boldog csajszi

– Te egy ilyen boldog csajszi vagy?
– Ööö, igen… ööö, nem, ööö, megtanultam ide fölragasztani a szám sarkát az arcomra, de tulajdonképpen…

Azt hiszem, magam sem tudom eldönteni. Miért is ne lennék boldog? Tulajdonképpen.

teleregény

És akkor az volt, hogy azt mondta, hogy az volt, akkor én azt mondtam, hogy az, de csak úgy, ha ez, és akkor azt mondta, hogy ez meg az, de az ez, ez a gaz, és akkor azt mondtam, hogy gáz a gaz, és akkor azt mondta, hogy azt mondja, és erre én azt mondtam, hogy ne mondja, de ő csak mondja, mondja, össze-vissza ezt mondja és azt mondja, és aztán azt mondtam, hogy hagyja abba, és akkor tényleg abba is hagyta, és akkor azt mondtam, hogy azt mondja, hogy azt mondta, hogy ezt mondja, és akkor én nem, én nem hagyom abba, mert azt gondolom, hogy úgy mondta… á, teleregény.

a póc

Van rólam az a régi fénykép, nyolcvan márciusában, és pont ugyanúgy nézek ki rajta, mint ma reggel ez a póc, Mama, ha beszkennelnéd azt a fényképet, egymás mellé tehetnénk a kettőt, s úgy mutogatnánk; ennek még csak nem is taknyos a szeme.

Zenés Zen Te

Én ezerkilencszázkilencvenháromban nagyon megjegyeztem ezt a mai dátumot, akkor fiúztam először (hosszasan telefonoztunk, mondhatni, zaklattam, csak épp ő örült ennek, de aztán az utcán nem köszöntünk, csak a rózsáira emlékszem az arcán), és azóta minden évben figyelem ezt a dátumot. Ma aztán nem bírtam aludni, keresnem kellett egy nyugodt helyet, egy zen helyzetet, találtam, és a forgolódás utáni elnehezülésben elgondolkodtam, hogy talán akkor ma, ma születik az unokaöcsém, a Zente, akinek a nevében benne lesz a Zen, ez tetszik, Zenés, így is hívtak engem a gimiben tiZenhét éves koromban, de én csak Zenitnek fogom szólítani csakazértis. Nagyon szép volt a tesóm hangja a telefonban, ahogy mondta, benne volt az egész Zenország.

élükre állítva

Írok, és azt írom véletlenül, hogy az élükre állítva a könnyek, és csak utólag veszem észre, amikor átolvasom, hogy jó-e, hogy könnyeket írtam könyvek helyett. Nem baj, mert tulajdonképpen ez is igaz, a könnyek is az élükre voltak állítva, amíg peregni nem kezdtek, úgyhogy úgy hagyom, írok hozzá egy lábjegyzetet és kész.

a Tankcsapda örök

Az a fajta kiscsaj voltam, akitől a Lukács Laci megkérdezte a dedikáláskor, hogy ebbe a pólóba alszol, akkor csak nézett, és mondta, hogy nem, ez a kedvenc pólóm, ebben járok iskolába. De aztán az aláírásokkal nem mentem benne többé iskolába. Csak eszembe jutott ez a történet – megyek aludni. Az alkoholos filc örök.

megtanultam többek között

Megtanultam a héten többek között kéz nélkül biciklizni (elég gyorsan, combbal szorítva), bal kézzel tollasozni, és célozni is tudok homokos pályán nehéz golyókkal (pétanque). A többek között a lényeg persze, de arról – röviden – nem írok. [És mindről azt gondolom, hogy lehetett volna hamarabb is, de nem így lett. Ez van.]

találtam

Találtam egy tébolyodott szemű felnőttet.

[Hát igen, az elején én is mindenkit megkérdeztem, meg mindenfélét kipróbáltam, nem működött, aztán most itt van ez. Tessék.]

