beleegyezik

Két pirula. Nyúlik felém. Melyiket választod? Először? Másodszor? Én meg remegve harapdálom az ajkamat, sírok, nyúlok a telefonhoz, mert nem akarom egyiket sem a nyelőcsövemben, a gyomromban, a véremben és a… sehol. Megfeketedne a vérem, nem lennék többé senki, a jövőm lezuhanna egy aknába a Visegrádi utcán vagy a kék metró mélyén, és annyi lenne, annyi lenne nekem vagy nekünk. Én a harmadik megoldást akarom választani. És a Valaki beleegyezik. A feketéből lassan előtűnnek a fények, bíbor lesz belőle, két forraltbornyi meleg és élet, fél óráig tart, mire újra úgy kapok levegőt, mint régen, a pincérfiú arca örökre a retinámra ég, és élek. Szabad élnem, szabad lennem.

Flesselgetek még ezen pár napot vagy hetet, ezen a lehető legjobb megoldáson.

arról, hogy mit mondana, ha élő adásban szólhatna a világhoz

…Párizsban pár hete lefátylazták a női szobrokat a lefátylazott cselekvésű afganisztáni nőkre emlékeztetendő. Talán a párizsi gyerekszobrokat is meg kellene jelölni, hogy ne feledkezzünk meg a háborúkban eleső gyerekekről. Mindegyiknek egy nagy piros foltot kellene festeni a szíve helyére.

(Le Clézio, 2001.)

olyan furákat mondtak ma a szüleim ebédnél

Hogy tegyünk karácsonykor egy törpét az asztalra, meg hogy menjünk, mi gyerekek, négyen el Bécsbe. Négyen? Milyen négyen?

Desszertnek pedig csokifagyi volt szőlővel.

skinny puppy

Szól ez a fontos zene, miközben valami nagyon fontosat és szomorút magyarázok, valamit, amire talán felkészített még nagyon régen az a pár feketén csillogó lemez, a keshedt kutya könnyfacsaró nézése a borítóról, és közben az kattog az agyam egy szimbólumozó és rendszerépítő zugában, hogy ez olyan zene, ami nem is szokott semmilyen kocsmában sem szólni, sohasem.

És tegnap este szólt.

the way that morning broke was quite unusual

Mert dolgozom, a dolgozás kedvéért, mert mellettem a szótár a szavak kedvéért, s hogy tanuljam közben az újat. Mert kimegyek a szürkében az utcára, mert végre jobban vonz az avaros sziget, a víz, hogy a barátaim maradnak az izmaim, hogy a barátaim maradok. Mert végre jobban vonz, mint titkon a felmosórongyom lenni a sötét és nedves lakásban.

És az álom: órákon keresztül játszódott, a HÉV-en. Málnahabszínű állomáson vesztettem el őt végleg, zippzáras, kockás bőrönd volt nála, fémkeretes szemüveg, nyugtalan, barna szem, a tanítványom volt és a táncostársam egyben, de meglógott egy küllondoni állomáson, leszállt a kék konténerek között és eltűnt, aztán Gödöllőnél mondta komoly és két keresztbe tett deszkával lezárt arcvonásokkal Dzsekk, hogy felejtse el, nem érdemes, úgysem fogja viszontlátni, és akkor én néztem őt egy fél percig, félig nyitva volt a szám is, és nem mondtam semmit, mert akinek mennie kell, annak mennie kell, elment hiszen úgy is, és minden mindegy volt, hiszen sütött a nap, meg zöldelltek a levelek, meg ott volt az a nagy tömeg is, benne Dzsekk, aki a megállómig elkísér azért. Aztán úgyis tudok vigyázni magamra.

végre van kedve dolgozni

Feladatlapokat készítek a jövőnek, és jólesik:

– kimásolni a nehezebb helyesírású szavakat ( quelqu'un – valaki ) a könyvből;
– sex1, sex2, sex3 nevű fájlokba menteni a lapokat ( s'exprimer – önkifejezés, érted! ), egészen 9-ig;
– megörülni, hogy a Forum2 (modern nyelvkönyv) megemlékezik az autómentes napról;
– mindközben irkálni, firkálni.

kills

Hallgatom, hogy Politik Kills, és azon nevetek, mert mennyire úgy van, hogy lehetne szerelem is, röhejes, mert love needs your mind, love needs human beings, love need lies, és ami nyilvánvaló, hogy love need force, love need cries, love need ignorance, és énekelhetnénk azt is minden reggel, hogy that's why my friend it's an evidence love is violence; love use drugs, love use bombs, love need torpedoes, love needs blood, love kills love kills love kills love kills love kills love kills, és így tovább.

