de te elmentél

Eljövök, mert nem, nincs kedvem hajnalban zavartan kulcsra zárni az ajtót, úgyhogy elslisszolok, pedig köszönök, mégis megjegyezetetlen a távozásom, így a Deákon vagyok már, amikor rezeg a telefon, hogy de te elmentél? mert nem láttuk. Dehogynem láttátok; itt vagyok.

etikátlannak tartom

– Nagyon etikátlannak tartom.

Vegytiszta körülmények között ez elfogadható. Sehogy máshogy.

hajtás

A hajtás tébolya.

a mozgólépcsőn

Az álomban a mozgólépcsőn megfogom a kezét, aztán félemeletnyi gondolkodás és elengedés után megfogja ő is a kezem, az életben meg nincs mozgólépcső, és lehet, hogy ez van, de lehet, hogy más, hogy más is van, vagy nincsen.

az lesz, hogy ebből ez lesz

– Most akkor az lesz, hogy lesz a suli, meg lesz ez! Gyakorlatilag egy másodállás.
– Aha, aha…!
– És lehet benne festeni.

Ülünk a trolin, piros és kék, és az előbb még úgy tettünk, mint akinek botfüle van arra, amit nem hisz a szeme látni, de mostmár eláruljuk, és nagyon hihetetlenkedve ismételgetjük, hogy egy éve hitted volna? Amikor én azt mondtam, és igen, igen, amikor te erre azt mondtad, hát az eszembe sem jutott, hogy ebből ez lesz…

rákosrendezőn

És akkor életemben először leszálltam Rákosrendezőn. Volt egy kaller, aki figyelmeztetett, hogy ne lépjek a sínek elé, volt egy leszálló pár, akiből a fiú fölajánlotta a lánynak, hogy alhat az ő helyén, addig ő alszik majd a házban valahol máshol, volt két fiú, akiből az egyik dühödten rugdalta a peron mellett a padot, majd mindketten leültek rá, és volt két leeresztett sorompó, amin nem is megy át sohasem autó, mert ott egyszerűen a főút vesz kanyart. És volt a Tatai utca, és azon én hazasiettem gyorsan.

szabolcs utca

Megyünk ezeken a tájakon, soha nem volt az enyém, és mégis értem, sitthalmokon vágunk át és téglaporon, beóvatlankodunk hívatlanul szegény udvarokba és azt mondjuk, helló, ti nem vártatok, és mi is csak úgy nézünk benneteket, mint kis eltávolítható lakóit e másvilágoknak, ahol hívatlanul, valami hátborzongatóra kíváncsian topogunk. Aztán egy Chryslert fényképezünk a Szabolcs utca békésebbik végén, palástolandó, hogy valójában a céltalan kalandok keresésén kívül semmi igazi, semmi sajátunk nem vezérel ott: semmi valóságos múlt, ám valami lehetett volna jövő.

jerikó makótól

Itt lakom kinn a Jókora utcában. Jó messze van a Jókora utca, minden bebiciklizést nagy levegővétel előz meg, és hosszas elpilledés követ. Számtalan bolt van a Jókora utca környékén, minden nap másikba megyek. Mindben más van, de egyikben sincs minden, mert mind nagyon kicsi. Egészen messze lakom itt a Jókora utcában, messze vagyok a világtól, mint Jerikó Makótól.

azt a csillagot ott

– És az a Gábor, vagy Norbi, az hol van? Nem jön?
– Melyik?
– Az a nagyfülű, tudod!
– Ja… nemtom…
– De hol van?
– Nézd, látod azt a csillagot ott fenn? Na, ott van valahol…

az a kémény valóban nem

Beszéltem tegnap valakivel, aki ott dolgozik a Jánosban, ott dolgozik és ismer minden kacifántot meg kanyart, és ő is azt mondta, hogy nem, az a kémény valóban nem krematórium, krematorizálásra, ha arra kerül a sor, két cég is szerződött a patológiával. Az a kémény csak a fűtés, ott vannak valahol a kazánok, mondta elnézően mosolyogva. Mehetnék fotózni, most, hogy nem lakom Budán; a fölső épületek egészen kihalt romantikusak, betört ablakok vannak egy kültéri lépcsőházban, az elmeosztály meg borostyánnal benőtt.

két ujjunk közé

Leveleket ettünk, zöld, kesernyés nedveken rágódtunk darab ideig. Két ujjunk közé fogtuk az életet, és tűzött ránk a Nap. Estére ez meg is látszik rajtam.

essen máshogy

Ezen a héten kifordulnak a dimenziók a sarkaikból, és az idegeimen csüngenek. Essen máshogy, essen lágyan. Kérem.

szólni

– Miért nem szóltál?
– Nem szeretek az ilyesmiért szólni.
– Én meg nem szeretem, ha nem szólnak.

császár vagy

– A legtöbb ember csak magára gondol. Ha már a szeretteidre is figyelsz, nagy szó. És ha úgy élsz, hogy idegeneknek akarsz jót, akkor császár vagy.

sehonnan nem negatív

– És sehonnan nem kaptunk még negatív kritikát! Ez nagyon nagy dolog!
– Hát igen… valóban.

a levegő, ahogy

Hideg és savanykás a levegő, ahogy festjük; fényes, majd matt a fény.

csupa rosszarcú

Az osztályomba csupa magas, kopter csávók járnak. Ha nem ismerném őket, azt hinném, csupa rosszarcú csávó.