ő sem

Dehát ő sem így akarta.

mindent, ami bizonyságul

Átfestem. Legyen azon is egy kis narancssárga. Üres a szoba. Nem megyek be. Nem fogok bemenni, pár napig most nem megyek be. Nincs ott semmim, amit látnom kéne. Asher Lev az asztalon. Asher Lev mellett ülök fölhúzott lábbal, és hallgatom, hogy beszél. Beszél, és nem mond semmit. Végül nem mondok arra semmit, hogy nem mond semmit. Meggyújtok egy füstölőt a szobában. Meggyújtom, majd leég, rácsukom az ajtót, pár napig nem megyek be. A szobám, a szekrényem a régi – a kicsi a szobám, be fog ide talán sütni a nap, a szekrény mögött semmi. Nincs ott semmi, a semmiből összerendezem az arcomat, azazhát azt mondják, nagyon jól festek, jól festek, föntebb tűnök, mint ahol ők ülnek, ahonnan isszák a bort és öntik rám a szavaikat. Iszom a szavaikat. Nagyon jól festek, fényképezek és rajzolok, üres tereket festek és legutóbb narancssárgával fújtam a konyha falára fújt békre, legyen azon egy kis narancssárga. Légy, ami lennél, a fű kinő. A fű kinő, majd legközelebb már kell venni, és remélem, a kaktusz épségben maradt. Hogy bizonyságul estél, legalább azt köszönjed és vess el minden elvet. Gátlástalanul elvetek minden elvet. Elvetek minden elvet, elvetek minden fűmagot, elvetek mindent, ami bizonyságul nem esne. Két napom van, hogy összerendezzem az arcomat, hogy jól fessek, két napom, kettő. Gátlástalanul folytatni annak lenni, ami.

pisztoly, napszemüveg, krokodilok, ősdenevér

Rendben, hogy ő pisztollyal és napszemüvegben járkál a lakásban és össze-vissza beszél, valamint bezárja az ajtót sötétedés után, de akkor én meg előszedtem a krokodiljaimat és az ősdenevéreimet, hogy tisztában legyünk vele, hogy bírnak ezek egymással.

[Ácsi! Csak visszafogottan.]

törlöm

Kilépek. Vagy nem normális, vagy nem érdekes. Törlöm a rendszert.

a napszemüveg a legjobb fegyver

A napszemüveg. A legjobb fegyver. Jobb, mint egy pisztoly, vagy egy vár, árokkal.

napfényes és zuhanós

Posta, csekk, számok, cd, cd-tok, rántottsajt, rooter, képkeret, működik, nem működik, itt működik, ott működik, mátrix, fut, fut, fut, füst, füst, füst – hogy el lehet fáradni egy ismeretlen, napfényes és zuhanós délutánba.

rosemary gyermekét

Meséli a Rosemary gyermekét, s hogy aztán utótörténet is van a valóságban immár, ismerem persze, és szétfagyok a borzalomtól. Lehet így mesélni.

nem akarok

Nem, nem akarok az isten váladékában csúszkálni, fázni. Nem.

gyer…ünk

Várakozunk. El kellett jönnöm onnan, olajszagúra fülledt minden szoba, lazachús dédeleg a fogam között, ez az utolsó ketrec a tenger felől. A gyomrom az út vége, én vagyok a sötét út vége. Azonnal indulni akarok, lelógni az erkély rácsa között az utcára, vasárnap délután üres az utca, csak a nap nyalja. Nem tartozom senkihez, nem tartozom sehova, hadd tekerjek gyorsan haza a csöndben, végigsimítani az utolsókat. Gondolom, több ízben föl fogok ébredni az éjszaka, közben a srácokkal álmodom. Gyerünk, gyerekek, idő.

oltár, ruhatár

Bemutatkoztam egy embernek, akinek úgy értettem a nevét, hogy Ruhatár, pedig valójában Oltárnak hívják. Szerencsére szimpatikus voltam neki, csak legyintett.

tanácsokat osztogatni nem fog

Elmegyek vele beszélni, mert neki a szíve a helyén, ő rosszat nem akar, őneki korlátai és viszonyítási pontjai nincsenek, ő nekem tanácsokat osztogatni nem fog, ő bólogat majd és drukkol, és én tanácsot most elfogadni nem tudok, nincs nekem kérem erre sem időm, sem energiám, én csak beszélni akarok, aztán folytatni.

pakolni

– …esetleg kell majd pakolni.
– Pakolni? Minek?!