Hát.

art brut

A perifériákon születő művészet.

Szerintem mindenkinek joga lenne arra, hogy kisétáljon a saját perifériáira, és ott fessen egy képet. Legalább egyet.

a tél közeleg, ma még zöld a homály (október vége)

Állok a nyírfa törzsének vetülve, ferde az a nyírfa, ferdék vagyunk mind a ketten, mégsem kívánhatja senki, hogy én tartsam őt, a mázsás törzset. Ha nincs ott az a nyírfa, a térdem talán a földre akar…

…Hallgatom csak inkább, mint nézem a zöldes homályon keresztül, hogy ásnak egy kis gödröt a jobb lábfeje fölé, beleteszik, meglocsolják, elnyomkodják a földet. Hallgatom, és arra gondolok, hat lábbal alant mi van. Hogy meg kéne nézni, hogy tudjuk, mi van, hogy minden rendben-e. Hogy törődhetni így valakivel, hogy nem jöhet közelebb?

Aztán itthon megbeszéljük, hogy erős az, odább van még, hogy beszakad, hogy száraz ott bent a levegő, hogy… szóval hogy minden úgy történik, ahogy kell, nem kell annak elromolnia. És megnézni sem kell.

Legközelebb már tavasz lesz. Hú, addigra hogy megváltozott! Minden!

mérgezés

Van nála egy fényes és egy rozsdás tőr. Általában a fényes acélosat, nemes nyelűt, de a rozsdásat is használta már. Én attól most utólag megijedek (fekhettem akkor, tán nem is láttam tisztán, csak később, a tokban), hogy mardos belül a belémoltott rozsda.

Én abba lassan megmérgeződöm.

isten mindenütt

Isten éppen Erzsébet-hídnak álcázta magát, és kellemesen röhögcsélt rajtunk, amiért azt hittük, a villamosban van.

(Mert volt egy ember, akit az utcán mentében megállítottak a rendőrök, hogy igazolná magát. Hogy ki vagyok? Isten. Aztán az éjszakát a fogdában töltötte, pár szép szál spangli miatt. Szóval a fogdában is Isten van. A spangliban is, egyébként.)

tudtam, hogy furcsa lesz télen

Az, hogy a végén nem sütött ki a nap, rettentően hiányzik. Most is, most se süt. Pedig valahogy meg kellett volna oldani: mert a hajnal csíráinak fényét világították végig, azt, amikor már kékül egy kicsit. Fokozni kellett volna azt még.

Csak elvágták a zenét, és kész. Menjetek haza!

öthuszonkettőharminchárom…

Elajándékoztam a telefonszámát.

Nyomatékosítottam, hogy ne adja vissza. Remélem, nem fogja visszaadni.

mese a hétszínről

A királynő párbajozik, hogy megvédje a két kis védtelent. Vigyázni kell rájuk, össze ne törjön véletlenül az akvárium – mert ha összetörik, elönti a könny az egész kontinenst, és akkor a só kimarja a földet, elhalnak a virágok meg a lédús datolya. Az a jó, ha önfeledten és felelőtlenül úszkálhatnak ezek ketten a felhőtelenségben. A királynő olyankor kitekint az ablakon, elmúlt vadászatokra gondol, és azon bosszankodik, hogy milyen szépen teszi mindenki a dolgát a takaros kertezetben. Jobb kedvében vacsorákat ad.

Aztán van, hogy a királynő duzzog, a halak meg iszkolnának el ketten hét irányba, hétszín szivárványba.

A nagy bölcs is nehezen tudja, mikor melyiknek mit kell mondani, melyiknek kell az üveghegy elgurult cserepe, melyiknek a királyfi arany hajszála, melyiknek csupán a libapásztorlány éneke.

a nagy szürke ég

Egyszerűen csak az, hogy félek tőle.

