(pedagógusblog-bejegyzés)

Az úgy van, hogy nagyon fárasztó az iskola, az iskolában a tanítás, a tanításban a rászólás, a sírva röhögés megállása, a karcsik bekarcolása, az egyezkedés, az egyezkedés hárítása, a széltolás széthúzása, fárasztó az, hogy kellő mennyiségű másodpercig szigorúan nézzek szájsarki mocorgó somolygás nélkül, fárasztó kitalálni, hogy játsszunk, zenéljünk, kimenjünk, ne menjünk, beszélgessünk az első idegen nyelven, vagy hagyjuk azt, vagy hogy mit hagyjunk kire és hogyan, fárasztó mindez, de lehetséges, átzakatol mindez valahogy az idegeimen, de aztán van, hogy sütőtök képpel vigyorgok, mert egyszerűen nem hiszem el, nem hiszed el te sem, öten magyarázzák az egyszerű megoldást, hogy ha látott már csekket és látott már postát, a postára ki is van írva, a csekkre valami más van, az tény, pénzátutalási befizetés vagy valami más hablaty és számsorok, és hogy ha már összegyűrte, ne vasaljuk ki, töltsünk ki egy újat, és ha nem ő töltötte ki, találja ki mégis fejből, mi a neve meg a lakcíme, az anyjának az állama és polgársága és a civilizáció mikéntje, és akkor ezt rakja össze, adjon hozzá még ötszázötven forintot is bőven, és lépje le azt a távot, és fizesse be és adja le, és ne veszítse el többé, ha lehet, sokba kerül az már a mamának, a mamának ez az egész gyereknevelősdi nagyon sokba kerül, legyünk már tekintettel erre, fiatalember. Én akkor csak mosolygok, könny szökik a szemembe, elképed képemen a csodálkozás. Nem gondolok olyankor a jövőre, nem én!

pinceszagú lakások a Márványuccában

Órátlan éjszaka. Felriadok, megnézem a srácokat a telefonomban (srácok vannak a telefonomban! Ez nem is én vagyok, ez téboly. Talán az, aki küldte őket, az vagyok ilyenkor, amikor megnézem a srácokat a telefonomban), a telefonom azt írja ki, hogy három gé, amit nem értek. Értem a két gét, az egyet is, hogyne, abból csak egy van, de a hármat? Fordítom közben ezt az izét, parttalan igazgatói beszámolót, hogyaszongya a legnépszerűbb táborunk a hittantábor, több, mint százan jelentkeznek ide évente, mehetnének pedig focizni vagy a nomádba is, de nem, ők a hittantáborba mennek, jézusom, mit művel az az 58 plusz 11 főállású pedagógus ott, a mi srácaink az alagsori lépcsőn törvénytelenkednek, ezek meg hittantáborba járnak itt Zalaegerszegen, hát mekkora mákjuk van a mi srácainknak? Mákjuk, aha, az. Vannak-e nálunk vidám vetélkedők és ifjúsági zenekar? Pihenésképpen a tardablogot olvasom, amikor már nem bírom, hogy a karácsonyi vacsora meghittségét kollégáink rögtönzött műsora emeli, majd az egész tantestület Međugorjéba zarándokol, de van, hogy nem elég, egészen összetekeri az agybarázdáimat az is, [gecc,] kimegyek szellőztetni a Vérmezőre az egykilós narancsléhez. Fényképezek egy madarat a Márványuccában, pinceszagú lakások lehetnek a Márványuccában, úgy találom, egyáltalán nem csodálkozom ezen, persze. A madár a mongol étterem mögött van, pirossal és fehérrel felfújva a tűzfalra. Ki fúj fel egy madarat a tűzfalra? … Vissza kéne feküdni, vagy kijavítani az ékezeteket.

se keze, se lába, szívtelen

tizenhat óra két perc – levél érkezik.
tizenhat óra tizenkilenc perc – fájó szívű válasz megy.

tizenhat óra nyolc perc – levél megy, benne kecsegtető ajánlat.

huszonkét óra valahány perc – a szív már nem fáj, soha-soha többé nem fáj, akármilyen csukódó kapukként csapódó szavakat mondjon is a száj. Satöbbi-satöbbi.

