afféle kitalált szavakkal, hogy kalapocs, és egyre mosolyog hozzá.

tesztoszteronos zavarunkról

– Jó étvágyat, gyerekek!
– Köszönjük szépen!

[Röhögés.]

*

Aztán arról beszélünk, egymás mellett ülünk a szőlőlugasban a padon és fúrjuk bele a szavakat az orrunk alatt a sötétbe, aki csak hallgat, vizslatja a másik profilját odafordulva, ez így fölváltva megy végig, egy slow-motion lányos vagy tesztoszteronos zavarunkról, amikor arról beszélünk, hogy az életünket, ezt a színes rongy életet nem adjuk ám olcsón, sem egymásnak, sem a hétköznapi vágynak, így aztán nem maradunk semmiben sem, nem terhel a kötél, ami összeköt, a becsvágy, mit egymásban oly jól ismerünk, maradhat csak egy-egy, igen tisztelt és saját.