Túl sima, túl végtelen.

„szeretek nálatok bulizni, mert keverednek a generációk”

A tizenhatéveslesz vodkarészegen jött haza a vargányalevesünk után, valaki beemelte a kerítésen, öléből lerakta a fürdőszoba padlójára, mi meg, fölnőtt nők (fölnők, vargányanyák) a falon innen drukkoltunk neki, tartottuk a homlokát gondolattal. Reggel átnyújtottam neki a kaukázusi kefír tanácsot, mert az mindent elsimít a következő években, legalább ötszáz reggel. (A világ változásáról: nekem uborkalét javasoltak akkoriban, mint az oroszok.)

fáj a fejem

A főm fő.

én szeretem azt, akik találkoznak

A mélyemen örülök annak, ha összetalálkoztok, hogy egy nagy szociometria vagytok: tanítsad őt erre-arra, kérdezzél te tejbe meg vajba, jó lesz neked ő majd párnak, összehozlak kollégának, ti meg cincáljátok egymás lelkét, senki nem sír e két testért, beszéljetek, vicceljetek, s néha engem bevegyetek.

(Egy csomó hangtalan szabály és törvény, báj és tény meg én, aki a padról nézem ezt, és örülök, ha nagynéha a balhéba leül mellém valaki a nagy zsivalyt hallgatni, kommentálni, kapargatni.)

elszállós, haszontalankodós, szép-szép mai nap(ozás)

Úszkálás (a csillogó víz mindig álmodozásra, versköltésre késztet). HÉV-ezés (a HÉV már majdnem vonat, ezért kirándulós, nem hangyaközlekedős/és). Telefon felvevés (ha csöngött, akkor). Parkban beszélgetés (kétszer! ugyanabban!). Könyvolvasás (egy bekezdés, de kivittem egy másikat is a parkba). Vásárlás (marcipánt). Órák lemondása (mait, holnapit. Telepatizáltam több tanítványt is, hogy tegye). Jó ötlet kirobbantás (hamis leveleket fogok írni ugyanabban a témában, különböző stílusban és néven)!

Alacsony vérnyomás.

hosszok közbeni vers a ma délelőttről

Úgy énekelném én, hogy a szííívemben bomba van, de a bomba a Dunában van. Az én szívemben legföljebb egy harangvirág van.

fel sem lendülő lendület

Lehet, nagy hiba, de olyan fáradt vagyok kihámozni a pózokat, és lendületet adni.

Szedjétek össze magatokat.

(A felszólító mondat végén felkiáltójel van. De kihull a kezemből az adrenalin, hogy rátok kiabáljak.)

miért nem

És akkor nem kérdezte meg, hogy miért, szokásával ellentétben, és különben is, azt kellett volna kérdeznie, hogy miért nem. Talán ezért sem.

HÉV-történetek

Számos HÉV-megálló korlátjához biciklik vannak kötve. A zöld rácshoz a régi kempingek, kicsit fiatalabb mountain bike-ok. Ott hevernek egész délután, dőlnek a rácsra. Miért? Ki köti oda őket, és mikor? És hogy mennek haza? Hol van nekik a haza? Miről társalognak vajon?

A HÉV sínei az Örs vezér tere – Gödöllő viszonylatban fordított irányúak. Bal oldalon suhanunk Gödöllő, jobb oldalon Budapest felé. Miért? Ki irányozta be őket, és mikor? És hogy nem cserélnek helyet? Hol van nekik a haza: ez itt vagy Anglia? Miről álmodoznak vajon?

hál'istennek

Rettenetesen érzékeny vagyok. De ez nagyon fárasztó.

Viszont Isten nem kockajátékos.

biztonsági kerülő távlatok

Egyáltalán nem kérdés, hogy/és én teljesen megértem, hogy nekem a gyerekem nem akar majd a kórnak házában levegőre bukkanni. És nem akar majd senki sem ott a földbe harapni.

Eszembe jut az is, hogy nyáron a személyi nélkül, mert több akaratú személyiséggel flangáló ismerősömet majdnem benyeldekelte a pszichiátriai intézeti feneketlen katlan, de a barátai kimenekítették kölcsönruhákban egy biciklin, szerencsére.

játszunk?