[Internet]

nem tudja, milyen nap

Bejött ma Niki órára, a második angolra, nekem a második, neki már a negyedik órája, és azt mondta, hogy egész hétvégén nem tudta, hogy milyen nap van, és csak akkor jött rá, amikor reggel arra ébredt, hogy üres a ház. Szeretném én is nem tudni, hogy milyen nap van. De tudom.

Adjatok nekem olyan napokat, amikről nem tudom, hogy milyenek!

a vízifolyosók

Elmentem ebben az esőben úszni, gondoltam, nem fog zavarni az eső és az elkeserítően szürke ég, arra gondoltam, hogy a gyerekeink és az ő gyerekeik lehet, hogy egy örök szürke ég alatt fognak élni, és akkor most egy kicsit átérzem én is, milyen lesz az nekik. Szürke ég alatt az uszoda, a játszótéri kergetőzés, a szülinapi zsúr, az iskolába menet, szürke ég alatt a vidámpark, a nyári szünet, az anyák napja… Arra számítottam, hogy fázni fogok, a hőmérséklet is tükrözi majd a rideget, meg valami látványi elem, de nem. Inkább egy langyos pocsolya volt az uszoda, és a jövő képe is eltolódott valami fura bolygó felé, ahol majd nem járdák lesznek, hanem vízifolyosók, és úszva közlekednek majd a gyerekeink gyerekei, kinövesztik az úszóhártyáikat majd, mindenki űrruhából kurtított fürdőruhában jár, vízifolyosók vezetnek az iskolába, az állatkertbe, a jegesmedvék viszolyogva tekintgetnek az unokáinkra a magas sziklájukról, és az unokák kimásznak a sziklákra, úgy adják oda a jegesmedvéknek a halat, és vízividámpark lesz majd minden játszótér, nyári szünet és anyák napja. Nagyon furcsa lesz: szürke, meleg és végtelen, ahogy az ég a vízen tükröződik.

megremeg a reggel

Dermedve ébredek az előbb arra, hogy tíz meg tíz sziréna hangját hallom, mind más.

Mi volt ez? Galaktikus háború vagy belvárosi terror? Ledőlt egy ház vagy tíz vagy száz? A Dunába hullt száz meg száz gyerek? Az Időszellem földi helytartója érkezett?

között

(Nem(:)) köz(-)vetítek(./?/!)

fekszik a földön

Írni akarok a hűvös homlokú földről, az áporodott szagról, ami belőle árad, a füstről, ami körötte gomolyog, az ég kék szeméről, a boglyáról, amit a fején hord, arról, hogy olyan ő, mint a fagyos, a meleg, a sötét és nedves, a száraz és pergő föld, az örvénylő természet maga, írni akarok erről, de nem lehet. Fű, fa, fény, fatörzs, a rigók éneke, a levegő szaga, a földön hasalva a fogunk közé szorított homok, a lapockán heverő égre bámulás. Az állandóan változó dal, amit elgondolok, de megírni meg nem írhatok.

barázdák

Még nem kezdtek el szántani, a szalmabálák a régiek, én a kertben összekupacolom saját agybarázdáimat is a száraz fűzlevelekkel és rádobom a tűzre. Őzek rohannak a horizonton, megkondítja harangom a nyár.

a semmi, ami van

A szép semmi, ami jól van.

(Kétszer nem lehet ugyanazt leírni.)

utcám körül nyár kerekedik

Csak a Víziváros legyen, legyen elég, jöjjön szembe, adjon nekem, jöjjek szembe, adjam tovább, tanácsokat és jótéteményeket adjanak s vegyenek itt a közvetlen környezetemben, a sziget csücskén, a híd főjén, az utcám sarkán, legyen elég ma estére, más estén gyertek udvaromba, messze mennem ne kelljen, napom ezzel beteljen.

változat semmire

Édes, kék vattacukor semmi, ami van.

a művészet ereje (újságcímnek is olcsó ez a cím, de most mindegy)

Bementünk a múzeumba télen, és tavasszal jöttünk ki.