[A szerepemen kívül. Hadd essem már vissza.]

kisütött

Kisütött a nap és több ízben sós könnyekig hatódom több téren.

fölugrálnak

Mindig fölugrálnak a falra. A terem szegélyén egy ablaksor van, a folyosóról néz be a terembe az a sor ablak, és amikor óra alatt arra mennek, s mert tudják, hogy ott vagyok, fölkapaszkodnak a szegélybe, és vigyorognak befelé. Tisztára össze van már rugdosva ott a fal, ahogy fölugrálnak.

a piros tulipánok

Kinyíltak azóta a piros tulipánok is, tök szép a Zizi, ahogy rájukvillantja az arcát az ablakon át, tükröződnek az esőfelhők a fehér arcán, tükröződik az ablak, és az egész világ, az esőfelhők és az ablak tükröződnek a zöld szemében, és ráadásul még a nyíló piros tulipánok, hát őrület.

vi-át

Romain két éves múlt és francia, de itt lakik, úgyhogy reggel, a bölcsibe menendő, elköszönt tőlem, hogy vi-át.

ami még várhat

Nagyon kíváncsi vagyok rá, de egyelőre nem érdekel.

béna gyerek

E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép. A főhős: Anselmus diák. Béna gyerek. Paulmann, Veronika, Heerbrand irattáros. Beleszeret Veronikába és megnyitja a szerelem az utat.

hull az eső

Virágoznak a sárga tulipánok a sárkánygyík tarajának tövén, ácsorgunk az eresz alatt. Macondóban hull az eső.

a költészet napja

A költészet napját a nagyteremben ünnepeltük, mindenki fölolvasott egy verset. Egy-két vers kétszer is volt, sok pedig egyszer sem. Az osztályom megijedhetett, én nem mondtam nekik, de odaálltak mellém mind a hideg radiátor elé.

szavaztam tegnap

Szavaztam tegnap (többek között) egy emberre, akinek a nevében (többek között) Karácsony és Szilveszter is volt.

az eső hivatkozási alap

Ha az eső hivatkozási alap – hát én azt el tudom fogadni.

lába közül kiforduló

Beszélgettünk az öcsémmel tegnap a szülésről és a nő lába közül kiforduló univerzumról. Hogy azt látni kell.

ravaszabb

Azt mondja, hogy menjek oda, mert eltörte, azazhát kificamította a bokáját, szóval nem tud átmenni a hídon. Hazudik, aztán vidáman szaladgál. Meg hogy átlát a szitán, ne szitáljak sokat. Nyugi, annál ravaszabb vagyok, minthogy eljátszam itt neked a nagy ravaszt. Na persze.

várunk

– Mit csináltok a hétvégén?
– Hát mit… várunk.
– Ja, tényleg!