Bizalomjáték: jó, kockajáték: nem jó.

a lányok mondják

Valaki azt mondta ma, hogy beszélünk a megszületésről, amikor mindenki nevet, kivéve a gyereket, aki bőg, és nem annyira beszélünk a meghalásról, amikor aki meghal, az nevet, ha szerencséje van, de mindenki más bömböl meg óbégat, és akkor elolvasom ezt meg ezt este, még gyorsan az elköszönés után, és nem akarok ma már semmit megtudni arról sem, ami közte van, csak nézek, nézek bele az ágyba, ahova elbújok mindjárt.

J. R. R. Tolkien: Oliphaunt - remixes

Grey as a mouse,
Big as a house,
Nose like a snake,
I make the earth shake,
As I tramp through the grass;
Trees crack as I pass.
With horns in my mouth
I walk in the South,
Flapping big ears.
Beyond count of years
I stump round and round,
Never lie on the ground,
Not even to die.
Oliphaunt am I,
Biggest of all,
Huge, old, and tall.
If ever you’d met me
You wouldn’t forget me.
If you never do,
You won’t think I’m true;
But Oliphaunt am I,
And I never lie.

Grey as the earth, I pass.
Horns in the South:
Big years die.
Biggest, huge me,
Old I and I.

A big nose
makes the earth shake
As the grass, crack
in my mouth
I walk beyond the years,
never die
Am I huge, old?

If ever you think I'm true,
I lie

és megint miért

Minden valahanyadik mondat végén megkérdezem, hogy miért?

Már az is nagyon jó, hogy van kedvem ezt megkérdezni.

budai fás ligetek

Hársakalja, Fejsze utca.

a rendező

…és a szereplő, akit irányítgatok, de nem találom mégsem a színpadon, mert nem ott van, mert kint ül mellettem, mert én vagyok az, de akkor… miért és hol játszik ő? és mikor nem?

ha…

Ha? Tiszta lapok? Piha!
Van szád, és mondanád a szavak, és… ki tudja azt? Ő tudja? Beszélni kéne még, aztán… Pukk kever, vagy Macbeth? valaki más, nem te küldöd őket, kevés vagy. Tiszta-e vagy? Szeretnél lenni? Semmi. Az vagy. S tán leszel? Nem semmi. Meglátod… Sehova nem ér el a tiszta kezed. A másik igen, de nem használod, nem használhatod. Akkor? Hova? Ha? Sehova? Nem semmibe?

Ne nézd most azt. Mi nézz akkor? Ha? Azt? Nem azt? Mindegy?

hohó

Mi? Hogy nagylegény a gáton?! Hó! Höhö! Eljátsza, hogy ő a legerősebb? Izmozik? Szájal??? No! Ha! Aztán meg a sarokban szipákol?! No hiszen! … !!! Hö!

megvakít

Olyan egyszerű jelek vannak az életben, hogy például azt is csak most vettem észre, hogy majd' minden ikonom fény – a nap vagy valamilyen körte legalább.

Boldogan kéne mostmár aludni menni.

(Azt szeretném, ha három teljes életem lenne: a tanító, a művészkedő, a szociális. Mert most elveszik egymás idejét.)

aláfestés

Ha elmegyek, magamra veszek egy pár színt a palettáról. Itthon meg sokszor csupa fekete: bízva számítok arra, hogy beszínez mindaz, ami a kint.

mozijegyek ant és poszt

Holnapi jegyet kaptunk arra a filmre, amiben a tettes tegnapi jeggyel bizonyítja ártatlanságát.

dédapám pénzt küld nekem

A sokadik napfényes reggelen végre ráveszem magam, hogy a konyhaszekrény fiókjait is megmunkáljam: csiszolni kell, festeni megint. Nekilátok lecsavarozni a fogantyúkat. Dédapám négyszögletes anyákat használt, megfoghatatlanok. Egyszerre szidom őket, az őst meg a látható és a múltba vesző anyákat, mert kisiklanak a fogómból a négyszögek. Aztán kattanok, pendül bennem a mutató: az óra járása vagy az ellenkezője…? Bocsánatot kérek az dédapámtól meg az anyáktól, és ők, minthogy szóval szólni nem tudnak velem, jelet küldenek: két lyukas húszfilléres az alátét a szögletes vasak alatt, 1941-ből.