önző lelkesedés

Fölnőtteket csakis pénzért, rövid határidővel.

hogy volt

– Hát, nem volt ez mindig így…
– Miért, hogy volt?
– Hogy is? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy… ……… . ………… …… ……………………… …… . ……… …, ………… … . ……! ……………! …………? …………, ……, ………, … . ………… …… … …………… ……, ………………, ……… ……… ……… ……: ………… …… . …………… . ………… ………, …………, ……… … ……………! …………!!! …? ………… … …………… ??? …! ……… . …… . (……………… ………: ………… … ……, ……… … …………… .) ………… … ………, …………… … …………… . …… . ………… … ………… . ………… …… …………?!?!?! ……! …………! …… … …… … ………; ………… …… …… … … … …………… . …! ……… . … . ………… ……, ……, ………, …………, …… … …… .

kijön a kapun

Kijön a kapun, és valahogy máshogy jön ki, és azt hiszem, látok valamit, de nem, megkérdezni nem merem, és azt hiszem, mondanák úgyis. Aztán kiderül, hogy jól látok, csak még korán volt, csak tíz hét.

Aztán vége. Kopogott, dobogott kicsit, aztán visszafordult. Jön majd másik.

az oszlop mögé ne

Kilépek a törvény mögül, hogy kilépjenek az oszlop mögül, ha jönni látnak.

jéghegy az elpárállott jéghegynek

Úgy képzelem el magát, hogy száll. Maga egy boldog ember.

lekoppan

Hozzá is akarok nyúlni, nem csak szemmel tapogatni le, hogy milyen, hanem tényleg, van-e mélysége, van-e puhasága: mély feketesége van hirtelen, lekoppan a kezem, erélyesebb, mint az évszázados pince fala.

eckermann

A márványsajtos cukkinileves és a két egyforma, mégis két külön kaptafa pincérfiúk, úgy ám.

a Hősökön ma

Véletlenül pont ráértünk a szeles, büdös (rohad a tél vége, az!) vasárnap délután pont arra sétálni, meg a tesóm is ott lakik, szóval kimegyünk a Hősökre, mondok, megnézni a jelet, amit a kissrácok gyújtanak ott fáklyákkal, aztán több se kellett nekik, beszerveztek azonnal minket, engedményt is adtak, csak álljunk be gyorsan, kardoztunk is a fáklyákkal jókat, mint két komoly Jedi, és míg én azt figyeltem, hogy a kiscsákók azért jöttek el mind, hogy egymás előtt felvágjanak a mindennél nagyobbat mondással, a csajok a csákók karjába kapaszkodhassanak sivalkodva, ha túl közel fújja a szél a lángot, a tesóm úgy csöpögtette szanaszét a viaszt a Hősök márványburkolatára, mint a szalonna édes zsírját a fehér kenyérre nyáron, szóval mondhatom, remekül mulattunk véletlenül ott, remek találmány a fáklya meg a sok ember együtt.

(Ahova mi régen ecsettel és karosszériafestékkel zebrákat kanyarítottunk, ott most villanyrendőr áll, aszerint mászkálnak át az egyetemisták meg a tinédzserek a négyeshatos megállójából a TTK-ra meg a ZP-be a Petőfi-híd budai hídfőjénél. Csak mondom.)

pont

Pont megsokszorozza, pont nem kioltja egymást.

diaspora hi-fi

Forró égövi zenék szólnak, fülben is nomád vagyok, saruban, fehér köpenyben verik körülöttem a billentyűket, színes kendőkkel fölpolcolt óriás kontyból csöngenek a hangok, nagy, vaskos tűvel horgolt rikító sapkák, napszemüvegek tükrében pörgő dobverők… poros, pálmafaszagú utcák képei kavarognak, én meg bennük.