banco de gaia

Úgy kezdődik, hogy kijön egy seszínű hajú ember a két karikára kifeszített vászon közé, kipakol két MacBook-ot, pittyeg a kütyükön, majd hirtelen madarak szállnak föl a nádasból és madárhangok is szólnak. Aztán közelebb megyünk a nádhoz a fölvételen, fújja a szél a címereket, további madarak szállnak fák mögött és felhők előtt, majd zöld rét vibrál. A zenét egyben benyelem, a madárhangoktól a végéig, ami egy tévémaci-remix, gyönyörű hangok repülnek a földön által, mondom, szinte egyben nyelem le az egészet, a képkockákra emlékszem külön-külön is, egymás után, de nem a zenére, ami egy csomó szárnyaló hangív. A képeket, én biztos vagyok benne, ő csinálta, a nádas után kelet, istenek India templomain és neon keresztény szentek, háborús övezetek és arab piacok, egy zenekar egy kihűlt tengerparton, Banco homokvárat épít, aztán sivatagos hegység lángoló naplementében, Banco kabátját csapkodja a szél, majd búvár a hullámok hegyén, a zongorát az ujjaimmal én is illetem, és Budapest, képek Budapestről, ma délelőtt, mikor megérkezett, Banco képeket vett föl Budapestről és összevágta őket, hogy ráillessze este a zenére.

*

[Aztán még azon gondolkodom abban a fekete levegős színházteremben (kuszák bent a falak és kuszák a falak kint a városban is, csupa trapéz és szöget bezáró egyenes a piros neoncsíkok, a Nyugati teteje, a felüljáró a körút fölött, a Váci), hogy hát igaz a közhely, amiről mostanában olvasok, nosztalgiázunk a város közepén a paleolitikum után, megépül a barlang acélból, lebeg a város fölött, tűzzsonglőrök jönnek öngerjesztő, csudás fényekkel, zöldek és pirosak a buzogányok, ledek az ördögpálcák végén, műanyag és némi elektromosság, és képek hullanak az utazásról a Föld körül, viszik a hátukon a zenét, a zene is régről jön, Afrika, Dél-Ázsia, az Andok a bölcső, tettek egy hurkot az űrben is a hangok, mielőtt ideértek; csodáljuk a vásznon a nádast, a nádas a legszebb, és ez az egész igen, arról szól, hogy nem itt akarunk lenni.]

a mi őseink

– Aztán lehet, hogy a maga őse kapálta a mi őseink földjét!

Nézem aztán itt a térképet, Alföld, Alföld, de igencsak másik sarka az Alföldnek az, ahol az ő grófi családja basáskodott, míg mi a Kunság laposát laktuk, a Kunság laposát meg a Viharsarokét. Messze a Viharsaroktól Szikszó, föl is hozom majd ezt hétfőn, hogy egyszer s mindenkorra véget vessek a témának.

*
A másik gyerek meg úgy jön be, nem, nem tántorog, nem biceg, még nem, a harmadik óra közepén érkezik emelt fővel, épp kinn élvezem a kék eget és a harsogó fűszíneket a kertben, jön, hogy elütötte egy autó az utcájukban, ő jött, az autó meg tolatott ki a kapun, jött az is, aztán ő meg alákerült, kék lesz estére az oldala, a térde föl van már most dagadva, agyrázkódást nem kaptál? – Nem, nem. Aztán a tanítás végére biceg és szédül, menjél akkor tényleg el az orvoshoz, de jó, itt a papád, hát ő elvisz, ez remek!

*

Aztán nézik az új harisnyámat, ilyen fehér, rózsaszín meg lilás virágok vannak a harisnyámon, a felnőtt nőknek igen tetszik, de ezek nézik, hogy nahát, a tanárnőnek le van hányva a lába vagy kiütéses? Pedig szerintem is szép harisnya. Este is az lesz rajtam a westbalkánban, úgy ám.

*
A harmadik meg mondja, hogy izéé, beszéljünk, fölveszi a kiskutya-szemtartását hozzá, amin egyrészt röhögök belül, láttam már ezt, van is róla fénykép, másrészt meg nem is kéne, mert épp nagy kő esik le a szivemről a belső röhögés moraja közepette, mert én is pont erre gondoltam, hogy sürgősen beszélnünk kéne, illemtartás ide vagy oda.

ez komoly?