a diplomatikus

…és erre a Mozartja csak annyit válaszolt, hogy „mert egy úriember”, és ezzel olyan sokat és olyan keveset mondott egyszerre, hogy nem firtattam tovább, ahogy teltek-múltak a méterek, ahogy leúsztak a Dunán.

absztrakt mennyországok

Valahol az van, amiről azt gondoljuk, hogy van.

halott szövet

Ránéztem az asztalomon a piros tollra: oldala átlátszó, látni benne a tintát, ahogy lögybölődik, amikor felvesszük, s ilyenkor pirosasra festi belülről a falat. Csakhogy nagyon régen használtam ezt a tollat, nem mozdítottam meg napok óta. Beszáradt már – gondoltam hirtelen. Megalvadt, feketére sűrűsödött. Aztán tizedmásodperc múlva megkönnyebbülten vettem le a kezem a szívemről: hisz ez csak tinta, nem vér, és lám, lögybölődik továbbra is.

Tegnap este felismertem, hogy nem mondhatom el a vacsoraasztal fölött, miért nem eszem húst. Udvariatlanság volna és hátborzongató.

úri geller reggel

Holmi kósza napfények csapódnak vissza a szembeház ablakairól, és az ágyon meg a monitoron landolnak.

Végre szép az október.

színterápia

Kimentünk az erdőre, és láttuk, hogy változik hét óra leforgása alatt a levegő színe, és e szűrő alatt a virágok és a levelek. Fényes, szikrázó, narancs, mélyvörös és zöld szűrők, foszforeszkáló virágok, aztán a sötétkék és a város sárga fényei.

aranyló délután

„El tudsz készülni nagyon gyorsan? Mert egy hatalmas rántottával várnánk!” – nem tudtam elkészülni, de sebaj, pompás lesz így is. Fel a hegyre! Akkuk töltve!

Bearanyoztam a bennem alvó oroszlánt.

kéz (nem lehet az igazi)

Eltakarná, de átszűrődik az ujjai között.

miért, miért, miért? ???

Azt hiszem, úgy számolom, ki van fizetve. Annyi az.

kommunikáció (csak hogy tudd, hol a helyed)

A kellő távolság vagy a kellő közelség.

Máshogy nem megy.

nobel ma

Csillogó füllel veszem a hírt, mert az én lelkemet bizony megpendítették a sivatagi homokszemek akkor, tavaly januárban, zötykölődő 86-osokon és a Bem mozi füstjében.

A vak pusztai pásztor fia a hideg Párizs utcáin növekszik mezítlábas anyja túl nagy télikabátja alatt, a fiatal, sókristályos loboncú anya állandó szökésben a nagynénje, a nyikorgó padlójú szállodai szobák felmosóvödrei és a mindig rohanó nagyszemű tolvajcigány elől, mígnem szülni és születni visszatérnek a végtelen és állandó sivatagba, ahol egyetlen fa árnyéka és a tenger zúgása a bába.

a vár

Bejöhetsz, de vigyázz, nem tudhatod, mi vár rád.

Vagy gyere váratlanul.

ki se mondja (tudja mondani), hogy örül

Meg fogom én ezt még hálálni. Vagy köszönni.

(Azt is, hogy bele-beleszóltok (dzz) itten.)

Kezekben vagyok.