Új barátom az Elefántember.

a körökön kívül is vagyok

…hogy amikor indulnék, engedjetek el, hogy hagyjátok, hogy tudjam, mikor jó, mikor rossz már, mikor van ideje az indulásnak, mikor az ébredésnek, a belefeledkezésnek, hogy hadd ne hallgassak a tanácsaitokra, ha nem látom jónak, hogy hadd lássam jónak, amikor úgy érzem, hogy hadd ne igyam meg és hadd igyam meg, hogy hadd merüljek a csöndbe és hadd a hangokba, a fűrészelésbe, a csípős levegőbe, a tizenkét órába, a semmibe, a kilométerekbe, a gyerekekbe, a hálózsákba, hadd halúzzak, ha kedvem tartja és hadd fáradjak el, igyátok meg, ássátok fel, várjátok meg, szálljatok fel rá nélkülem, ha nem akarom. Nektek hegy, nekem pöcök, nektek pocok, nekem nagy, bújj ide, húzz oda, nézz ide, less oda, ne add ide, add oda, ne írd le, mondd oda. Van, amiről ezerszeresen tudom, van, amiről sohasem. Enyém, nem kell, majd kell, engedjetek el, tartsatok meg, a lyukas zsebetekben hadd legyek lakó, hadd másszak szabadon föl-le, körbe, mínuszba le a mennybe, pokolra hadd ugorjak ölbe. Vállvonásnyi pluszok, keresztek, örökös körkörös nullák. Ha nem lenne szögletes, ezt most körbe szedném, mert ennek nincs vége, se hossza, se eleje, se vége…

the bases

– Ne írja be, mert egész hétvégén furdalni fogja a lelkiismerete!
– De beírom… De ki lehet váltani!

EGYIK: !!!•@*∆666¨å¡!
ÉN: (a szívéhez kap) ???…
MÁSIK: (atyáskodón néz) Tanárnő, ez csak VICC volt!

– De ez nem a tanárnőnek szól, csak mi nem tehetünk róla, hogy ilyenkor már ilyenek vagyunk, így péntek hatodik órában!

Ez már használható.

az ígéret

Kaptam kölcsön ezt a könyvet, olyan volt, mint pipával lélegezni a víz alatt, és messzire látni benne, nézhetni a korallokat körbe-körbe, és néha pihenésképpen háttal feküdni a víz színére, melegíti a hasunkat a nap, de az agyunk akkor is a korallokon jár, a felhőkre vetül a képük.

[A beszéd. A hallgatás. A választás. A kilépés. Az elhivatottság. Az átérzés. A szenvedés. A fellélegzés. A beszéd.] Írta Chaim Potok.

bőrkeményedés az ujjamon

Írok napi egy-két órát tollal, no nem sokat, csak lassan, kacskaringósan, komótosan cirádázva a betűket, és hasonlítani kezdek – ebben is – a régire, régi Bori, szia, örülök, hogy találkozunk, tudod, szerettek ám, én tudom; tehát fáj, fáj, egyre fáj és befelé karcol a hús felé a bőrkeményedés a középső ujjamon.

megpróbáljuk-e lecibálni

Halálok lovagolnak ki, be, ide-oda vágtatnak a lovak, horkannak itt-ott, rúgatnak, ügetnek velük a halálok, ellovagolnak ide, átlovagolnak oda, az emberek meg csak nézik, hogy itt is elügetett egy, ott is látszik egynek a fara, itt kaptatnak körülöttünk, néznek le ránk a halálok a lovak hátáról, nézünk vissza rájuk, hunyorgunk fölfelé, a halálok faarcúak, mi meg sírunk vagy nevetünk, vagy azt sem, attól függ, kinek a halálának a lovai azok, elérjük-e, el merjük-e kapni a kantárt, a csuklónkra csavarjuk-e egy szó erejéig, acsargunk-e a halál arcába, megpróbáljuk-e lecibálni a lóról és üvölteni, hogy ne, még ne, kotródjon innen, vagy beletörődjük tördelt kezeinkbe és várunk.

nem vagyok jelen

Néha az agyam megfordul a fejemben, olyankor nem számíthatok rá. Olyankor nélküle kell véghezvinnem a dolgokat.

megbocsájt vagy nem beszél

Negyvenkilenc négyzetméteren hárman, anyám takarítónő ötvenért, apám iszik, nővérem gyűlöl, átver, szül és hazudik, barátom hangszerjavító és néha hibázik, anyósom leszól, apósom elhalt rákban, én megbocsájtok és nem beszélek, kihez-kihez érdeme szerint.

