menni kell

Menni kell. Azt magyarázom neki, hogy nincs maradásom, menni akarok. Vaktában magyarázom némileg, mert mennem úgy istenigazából nincs nekem hova. Igen, igen, a szerelemről beszélek, mielőtt félreértenéd a sztorit: az én indulhatnékom nem a térképen van. Keresni egy sokadik várost. Persze, azért hazalátogatok majd, ha táviratozol, mint mindannyiszor.

valami jó felé

Elkap a gyerek a folyosón, most nem a kobold-nadrágban van, hanem egy túl bő feketében, elkap és azt kérdezi, hogy én hiszek-e, hiszek-e abban, amiben ő nagyon, nagyon szeretne, hogy a világ tart valahova, valami jó felé, hogy hiába ez a sok rossz, ami van most, azért ugye, a tanárnő érti, hogy miért borultam ki, amikor azt mondta mindenki körülöttem, az egész osztály azt mondta, hogy nem ér semmit ez az egész, nem ér benne semmit semelyik ember, pusztulni kéne különféle és kínos módokon, ugye érti, hogy én miért nem értem ezt?!
– Értem, drága, értem, csak az emberek nagyon hülyék. Tudod.
– Akkor jó, akkor jó, örülök, hogy legalább maga érti.

arany levelek

Ahogy letisztulnak a dolgok, ahogy kibéleli a kéményt a remény, ahogy a festék szagába belehajolok, ahogy fölvillan az előadásban a fény.

világoskék és sötétzöld

Világoskék és sötétzöld. Kapom ezt a kesztyűt a 61-es megállójában a Moszkva téren, azt én föl ott alig fogom, hogy honnan és miért, megköszönni is elfelejtem, azt hiszem – a téren caplatva fölveszem, és akkor lassan, nagyon mélyről megmozdulnak bennem a színek. A kék és a zöld. Emlékszem, amikor tanultam a színeket. Az ember először megtanulja, hogy van a piros és a kék, és ilyenre színezi a gyerekek ruháit a rajzokon. Aztán azok az indián karkötők, amiket alsóban csináltunk. Rózsaszín lehetett az első és kék, vagy ciklámen, a piroshoz közel. És akkor kutatni kezdek. Honnan az a világoskék és a sötétzöld? amire úgy emlékszem, hogy egy új világ nyílt, amikor a színeket tanultam? Nézem a Vilma jegyzetét az egyetemen, kék lapra ír zöld tintával, pont ugyanolyan. De nem, nem, én sosem írtam kék lapra zöld tintával. Aztán hazasétálok, és eszembe jut a második indián karkötő: az volt sötétzöld és világoskék. A második. A mély, tavaszi mező, ráborul a tiszta, üveges ég. Otthon csináltam, otthoni fonalból, ami az anyukámnak volt. Egészen más, mint az iskolában. De megvan, megvan, ez a következő lépés, az, amikor tágabb lesz a látókör, az univerzum, az, amikor az ember biztossá lehet benne, hogy immáron sokkal többet szabad, hát az, az volt az, a sötétzöld és a világoskék.

mögötte tartalom

– Azért odamentem hozzá, és azt mondtam neki, hogy mint ahogy a kereszténység sem, úgy a keresztelő sem csak a formaságokról szól. Hanem kell, hogy legyen mögötte valami tartalom.

de

– Magánál a férfinak nincsen monológja. Nem lehet.
– [Bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla.] De. Lehet. Legyen.

[Asszonyszekrény]

szép estét

Épp lebattyogtam a lépcsőházból, bele az éjszakába, már elhaladtam a Mokka presszó előtt, amikor ott jött, billegtette a fejét jobbra, még jobbrább, aztán balra, ez is egy ilyen játék, amit szoktunk, lehet kimerevített debil arccal és lehet nagyon mosolyogva is.
– Máté! Máté! Hová mész, Máté?
– Nem vagyok annyira ismerős itt a környéken… oda, abba a galériás helyre.
– A Rózsadomb eszpresszóba.
– Oda-oda. Iszom ott egy kávét. És ön?
– Én meg a Ferencvárosba kocsmázni. Jó lesz. Szép estét!
– Szép estét!

nem az arcukon a szemem

Az ellenszenvesség, az elővigyázatosság néha a fejemben van, nem az arcukon. Például tegnap is. Hogy merek bármit is gondolni, amikor nincs nyitva a szemem.