ön- és háztartás

Úgy volt, hogy ma semmit nem fogok tudni véghezvinni, de azért… kis segítséggel… Úgyhogy van mit enni, ömlik a gáz meg a meleg, viszont a fény s a penész nem, ha nem akarom, egyebek. Sőt, rózsaszín szemétlapát.

hejtelenírás

Egy csomó helyesírási szabállyal nem értek egyet. Sokkal jobban szeretném kissebbnek, relytéjnek, uccának, Pestinek és Budainak, eggy meggynek. Meg hogy Koppány és Japán függjön össze: Kopány vagy Jappán, de sehogysem a kettő. Meg írhassam egybe, amikor kell, amikor úgyadódik, hogy kellyen, mingyárt.

trükkrejtély

Hogy itt-ott rátettem egy sötétebb foltot, érthető. De hogy miért pont a khaki szűrő kellett neki? Pedig az kellett.

csorbítatlan élek

Álmomban New York toronyházaiban kirándultunk, de New York Magyarországon volt. Egyszercsak leeresztettek minden redőnyt, mert rejtőzködnünk kellett a toronyban, ahol éppen ránktaláltak a harcok. Az egyik szinten zugszínház, a másikon iskola, a többi szinten a többiek. Besötétítettünk, mert a redőnyön még kiszűrődött a fény, szereztünk valami zseblámpát a szertárból, és kiszedegettük a kisollókat a gyerekek padjaiból. Szépen csomagolt, csorbítatlan kisollók voltak, acélos éllel – szeptember végén jártunk. Arra gondolok, szerencse, hogy olvastam a Battle Royalt, mert tudom, hogy most gyorsnak és kíméletlennek kell lenni, menekülni az első adandó folyosón.

falak

Óriási szágákat lehet leolvasni a lakások a falairól. A szágák a falakba vannak vésve a tapéta alatt, vagy a tégla közé malterozva, vagy tényleg be van falazva oda valaki. Vagy egy nagy szőnyeg lóg ott, ahol titokban ajtó van, de mindenki elfelejti, és évtizedekig nem megy át rajta senki. Van, hogy különválik két ember, és elfelezik a házat középen: sok sor tégla belül, a virágágyásokban pedig drótkerítést feszítenek ki. Megvan a ház meg a közös gyerekek, de kettévágva. Délelőtt itt, délután ott látogatnak. Vagy csak hatalmas előszobák vannak, a kis szobácskák épphogy meghúzódnak az előszobák testén. És sötétbarna minden, ha nem fekete. De a vak asszonynak mindegy. És olyan is van, hogy meghal az, aki a két embert egymás mellé rakta, kidől a fő támfal, de a ház áll, és akkor ez a láthatatlan falemlék szétválasztja ezt a két, szinte idegen embert, akik tényleg nem lépnek át rajta, hanem bekopognak a képzeletbeli ajtón.

képstabilizátor

Hogy akarok úgy bármit is, hogy nem tudom, hogy meg kell néznem a lexikonban, hogy mi az? Ami a képet stabilizálja? Hogy hogy működik, ez a tárgyi kütyü, utána kell nézni, elolvasni valahol és megjegyezni, hogy majd ha kell, mondani tudjam? Nem lehet enélkül? Hogy csak úgy magától stabilizálódjon, nélkülem? Egy emberi statív, ha reszket a kezem?

Makróban látom magam, rezeg az egész.

csillagok háborúja (rajz)

Megpendül egynéhány elvarratlan szál arról, hogy kinek a szeme kiről sóvárog.

Mega bébi.

jó

Egy csomóan fölkerestek ma, és invitáltak. Ez jó.

Én is keresem és invitálom majd őket.

hellókabaré

Valami vidám karnevál, vásári konfetti komédia, vagy mi volt a címe annak, ahol voltunk. Nagyon színes volt, egy csomó ember beöltözött kalapba, mellénybe meg nagy műanyag napszemüvegekbe, az arany hajszálcsíkos bézbólsapkások szemcsóba. Mindenki szép és fiatal, örömmel árad rájuk a fehér liliomillat, de isten őrizz, nem akarok én a kirakatüvegnek mögé menni. A csoda az, hogy a nagyon fáradt srác is eljött, tetőtől talpig öltönyben, csavargatja kifelé a Wall Street suvallatait a nyakkendőjéből. De mindig leintenek, lehallkítják, ránknyomják a ritmust, kényelmetlenül ácsorognak a fiatalok két szám magasra rúgó csúcspontja között. Zságer Balázs szexi volt ugyan, ahogy fehér ingében harangjátékot űzött az elektronikából, és a japán kékruhás lányt is irigyeltem, mert neki szabad magába kígyóznia a mikrofonállványt, de egy üveg mögött álltam végig, és egész másra gondoltam – agyamnak nem azzal a háttér-filozófikus szeletkéjével, hanem csak úgy, pusztán, egészben; és a száz centi almafröccs sem esett jól a hatvanadik után. De azért legyűrtük jól, és számítunk a következőkre.