(A zűrös V család, tragédia, színlap – felolvassa második legifjabb V.)

bajkészültség

Van olyan általános iskola valahol Pesten, ahol a gyerekek nyolc év alatt ügyesen megtanulják, hogy ha baj van, ütni kell. Baj pedig bárhol lehet, leselkedhet, bármely szóban, szemben, arcban vagy háttal.

the infinite sadness

Göcsörtös az és fárasztó, hogy tucat óráig francia vagyok, majd egy napig angol, spanyolul pihenek és érzek, szabadidőmben meg ormótlan betűket bogarászok a Lánchídon, Kátyát szereti Petya, és lennék még jappán és aboridzsinál is, mindenhol jól érezném magam, pont úgy, mint itt Budapesten, döcögnének a mindennapok és mást akarnék tenni. Egy nomád fejben.

Végtelen hajójegyet kérek és számtalan repülőjegyet, oda, ahol vonalzóval húzzák a határokat a nagy hegyeken át, oda, ahol víz helyett homokot iszunk, és oda, végül, ahol vad színek között lehet megöregedni.

mindent szabad most semmi valóság

Az a jó az ébren álmodásban, hogy nagyon szép és mindent szabad, és csak akkor fáj a semmi, ha az ember nagyon erőlteti a valóságra térést.

fyah

Csodálatos a lelkivilága annak, aki a tök normális breakbeatre azt tudja mondani, hogy ijesztő.

terráriumok

Zöldséget esznek a csótányok, csótányt a madárpókok.

[A csótány kilenc napig elél a feje nélkül, aztán éhenhal. Tudtad?]

a kamerába

Az Örsön megyek, rámnéz egy kamera, követ, hárman vannak, sárga sál és más föltűnő színek, nézek vissza a kamerába, hogy tényleg engem-e, tényleg engem, ekkor már mosolygok, beállok a sorba, a hátamat veszik, visszanézek, tényleg, kikotrom a pénzt a tárcámból, elveszem a jegyet, bepakolom a jegyet a bérlettokba, be a táskámba, a tárcámat is, fordulok vissza, meg akarom kérdezni, mégis miről van szó, de már nincsenek ott. Nincsenek sehol, a föld nyelte el őket. Rajta vagyok a szalagjukon, valaki engem néz, vág, néz megint valaki más.

szerencsére

– Tanárnő, mikorra javítja ki? Azért kérdezem, mert most szedte be az ofő az ellenőrzőket, és a héten beírja a jegyeket, és akkor anyukám meglátja, hogy már megint milyen rosszul sikerült, és nem fognak elengedni és nem adnak pénzt sem a hétvégére. Nem lehetne csak a jövő héten beírni?

Jól sikerült neki, örülni fog, kap majd sok pénzt, jó lesz!

Be fogom írni, legyek túl rajta gyorsan, be kell írnom mindet, remegő kézzel, még mindig olyan, mintha tilosban járnék. Szerencsére az ellenőrzőbe nekem nem kell.

ghetto defendant

Játszották tegnap ezt a számot, Allen Ginsberg mondja alá Arthur Rimbaud életét Joe Strummer hangjának. A Föld békés, meleg középpontja lett a kocsma, a zenei magma, szerintem, és a lemezlovasok kiröhögték mégis a meghatottságom.

a le sem írt, csak gondolt szó ereje

Egyik nap leírtam egy szót chat-ben, és majdnem mást írtam, nem azt a szót, amit akartam, hanem azt, amire gondoltam, mert a leírt szó távolról hasonlított a másik szóra, amit csak gondoltam, de nem írtam le végül szerencsére, és akkor az, aki olvasta, azt írta, hogy először véletlenül azt a szót olvasta, amit nem írtam le, csak gondoltam rá, és csak azután olvasta az igazinak a szót, annak, amit leírtam, és nem érti, hogy miért, mert csak távolról hasonlított a két szó egymásra, jelentésben pedig egyáltalán nem. Én értettem, úgyhogy elmagyaráztam neki.

tortát rendelnek

Jó napot! Egy csokisat szeretnénk a jövő hétre, golyóscsapágy alakút. Köszönjük szépen!

határok

Szembe(n) állni, hátat fordítani, előremutatni. Ismerni a lehetőt és a lehetetlent.

