gondolj arra, hogy

– Gondolj arra, hogy…
– …tudom, tudom, az éhezők, a csatornában lakók, a…

…dehát igaza van. Könnyű a biztos ponton inogva vidámnak lenni. Ha az nincs, csak a hit van.

hal 9000

Hal 9000 mindent lát és a hangzárlatban szájról olvas.

bonnie tyler

I listen to hip-hop! – kővagány kilencedikesek a szívükre tett kézzel nyígatják az Eternal Flame-et, majd tegyeeen még valamit be, Tanárnőő! előkeresem Bonnie Tylert, ő a legszimpatikusabb a cd-ről, berakom, de közben kezdjetek pakolni, hosszú volt a nap, pakolnak, begyűrik a táskájukba a papírokat, már a székeket is föltették, és megbabonázva állnak és hallgatják, ott állnak karéjban a magnó körül és néznek rám, különösen a Márk. Köszönöm, Tanárnő!

atomjaira

Atomjaira szedni és újra. Ki alkalmas erre?

igen-igen

– Szóval neked kell megsértődnöd, amikor te rontod el?!
– Igen-igen! – röhög; és csillog a szeme.

nekemjön

Nekemjön hátulról a Gellért téri zebránál, hogy nem tudnék-e jobb helyre állni, várjam máshol a zöldet, nyomkodja a kerekemet hátulról, nem hiszek a fülemnek és nem ismerős a hang, lassan fölnézek, és a tesóm az és megiszunk ennek meg a feszkónak az örömére a kezdődő indián nyárban egy sört.

lemond

Azt mondja, lemond. Ott áll, reszket a keze, és azt mondja lemond, mert húsz év óta nem való erre, húsz év óta mondja, mondja. Mi meg nem szólalunk meg, mit is mondhatnánk mi, mi vagyunk a két legszelídebb, bennszakadunk csak meg kimegyünk sírni az előtérbe, vagy akárhová, ki, messzebb az időben. … Lesz majd húsz év múlva.

üveggolyót

A távolságot mint üveggolyót megkapod; az időbe mint igába nyugodtan hajtom a fejem és [van, hogy nem] félek.

arroganciád

Szerencséd, hogy tudom, arroganciád valójában paranoia.

Nekem nem szerencsém.

ne álld el

E lenyomott páratartalomban szépen leiszom magam, és úgy teszek, mint aki minden szót ért, és közben másra gondolok. Kihagyom a rímet, hogy a lenyomott páratartalomban benyomok, nehogy kivilágoljon, hogy közben másra gondolok a Tűzraktérben, ahol műanyag sopronis a sör akármelyik csapból és a Néccában, ahova csak egyszerűen tudom, hogy enni menni kell. Közben másra gondolok, ott se, de igazából jól vagyok. Most ezt választottam. Esik, és közben süt a nap: eső, ne álld el magad.

ecsetek és felületek

Ecsetek és felületek dörzsölődnek az agyamon, és kint csak esik, esik.

örömöm a

Örömöm a falra hányt házfalak, az indákon a csigák, örömöm a péntek délután nyakonöntése a sörömmel a söntésben, az írás maradása a sarokban a lapon, az esőfelhők a napon.

az arany virágcserépnek

Az Arany virágcserépnek az a vége, hogy az ifjú végleg az álomvilágba költözik, ott él tovább szerelmesen a zöld kígyóval, a lány meg hozzámegy az udvari tanácsoshoz. Rosszul leszek a jelenetnél, amikor Veronika megígéri az udvari tanácsosnak, hogy jó felesége lesz.

(Meg van az a rész, amikor bezárul az üvegcsébe, ami maga a kétely. Ott él lemerevedve, amíg.)

hozzád fogok

– Hozzád fogok járni!
– …Ó.

plier, tomber

A plier meg a tomber nem póz, ó.

tudja magától

Magyarázom neki a vámpíro-pornót, hogy mi a baj azzal, és bólogat, hogy hát igen-igen. Tudja magától is.

majd a kritikálra, meg holnapra vicc

Mennyire menő, tekerünk az Üllőin, a körúton meg az Andrássyn hosszan, én pirosaranyon elől, ő neonsárgán mögöttem, bukó nélküli piszkafa, nem is tudom, kinek mennyire, melyikünknek menőbb. Majd megyünk a kritikálra is, meg holnapra viszek viccet: mit csinál a rongybaba, ha leszakad egy végtagja? Előveszi a fiókból a takarékszövetkezet.