hadd remegjen

Az, hogy föllépnének, remek. Beleremeg a szívem a gondolatra, hogy a műsorra netán saját, vadiúj számmal is. Föllépnénk, mondja. Remek. Beleremeg a gyomrom a szavakra, amikor holmi gázsiról beszél. Pedig tudja, hogy jobban szeretem, ha a szívem remeg a szavaira, és nem a gyomrom. Mindegy, ír majd saját, vadiúj szavakat a műsorra, hadd remegjen tovább.

glettelni

Prímán megtanít glettelni (tettem egy kis kitérőt a napban, aztán ez lett belőle: glettelés). Prímán tud glettelni, tehát megtanít, ugyan nincsen más, csak gipsz. Mindegy. Víz, vödör, kanál, föl a falra, elsimítod egy irányba, tessék, csináld. Megtanultam prímán, valóban.

a rádióban

A rádióban leültünk a lépcső alá egy dohányzóasztalhoz, ott beszéltem a mikrofonba szépen artikulált, míves mondatokat.

örül-e

- Olyan jó, itt mindenki mosolyog rám.
- Már akartam is kérdezni, hogy örülsz-e, hogy itt vagy.

lakásszínház

A lakásszínház után is színház maradt a lakás, színész volt benne minden, önmagát játszó ember.

27

Azt mondja, hogy van egy szám, ami végigkíséri, és ez a 27. Engem is kísér.

fiat lux

Luz y colores.

háttérlepedőt

- A Bori! Itt a Bori! - csak nézek, nem ismerem meg. Aztán megmondják. A Regi, a Regi! Persze, hogy emlékszem, hogyne! A nevére és a történetre, arra is, ahogy lecsapódott neki. Itt a Bori, a Bori, mondják, és gratulálnak hozzá, mert valóban hallatlan intelligenciával viseltük akkor a szánalmas alakoskodást, mintegy kétoldalról háttérlepedőt tartva az árnyjátéknak. A lepedőt összehajtotta azóta az idő, kidobtuk; csak így magunknak vagyunk hátterei mostmár.

festesz?

- Festesz majd a konyhámban?
- A falra?
- Aha.
Összeteszi a két tenyerét, bólint:
- Igen.

nem is szavak

Éjszaka azt képzelem, valamelyest mérges leszek rá, s mérgemben majd mondok neki egy mondatot kulcsnak, egy jótanácsnak álcázott éves megorrolást. Aztán eljön a délelőtt, és könnyű szívemmel megsajnálom, könnyű szívem elhitette velem, hogy kész vagyok időlegesen valóban elveszíteni azt, ami csak kis hányadában az enyém, de könnyű szívem megkönnyebbül (isten mélységére, de álnok vagyok). Kezemet az övére helyezem, öt pont van rajzolva a hüvelykje tövéhez a balján, az a szívéhez vezet, ráhelyezem a kezem és nem mondok semmit, nem is szavak azok, amiket érzek.

– Menjél, ha úgy jobb neked, menjél, és tudást tudva térj vissza, én lelkem!

kívülről

Kívülről ugyanúgy kinéző lányok vagyunk. Belülről mik vagyunk?

aludjam a füvön

– Tanárnő, menjünk ki kosarazni!
– Hm, lehet róla szó…
– És beáll majd játszani, ugye?
– Nem, nem. Játsszatok csak ti. Én meg hadd aludjam a füvön.

[– Hozzak magának egy sört? Ahogy fekszik ott a füvön…
– Lehetnék majd belső borító.]

rendben a világ minden este

– Képzeld, kiültünk tegnap a Duna-partra, a kikötő mellé a semmibe, néztük a naplementét és az elszálló repülőket, és annyira rendben volt a világ!
– Képzeld, én ezt csinálom minden este…

elmúlása

Üresek a falak. A múlt elmúlása elkezdődött.

megyek, fölszállok a tizennégyesre

Úgyhogy ma is, mint minden este, fölülök a nagykörúti villamosra, megyek három megállót, ott leszállok, nem szállok föl a metróra, mert egy megállóra nem mozgólépcsőzőm le, majd föl, és különben is, nincs kedvem a kékhez, hanem gyalogolok, és akkor fölszállok a tizennégyesre, leszállok a három F-betűs utca után, ha nem tévesztem el, és alszom a nagy csöndben. Aztán reggel meg rohanok vissza vagy valamerre. De mégis jobb úgy, a csöndből és a házi napsütésből rohanva, mint eddig bármelyik reggelen máskor. Soha, soha, soha többet nem fogok már itt ébredni, és még mindig nem hiszem el.

[Az utolsó este, amikor elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó, amit itt töltök, az utolsó éjjel és az utolsó reggel, az az volt, amikor fél tizenkettőkor eszembe ötlött a rémület a kocsmában, hogy reggelre szekrényt kell pakolni. Szerencsére kedvesek voltak a srácok, úgyhogy miután kifordítottuk mindkét szekrény mind a négy sarkát, az ágyamon ültünk, cigiztünk és söröket ittunk, és soha többé nem fog zavarni itt már a füst után maradó gyomorforgató métely, arra gondoltam. Arra gondolok most is. A füst, meg a sötét.]

korlátaitok

– Az a rossz, hogy értem, hogy erről nem lehet beszélni.
– Aki nincs benne, az nem érti.
– De utálom a korlátaitokat.

áhitat

Cseresznyevirágok, zöld kígyók, bambusz – áhitat; egy álom.