[– Ha én csináltam volna ezt, a tanárnő már rég beírta volna az egyest.]

the urban underground speed-line chix comix part XXX.

– …és most ne haragudj, de le kell tennem, itt a metró. … Ó! Te szent! Te szent szar! Ez ő? Nem, ez nem lehet ő… de, de! De, ez ő! Jelentenem kell a központnak.
-----------------------------------------------------------------------------------------
Ön üzenetet kapott: A METRÓBAN VAGYOK. A MEGFIGYELT SZEMÉLY ITT ÜL MELLETTEM. NEM TUDOM, HOGY LEHET EZ. MERŐ VÉLETLEN.
– Elsőszámú kedves ügynököm, figyelje a megfigyeltet, mit csinál, hol száll le. Ha lehet, szálljon le vele! Kövesse, amíg tudja!
-----------------------------------------------------------------------------------------
Mit akar ez az őrült? A piros fény. Megjegyezlek, őrült nő, elfelejtetted kikapcsolni a piros fényt. Ismerlek is valahonnan…
-----------------------------------------------------------------------------------------
Ön üzenetet kapott: KÉPEKET KÉSZÍTETTEM. A MEGFIGYELT LESZÁLLT, AZ ÉN KÜLDETÉSEM ÚTJA NEM ARRA VISZ. TUDJA FOGADNI A FELVÉTELT? MÉG MINDIG NEM VAGYOK BENNE SZÁZ SZÁZALÉKIG BIZTOS, HOGY Ő AZ.
– Elsőszámú kedves ügynököm! A központ a felvétel fogadására készen áll.
-----------------------------------------------------------------------------------------
Ön üzenetet kapott, csatolmánnyal: [AZ ÜZENET TÍPUSA: KÉP. a képen koszvadt nadrág, neonzöld pulcsi, göcsörtös csuklótartás látható].
– Elsőszámú kedves ügynököm! Biztos lehet benne, hogy ezentúl is élvezni szeretném legnemesebb szolgálatait, nagyon jó munkát végzett! Köszönöm! Az aktákat egyelőre titkosítjuk.

deutschland traum

Végig azon paráztam, hogy milyen lesz négy évig abban a hangközegben élni, hogy csupa auf, stein, issen, hissen és zug fog zúgni a fülemben, hogy ez vajon hogy befolyásolja a mindenkori hangulatom? Hogy túl fogom-e élni ezt a fajta zeneiséget?

És akkor most eszembe jut, mintegy magyarázatként, hogy mire is füleltem föl először úgy igazán, hogy ja, schön, hát így hangzik az, ami német, hogy ez az a puha szám volt Einsteinről a strandon, hogy Einstein ist auf dem Strand nun Und die Fahnen flattern Einstein ist auf dem Strand nun Traenenbenetzte Augen Und der Wind laesst den fliegen Handgranaten Kampfbereit, ahogy a pf fuvall és a lágyan raccsolt r gördül, ahogy ez a pár hang kilehelődik és az égre száll.

intenzív

Hogy állunk a körben, és a két oldalamon nagyobb a hézag. Hogy repül a labda, és ki tudja, hol áll meg, hogy ki hogy kapja el, ha tudja, ki nyúl bele, ki vágja hozzá, kinek lyukas a keze. Hogy miért lyukas, hogy miért merev, hogy miért esik ki belőle, hogy miért csak súrolja, hogy miért gúnyolja. Hogy a szavak is miért így esnek, zuhannak, záporoznak, pattognak, hogy lesből támadunk napszemüveg mögül, hogy fokozzuk a feszkót, hogy kivárunk és váratlanok vagyunk, felcsapunk, leszólunk, beszólunk, elhűlünk, megfagyunk, a nagy körben egyedül vagyunk, saját óriás árnyékunkba bújunk, meghúzódunk, kucorgunk, haza akarunk menni, zene akarunk lenni, essen ránk a fény, kérjük a fényt, azt ígérte, elhozza, most lebukott, elaprózta, na, ehhez mit szól, most sír? vagy nevet? sírva nevet? bolond maga, hát mi vagyunk az a nagy fekete felhő, a front hátán a fekete bárány, az intenzív osztály, a jövő, elvesztettük, összegyűrtük, elhagytuk, hát mi lesz itt, hát csodálkozik itt valaki?