az origóban a fehér

Négy tükörtojás mértani rendben, az origóban nyugszik a fehér.

a kislány, az apa

– Nahát, helló!
– [félre] Te, ezek ugyanúgy néznek ki.
– [megvárja, míg kimennek] És ez a kislány azt hiszi, hogy az apa, az ilyen. Pedig hát. Ez egy kiskamasz, egy űrlénykutató, egy angyal; egy szent és egy őrült.

hiába

A drogos gyerek szülője hiába beszél. A drogos gyerek szülője, ha beszél, legföljebb a falnak. A drogos gyerek füle süket a szóra, szeme vak az arcra, keze csak nagyon kevésre nyitott. A drogos gyerek szülője hiába tépi a száját, hiába hallgat, hiába tesz bármit, amíg a drogos gyerek úgy nem dönt, hogy érdekli. Addig eltelhet pár év, elhalhat pár érv, pár véna, pár remény. A drogos gyerek csak a saját eszére hallgat, meg a cuccéra. A cucc a gyerekben van, ha éppen nincsen benne, akkor is. Ha nem a testében éppen, akkor az eszében, a lelkében, az agyában van. Amíg a drogos gyerek agyában cucc van, addig a drogos gyerek agyában cucc van. Hiába.

Így vagyok én is most. Hiába. Csak nézek, nézek meredten, néha beszélek és fájlalom a szívem. Hiába. És telnek, telnek az évek.

a dolgod, hogy összehozz

– Neked az a dolgod, hogy összehozz egy legalább kétkilós babát.

a másik érdekel

„Úgy lettem nevelve, hogy mindegy. Hogy nekem mindegy. Mindegy, hogy alszom-e, mindegy, hogy fáradt vagyok-e. Tizennégy éves korom óta csinálom ezt. Tudok uralkodni magamon. Persze, sokszor látják, hogy fáradt vagyok, de egészen gyakran tudok higgadt maradni olyan helyzetekben, amikor mások már őrjöngenek. Mert nem érdekel. Nem érdekel, mi van velem. A másik érdekel. Hogy vele mi van és hogy örömet szerezzek neki. Én nem szeretem a szexet. Hogy örömet szerezzenek nekem? Nem érdekel. Úgyhogy fönn maradok, mást csinálok, nem alszom. Mert az a kevés másik érdekel.”

ma, holnap

Ma hosszan próbálok a falnak beszélni, hosszan a telefonban a tesóm van, hosszan próbálom elmagyarázni, hogy el fog telni az élet. Hosszan vájjanak trapéz alakot pengék a szívem köré.
*
Ma gyorsan fölhívom, mert mindenki más össze-vissza beszélve egymásra ken ezt-azt, fölhívom a gyereket, a gyerek figyelmét, hogy ne higgyen a mindent össze-vissza egymásra kenők erősnek tűnő vállának, mert nem bírják a terheket, csak a szavakat azok, fölhívom, hogy a gyerekkel, aki fáj, az ambulanciára sok hónap után gyorsan ténferegjen már be. Gyorsan beténfereg és ír: baj nincsen, a gyerek s a fájdalom marad.
*
Ma többet nem teszek, de üvölteni és csöndben pofozkodni szeretnék egyikkel s azzal. Ma nem, majd holnap.

és akkor

– És akkor mondtam a haverjaimnak, hogy azért egy estét kibírnak egy kocsmában, ahol csak inni lehet és semmi mást nem csinálni, és tök jó fejek voltak, mert egy kivételével eljött mind. Arra az egyre azt mondtam, hogy akkor nem érdekel. Ha egy napot sem bír ki, egy estét sem, a szülinapomon.
*
– És akkor kimutatott valami szintetikust is, pedig megesküdött rá, hogy olyat nem. Aztán kisütöttük, hogy volt valami föltűnően olcsó fű, amit valószínűleg lekezeltek valami mással és az lehetett az.
*
– És akkor hajnalban jön a depi, reggelre túl vagy rajta.
– Reggelre?! Te jó ég, már ez sem a régi.

making a fool of

– Nem bírok veletek! Ezzel az egésszel! De veled – veled főleg nem!
– Ó?
– 'Cos you're making a fool of yourself!

cseresznyepiros

A cseresznyepiros nagybőgő a három másik között, az nagyon szép volt.

megvédeni

– Meg azért is dühös voltam, hogy nem mindig fogom tudni megvédeni.