és akkor

…és akkor lejött a láncom, és akkor toltam, és akkor késtem, és akkor telefonáltam, és akkor azt mondta, semmi baj, és akkor megnyugodtam, és akkor megérkeztem, és akkor bekopogtam a szobába, és akkor be is néztem, és akkor kijött, és akkor elküldték kulcsért, és akkor leültem picit a folyosón a padra, és akkor kinyitotta, és akkor bementünk, és akkor egymás mellé ültünk, nem ahogy a múltkor, amikor szemben, és akkor félig szembe is fordultunk a székkel, és akkor kérdeztem, és akkor válaszolt, és akkor ő is kérdezett, és én is válaszoltam, és akkor olvastunk, és akkor kiderült, hogy 2008 az fityfenényi kicsi évszám, és akkor az ablak fénylett a szemén, és akkor vége lett, és akkor felálltunk, és akkor bezárta mögöttünk, és akkor intettem és elköszöntem, és akkor kérdezte, hogy a jövő héten még igen, és aztán nem, és igen, és akkor leguggoltam visszatenni, és akkor odajött egy úr segíteni, de nem, köszöntem, és akkor visszatettem, és akkor kimentem a nagykörútra, és akkor elgurultam, és akkor bementem a kínaiba, és kértem, és kaptam, és akkor felmentem az emeletre, és akkor leültem, és akkor elkezdtem lehúzogatni a gombócokat a pálcikáról, és akkor az egyik elgurult, és nem másztam be az asztal alá, hanem ettem inkább, és akkor finom volt, és akkor csináltam képeket az ecet- és borstartóról, és akkor át a hídon, és végig a rakparton, és sütött a nap az üres alsó rakparton, és akkor bejöttem, és akkor ettem mézes-szirupos ostyát, és… este lufthase meg merlin.

szomorú nagyszülős bejegyzés

– Honnan van ez a nyaklánc?
– A nagymamámé volt. Vagyis nem, a nagymamámé. De már nem hordja, mert… én hordom… mert…

Nem jó sehova se betenni a volt-t.

*

Meg az is, hogy az egyik nagymamám, meg a másik nagymamám. Melyik az egyik, melyik a másik? Hogy szokták ezt mondani?

És harmadszorra pedig az, de ez már nem is fontos, hogy a négyből a negyedik van, de igazából nincs. Itt valaki nagyon szarkasztikus odafent.

körte, méz

Ebben a mai napban semmi költői nem volt, hacsak az nem, hogy egy pillanatra megakadt a torkomon a maciméz, a körte pedig összemaszatolta a zacskóban az almákat. Méz, körte. Ez azért már elég szép, hogy írjak róla.

lyme

Nem tudja a citrom, harapjon-e vagy sem. Én a savanyúságra beharapok három édeskés labdacsot azért.

az udvarban átellenben

Nyitva az ablak az ajtón, buli van, kitölti, behangozza az udvart.

laissez se faire

Volt bizonytalan perc a tegnapi órán, amikor kis híján pánikba estem, ó hogyne lett volna! A kilencedikes, módfelett tudálékos Előd a túlzásba vitt pajzánságot kifogásolta a francia filmművészetben. Mit mond ilyenkor a fölnőtt női tanerő? Jól tudom, hogy így van ez, hát ezért nézünk francia filmeket. „Majd meglátod, fiam, kicsi vagy még ehhez”, vagy mit? De rosszul hangzott volna – aztán mégis ez hangzott el, csak, hohó, a nagyra érett tizenegy-kettedikes lányok szájából. Voilà.

hetedhét

Ma olyan iskolában jártam hetedhét határon túl, ahol úgy kell kérdezni, hogy száz válasz születhessen rögtön, és mind a száz jó legyen. Szavak nélkül is tudták, hogy a tizenkilenc sorban perdülő, de az utolsó kettőben lankadó tangóharmonikás dal a kavalkádról és a szerelemről szól, meg egy kis magányról.