a tanáriban

A tanáriban kis helyen sok emberek vagyunk. Ülünk a karfákon, a fotelokban, a fotelok alatt szoronganak a magnók, a dohányzóasztalon egymás papírjainak hátán a papírjaink, a bögréink összecsendülnek, belegőzölnek a fénymásoló hangjába. A papírjaink meg ne gyulladjanak a radiátoron, de a Csilla asztalára se tegyétek, mert nem fér el már ott, ott a két telefon, az ollók, az ezekmegmármegintmilyen papírok, a számlák, a gemkapcsok (ha ezekből nyakláncot fonok, mindenkivel kiszúrok), a ceruzák, a kupakok, a tollak, jajj, de sokan vagytok! A monitoron is a Csilla van, meg az ő Norbija, éjszakai fürdőzés előtt a Balatonnál, a nyakukba húzva a szoknyájuknadrágjuk dereka.

Meg van a másik tanári, a sokkal nagyobb, de én nem oda megyek, mert nem ott vannak az angolkönyvek meg az élet.

A tanáriban hőzöngve dicsérnek pálinkákat a szakértők. Sok a szakértő, én csak pillogok.

Bejön a leves szaga a tanáriba, a marhapörkölté is, a smack-levesé is. Ott kereng a szag a két ajtó derékszögébe szorulva, benyúl ide is, oda is, a tanáriba, meg, ott jobban elfér, terjeng az előtérben is.

A tanáriban pletykálunk úgymond a gyerekekről, hogy ez már megint mit mondott, az milyen nagypofájú volt, amaz sunyi, emez meg az értelmes tekintete ellenére milyen hihetetlenül buta, de legalább szép.

A tanáriban megtöröm a csöndet a megcsörrenő telefonommal, összerázkódik a csönd és magába zuhan, és akkor a szünet második percében Borneó és Fizikaszabi befejezi a munkát.

A tanáriban megkérdezik, hogy szelíd külsőm milyen belsőt takar, pirulva vallom be, mert kérdik, hogy szoktam még néha pogózni, de nem a tanáriban, az ipari zenét végül nem vallom be, és akkor kimegyek a konyhába, főzik a lányok a teát, kérek én is egyet, epreset, szicíliai citrommal. Ők nem kérdezik meg, hogy pogózom-e, szerintük én már kinőttem abból.

arról, hogy látta, hogy kiabálnak bébikre, és megijedt az űrtől

Ha pusztán szavakat használsz, gyöngébben zengesz, mint az érc.

kéreg a pác alatt

Faragtunk megint, faragtuk tovább a fát, a fatálat, és én azon gondolkodtam közben, hogy nagyon jó szaga van a fának, nagyon szép erezete meg kérge, nagyon szép a göcsört is a fában, nem kéne ezt a fát sokat faragni, meg kéne hagyni így, hogy később is érezni lehessen benne az erdőt. Hogy nekem tetszik a vésőkanalak nyoma, hogy én szeretném azokat a nyomokat örökre látni, mintha a lábnyomok örökre megmaradnának az erdőn. Úgyhogy alig simítottam, csiszolgattam el, éppenhogy éle ne legyen, hogy ne szakadjon bele valami pikkelybe a hullámos felület, és úgy, már kész is volt. Az ecsettel rátunkoltuk még a narancs illatú pácot, jól bele a pórusokba is, és nagyon szép lesz így, a hullámok, a pikkelyek és a kéreg a pác alatt, tényleg megmarad benne az a sok többi fa, a tengerről és a délszakról mesélő óriási erdő.

csigabor

Aszitték a kéményseprők, mert kinn van az ajtón, hogy a Csigabori a vezetéknevem. Hogy van egy olyan falu, hogy Csigabor, és ez egy ősi család.

slumdog millionaire

Hogy happy end, az! Az való nekem! Az szép!

night divides the day

– Jaj, Bori, úgy örülök, hogy ezt mondod! Látszik, hogy jól fogod nevelni a gyerekeidet!
– Ó, úgy örülök, hogy örülsz!… Na, erre mit mondasz?
– Hát mondjuk azt, hogy jajj, de örülök, hogy jól fogod nevelni a gyerekeinket!