Vicces, ahogy szokott, nagypofájún dörgöli az orrom alá, hogy vele kivételezni illett volna ismét, ahogy szoktam, majd sarkonfordul és elmegy, más vicceskedő nagypofák után nézni, és akkor mond valamit, vagy az nem tetszik, ahogy görbül a háta, valami göcsört van ott, valahogy a tér-idő kiesett, és akkor ránézek a barátjára, a szája szélén neki is görcs, idegenkedő kékes színezet, és válaszol, hogy igen, jól látom, ez most komoly, ez komoly.

sivár környezetek

Sivár környezetek. Betegesen vonzódom a sivár környezetekhez, ez van a fölmentésemre írva. Végtelen telepen lakom, a tv-tornyok véreres szemmel követnek, amerre járok. Rengeteg panel, rácsokat tükröző ablakok. Átjárók; a szemétledobók zuhanó zsákjai a falban, a kukatárolók szaga nyáron. A villanyoszlopok csúcsán megcsillan a hold. A szívem zakatolni kezd egy heveny piros és lila tag láttán, jegyzem mélyen a teek-eket és az y42-t. Egy lakókocsikban meghúzódó negyed egy e-mail-címben, amit szeretek. Egy férfi, aki keveset kérdez. Bret Easton Ellis simple present-jei, csupasz tények a dizájnerfürdőszobában folyó élettelen könnyekről az élükre vasalt nadrágok szárán, a Nullánál is kevesebb, Az informátorok. A motor zümmögése valamelyik boulvardon üres délelőtt. Nyolcadikban fogalmazást írok a Külvárosi éjről, fölolvastatik az osztály előtt. Nem értem. Értem, hogy nagyon jó vagyok, a legjobb vagyok, de nem értem, ők ebből mit értenének. Kérdő tekintettel olvasom a füzetem, elsötétül benne a külvárosi ég. Egy vörösre pállott, tálcányi törött tojás a járda mentén. A metróépítés pora. A lomhán kérdező semmittevés.

két fiú pornót néz

Fortyognak a fotelokban, hogy a két tizenégy éves fiú pornót néz. Együtt is és külön is. Ezen fortyognak, és szűrők után kutatnak bőszen. Mert az nem volt elég, hogy kitöröltétek a hisztoriból, fiúk. Meg szükséges szűrni benneteket. Lám-lám.

ám nem lehet mindennap

Halkan szólok egész nap, ernyedt a karom. A fűszeres rántotta egész napos emlék a számban, puhán telik az idő és ritmusosan, néha fehér köd burkolódik rám, hosszan kanyarítom elő belőle a szavaim.

Tegnap ünnep volt, szoknyát vettem és sötétkék harisnyát, fehér virágok voltak rajta szanaszét szórva, piros voltam még, téglavörös és fűzöld, meg türkiz is; ám nem lehet mindennap bohémnak lenni.

ellágyul

Ellágyul a beton a Margit körúti járdán, megrezzennek a sínek:
– Jó, figyelj, én szerelmes vagyok a PándiBalázsba.
– Én is.

álmomban havazott

Álmomban havazott, újra március eleje volt, ezé az átverős márciusé, amikor lefagytak a szíveinkből előágazó rügyek, átverős március eleje volt áprilisban álmomban és rettegés.

mélán omló

Kertek, virágok, rügyek. Mélán omló ügyek.

az álmomban könnyű volt, meleg és sós

Az álmomban megszólalt a kapucsengő, fölkúszott a hangja a korláton a harmadikig, az álmomban könnyű volt a műanyag telefonkagyló a fülemen, az álmomban is ismertem a hangot, az álmomban lementem hozzá a lépcsőn, elindultunk ketten, az álmomban éjszaka volt, az álmomban meleg volt, sós és lágy az álmomban, az álmomban azután már nem számított az idő, elhúzott mellettünk számtalan autó az autópálya felé álmomban, és csak az nem számított, ami a hátam mögött van.

agyviharozás

Agyviharozás; több függő pont.