sötétkék párnahuzatot

Főztem ma egy sötétkék párnahuzatot. Azt hiszem, kezdek megérni a háztartásra.

szépít és hidall

Szépít és hidall ismerősként, fészkes fene aki rétegezteti a mér' másait, mégse kell mondania a hangnak.

heidegger

A srácnál, aki úgy beszél angolul, hogy akarok járni hozzá különórára, van Heidegger. Kavargó gyomorral gondolok vissza az egyetemre, ahol még minden szép volt és jó, és rendkívül ostoba. Lét és idő. Heidegger mit tudott? Mit tud ez a srác? Kristóf vagy Bence. A könyvet tenyérmozdulattal elutasítom.

ezért néztem

Kimegyek (vagy bemegyek, mert ez olyan ám) a konyhába, és hirtelen meggazdagszom, mert van spagetti, van sprotni és paradicsomkonzerv, és van serpenyő és gáztűzhely is van, és főzni kezdek, és egyszercsak ráébredek, hogy én is tudom olyan királyian dobálni a cuccokat a serpenyőbe, ahogy maga szokta, amikor főz, és ekkor nagyvonalú leszek, és ahogy magától tanultam, beleszaporítok némi tárkonyt a duzzadó szószba a polcról, meg borsot is, mert ahhoz van kedvem, és aztán sikerül az egészet egy mozdulattal a tányérra rakni a szűrőből bal kézzel, és rá a serpenyőből a jobbal fakanállal, és néhol a hal van foltban, máshol a paradicsom tobzik, és most először tetszik, hogy a sajt is csak pocsolyákban olvad. Hát ezért néztem annyit.

a fojtott melódiákért

És nem azért, nem a tényekért, nem azért, ami úgy van rendjén, ahogy, talán fájón, de érthetően, hanem a csonkolt szavakért, a fojtott melódiákért, a számonkérésért, az igazságosság leplébe burkolt gyáva kicsinyességért, azért, mert a szavaim eleve nem csilloghatnak a maguk valójában abban a torz tükörben, amin gellert kapnak a tenyerén, ezekért, csakis ezekért, a jelképek szurokba súrolásáért, a föl nem ismerésért. Ezért pár órára lemegyek kutyába, ezért le én, üvölt az éjszakában a dér.

máshol

– Itt van?
– Nem. Máshol.

szerencséje

És az a mára már megtörött, akkor pöffeszkedő vörös gerbera, amit maga hozott, az nem nekem szólt, az a maga szerencséjének szólt, hogy hozhatja aznap, így november elején, s hát valóban, én arra akkor nem is gondoltam, hogyan is gondolhattam volna. Micsoda szerencséje van magának, gondoljon arra.

unom

Elmegyek, mert mást nem tehetek. Elmegyek, pedig szörnyen unom az átmulatott éjszakákat, a szúrós szemű, kábán heverő nappalokat, unom a mondjátok már el, mi történteket, unom a torz fényképeket, unom a részeg voltam, amikor azt mondtam, úgyhogy az nem számítokat, mert ez nem igaz, számít, mert ez volt az, ami történt, matrózok, és arra az éjszakára már nincs más, unom a rúgjunk be sokan együttöket és hajnalban az egymássali ordítozásokat, mert nem emlékszünk a mondatok elejére és nem tudjuk pontosan megfogalmazni egyiknek sem a végét, részegek velünk olyankor a holdban a farkasok, unom az ugyan, igyunk meg még egy söröket, a maga miért nem iszik feleseket, Goya akarok lenni és Géricault, saját univerzumokban őrjöngeni önmagamtól lázas fejemmel, unom, de elmegyek, mert így csinálják itt a jógyerekek, és nem ezt szabad, hanem ezt kell, mert különben gyávák vagyunk és megfulladunk még a kikötőben, pedig nem is láttuk a tengert, unom, unom, unom.

növelni fogja

– Ha megszűnik a suli, én nem fogok többet járni.
– De ha megszűnnek ezek a sulik, akkor meg fog nőni a bűnözési ráta is, nem?
– Hát, benne van…
– Én mindenesetre javítani fogom a statisztikákat.