Ilyen nem lesz, mert ahogy a dal is mondja, day destroys the night and night divides the day.

három álmok

Három álmaimra nem emlékszem, három álmaim három arc köré fonódtak, emlékszem a három pár szemükre, zöldre, barnára, kékre, egytől undorodtam, egytől féltem, egy meg hiányzik, azért jött el az álmomba.

ne álld el!

Diogenészként élni, úgy volna a jó.

Csak sütne ki a nap!

nem bírja nézni, mi, édes?

– De hát nem kell ez nekem, édes!
– Ugyan, vegye meg!
– Mennyit kér érte?
– Nem kérek sokat.
– Nem szereti, mi? Kapta valakitő? Tán a szeretőjétő kapta, aszt azé adja el! No, mennyit mondjak, édes? Egy ezrest adok érte, jó lesz?

Hát, odaadtam én neki azt egy ezresért. Nem sajnáltam, kuncsafttól kaptam. Nem jó levegő lengte körül azt a kuncsaftot, nem akartam, hogy a házamba bejöjjön az ő levegője. Eladtam én a cigányasszonynak egy ezresért, isten hírével. Ő már jótól kapta, ott már jó helyen lesz.

olyan, mintha

Olyan, mintha kéne, mintha nem kéne,
mintha fájna, mintha fárasztana,
mintha összetörne.

electric boogie pink

Fölvettem máma a nagyonrózsaszín blézert. Nagyon rózsaszín, kifordítom-befordítom, kifelé is rózsaszín, és befelé (felém) is. Rózsaszínebb, mint a málnaszirupba ejtett dinnyés rágó, nagyon-nagyon meglepően erős rózsaszín, innen a neve. Ezt a minyonszínű meglepetést kapták a környezetem a születésnapom utáni napon, hogy jól meglepődjenek, essen le az álluk. Leesett, a srácoknak és a férfiaknak is, meg a lányoknak. De nem a nőknek! A nők nem mondtak semmit.

(A tizedikes lányok meg figyelnek, honnan van a gatyám vajon? És hogy ugyan nem megy a cipőm a táskámhoz, de megy a táskám a tárcámhoz, a tárcám a sálamhoz, a sálam a szemüvegemhez, a gatyám címkéje a táskámhoz, szóval nem baj az a kis gikszer ott, és az sem föltűnő, mert már annyira durva, hogy a meglepetésrózsaszín blézeremmel pirost táskát hordok, tök jó az, ahogy egybesimul az a két szín rajtam.)

elégedett

Mind a huszonkilenc az.

hangok

Csöndek. Hangok: egyszeri akkord zongorán, hosszan kitartott csellón, ének. Szavak az énekben, a csöndben. Várakozás a hangra. Ének egy reggelről, ahogy szállnak a lepkék. Szerkesztett és véletlenszerű hangok egymáson, egymás mellett, alatt.

Sakk. Minden mezőhöz más hang. Ló hAng. Gyalog HaNg. Futó HANg. Királynő HanG. Sakk-matt HANG.

Raszta dj majomtánc hangjai, dzsungelhang, a végtelen ég hangja, kövek hangjai, törzsi tánchang.

Palotai. Hang-hang-hang-hang, ugráló hang, dübörgő hang, fekete-fehér hang, fölfelé szálló hang, lefelé bukdácsoló hang, örvénylő hang, nevető hang, hang hátán hang, hang a hajnalban, a tavaszban hang, az erőben hang, az erőben mi, mi törünk föl a hangban.

szürkéskék

Csivitelnek.