simogatják a nagy vasakat

Tilos fényképezni a gyárban. Fényképezni tilos, tilos továbbá letérni a kijelölt közlekedőútról, tilos a lengő teher alatt tartózkodni, tilos a gépet kitámasztás nélkül beindítani, tilos a gépet a teher rögzítése nélkül beindítani, tilos a haladó gép mögött tartózkodni. A gyár napfényes, plexi a mennyezet, süt be rajta a jóisten fénye a dolgozókra, süti az olajzöld acélgerendákat és oszlopokat, süti a két, öt, tizenkét, húsz tonnát bíró, a mennyezet alatt sikló sárga darukat, az acélsodronyokat és a nagy kampókat, a padlón az okker linóleumot, a szerelvények fehérjét, szürkéjét, megkülönböztető pirosát, kékjét. Az egyes hangárban ötven ember, ötven ilyen-olyan korú, halkszavú, jóvágású férfi dolgozik, az háromszáz férfi, háromszáz jóvágási feri három hangárban és két műszakban, minden klikk szereti a saját zenéjét a saját kisrádióján, a kisrádiók ugyanúgy a narancssárga zsinórban végződnek, mint minden fesztivál, a számítógép mellett könnyed fátyolhangok, az apró csavarok részlegén a Smells Like Teen Spirit, és olyan arccal is. A szerelvényeket tényleg kézzel szerelik, nagy szeretettel simogatják a nagy vasakat, ha festeni kell, akkor is, tenyérrel lendítik a függő acélbuborékot, fejmagasságban lebeg a több tonna. Kurblizós kapcsolók vannak, ezt nem értem, motor lehet az életben rajta, a gyárban, még a méhben, tetovált izmok emelik föl, aminek föl kell csúsznia.

A transzformátort értem. A vasmag ezernyi milliméteres vaslap, mindegyik más alakú, egymáshoz kötözik őket erősen, rétegelt henger lesz az ezernyi vaslapból, így jön létre a vasmag. Föltekercselik a sárga drótokat, nagy dobon egyengetik tekerccsé lassan. Beléhúzzák a vasmagot. Összecsavarozzák – minden művelet filcszőnyeges emelvényen történik, zöld, sárga-fekete csíkos korláttal. Óriási kályhába tolják: hatalmas szoba, dupla szélességű sínpár vezet belé, benn forró, száraz a levegő, kiszárítani a szigetelőrostokból a vizet. Lazák most az alkatrészek, újfent meghúzzák a csavarokat, préselik-préselik a lemezeket nagy súlyokkal. Áll a transzformátor szíve, mint a cövek, a transzformátor szíve akkor él, ha nem dobog. Beemelik a szekrényébe. A szekrény zöldesszürke vagy kék, újabban Iránban a szürkét kedvelik. Vákumot kap és olajat, olajban fürdik életében a transzformátor szíve, úszik rajta a massza, mint az emberén, de nem dobog. Bezárva a szekrényt, kipróbálják a túlfolyást és a zárlatokat. Ha huszonnégy órán belül semmi sem csordul, szilárd még mindig a szív, kemény, mint a kő, valószínűsíthető, hogy továbbra is így lesz, huszonöt, hetvenöt évre. A túlfolyás a transzformátor esetében nem megengedett. A zárlat a legnagyobb veszély, pitvaronként nézik. Nehogy meghasadjon a fél kerület, a város, a sivatag, egy egész hálózat, a zárlat maga a halál. Ha mindez megvan, ha egészséges az árammal teli szív, trailerre vagy vonatra rakják és elküldik oda, ahol várja valaki. Egy fél kerület, egy város, a sivatag.

Kedvenc részem az impregnálás. Leeresztik a föld alá a forgó darabot, epoxi-gyantába mártják, kiemelik. Ahogy csöpög-csöpörög a gyanta a lebegő forgó darabról, úgy ereszkedik az epoxi-tartály teteje lassan, komótosan a helyére.

(Tápiószelén van.)

szürke űrt

Szürke űrt lát a számok közben.

rosszullétig

Rosszullétig körözni a körforgalomban, de az első jobbon lefordulni végül.