(Miről szól az új közoktatási törvény?)

edénnyi költészetet

A gyerekek ki szokták írni státuszba fészbukon, hogy írj nekem egy szót, ami eszedbe jut rólam, meg beszámozom, mennyire tetszel, és van, hogy egész edénnyi költészetet tudnék írni róluk, dehát nem lehet, meg kell tartani sokkal későbbre, vagy akár örökre azt.

pöttyöt

Tesz egy pöttyöt a vállamra. A másikra, természetesen. Ez egy ilyen játék. Néha én is teszek az övére, s olyankor nevetünk.

szkilfe

Rögárdszkilfe, paszkildi.

folyondárjai

A gyermek fehér pólója alatt gömbölyű a gyermek, gyönyörű, óarany haja egy barokk templom folyondárjai, ahol tudjuk, a hátsó udvarban kínoztatnak és az ártatlanokról döntenek.

számon

– Ha le méltóztatnál fáradni onnan, te sunyi, te hedonista, te nemtörődöm, átlátszó és mindentudó despota, te kurva isten a kurva égben, én összeköpködném a te arcodat az összeszorított két tenyerem fölött, én föltennék pár kérdést hozzád, bizisten, nem törődnék a szavakkal, amik kimondhatatlanok, számonkérném ám rajtad ezt a sokadik megkísértésem, számon ám! Számon ámen.

a hegyeket

…és arra, arra emlékszik, amikor tavaly azt mondta, minden nap azt mondta, kérte, sírta, rimánkodta – ám sohasem nevette, és nem nevettem én sem –, hogy a hegyeket, hogy a hegyeket, azokat mozgassam meg?! Á, nem, nem emlékszik, nem emlékezhet, hisz hát ott se volt. Emlékszem én, emlékeznek a hegyek, amikhez én végül a kisujjammal sem, emlékszik az atyaúristen, emlékszik a sírjában forgolódó Jób, aki nem a barátom, bárhogy is azt hiszi.

lebegnek szabadon

Most se megyek, most se megyek, hadd ne menjek most se, olyan jó, hogy csak így lebegnek szabadon a szélben az idegeim.

úgy érezte, megőrül

– Volt már olyan, hogy úgy érezte, megőrül?
– Ó, hogyne. Számos ízben számos irányba.

a bátorság

A lényeg a bátorság és a tisztánlátás; a szavak helyes, a megfelelő helyen való ejtése.

koszos a körme

Valaki ellopott egy telefont valakinek a táskájából, és van egy tippünk. Rettenetes tipp. A gyereknek koszos a körme.

tudnak együtt

Megdicsérni a gyerekeket, hogy tudnak együtt élni.

müller péter sziámihoz

Tegnap elmagyaráztam a hirtelen szívszélhűdést kapó Dávidnak, hogy a sztárok a sztár-oldalról is sztárok, és értik a dörgést, tehát menjen oda bátran az iskolánkban megjelenő Müller Péter Sziámihoz.

popkulturális

Nem tudom, mennyire ciki, hogy nem szólok hozzá semmihez. Kevéssé vagyok popkulturális. A csatorna sarából emelt paloták érdekelnek.

nincs karácsony

– Olyanok vagyunk, mint egy kis család… idén nincs karácsony – ne. Ezek szavak. Nem vagyunk olyanok, mint egy család. Egymásnak épp, hogy valakik vagyunk. Karácsony meg volt kétezer-, meg ezerkilencszázkilencvennyolcban.

a besütő eget

Hát ha maga a hónom fölött hajtja álomra a fejét, hát én… hát egy kicsit végül szeretetteljes leszek, úgy nézem az ablakon besütő eget.

az elhaladó villamosból

Föl lehetne számolnom a káoszt, talán, ha kiugranék a kocsiból gyorsan, mielőtt a villamos a megállóba ér, de én már tartom magam az imént megszervezettekhez, és inkább berángatom a lépcsőházba az egyiket gyorsan, nehogy meglássa az elhaladó villamosból véletlen a másik. Elrendezem holnap – mondom határozottan a liftnél, és valóban ebben reménykedem. Azt hiszem, normálisan akarok élni, normálisan, mégis.

*
– Nagyon bonyolult egyenleteket vagyok képes megoldani.
– De nincsenek egyenletek.

előadás előtt

Előadás előtt röhögve próbálom magamban a jelenetet a Lukács parkján át, előadás előtt nem eszem tábla csokoládénál többet. Előadás előtt beleszeretek a rendezőbe, mert míves, mint egy tündér a hegyeken túlról.

ott látszódni nem

Egy tükröt kéne az arcom elé tartani, hogy azt lássa, amikor szépeket mond a semmi helyett nekem. Egy tükröt, hogy látszódjék benne önmagának ő, mert én ott látszódni nem akarok.