[Aztán másnap reggel mondja, hogy becsúszott egy vontató alá, de kimászott.]

a mélységekről

Forduljatok hozzám bizalommal, bármire ingyen válaszolok az élettel, a világgal kapcsolatban. Fordulok is, 13:30-kor fogad csütörtökön, ma már nem, már késő este van. A mélységekről kérdezek majd, addig lehet azokba esni, amíg jólesik, de ez nem tudatos.

biztonságtechnika jegyzetek

Siettem hazafelé, mert hideg volt, a Bem moziból jöttem hazafelé, eperszörpöt ittam a Bemben benn. Elhúzott mellettem egy fiú rolleron, és a néni rámnézett, azt mondta, aszittem, ez volt a felmentő sereg. Én nem, nem hittem azt, aztán rájöttem, én lehetek a felmentő sereg, akire a néni számít, de azért a biztonság kedvéért megkérdeztem tőle, hogy számít-e másra, vagy tényleg rám. Irtó nehéz táskái voltak, ilyen keretes húzókára volt fölapplikálva három, kettő meg a vállán és a kezében. Elvettem egyet, le is akart szakadni azonnal a karom. A biztonságtechnikai előírások jegyzetek, most hozták el az egyetemről a barátnőjével, viszi őket haza, mert már nincs ő az egyetemen. Melyiken? A természettudományi karon, az építkezéseken a ráeső tematikát mind ő irányította, először a vegyészeknél, aztán a fizikus-épületben, aztán meg a maradék. A férje atomfizikát tanított, nem ismeri a nevét, tanárnő? Mert én is mondtam, hogy az ELTE-n végeztem, és onnantól én akkor tanárnő vagyok. De nem ismertem. Kérdezte még, hogy szeretem-e a munkámat és építjük-e a közösséget rendben, majd a villamosmegállóban a kezembe nyomott egy csokit, nem prémiumként, hanem tényleg nekem akarta adni, mert nincsen unokája. El is fogadtam én, aztán bedobtam itt a gondnokék postaládájába, hátha ők jobban szeretik a mazsolás csokit.

elkezdeni

Bemenni, előre köszönni, vázról a lépcsőre ugrani, napmosolyra biccenteni, papírokat összekeverni, szervezetlennek tetszeni, vad történeteket meghallgatni – Spike got lost, Jeffrey lost his virginity, the stewardess was a real bad boy, I caught the horrible, scary fish, her father was a cucumber and she ate it, Ben… oh my, what happened to Ben? I forgot! – , Tamáscit az óráról kitiltani, órarendet befejezni, nyolcra nem járni, maradék képeket megmutatni, hazajönni, … elkezdeni.

kucorodik

Bebújik az ágyba a buliban, és az éppen ott alvó mellé kucorodik egészen; mintha bemutatkoztak volna az elején. Szerettem volna mindig olyan lenni, bármikor kucorodós, de soha nem voltam olyan és nem is bánom.

napraforgók

Baktat a reggel az úton, széltében napraforgók.

állandóság

A tárgyállandóság a bizalom maga.

tám-adás

Egyre jobban kiszakad. Kihúzza magát mindenből. Persze, ez öngerjesztő.

[Azt hiszem, azt hiszi, hogy minden támadás, hogy mindenki támad. Hogy minden, ami más, nem tám-adás; aki nem ő, nem is lehet közel. Persze, most hibáztatom magam.]

[[Ír egy verset gitárra, a rap-kény szálai a színen a repkény, és mindenki sír.]]

[[[El fog menni, mert nem találja a helyét, keresi a helyét itt, ott, kínjában cselekszik itt, hol az ott?, el fog menni, el akar menni.]]]

ne jöjjön

– Vele mi van? Jön?
– Nem. Hülye. Ne is jöjjön. Mindenkit szid.

könnyedebb maradjon

Be lehetett menni és örülni és nézni a változásokat. Könnyedebb, fesztelenebb. Már a bejáratnál mosolyogni lehetett gallér mögé. Látták.

[Maradjon, add, hogy maradjon!]

Nero rómát

És megérteni, ahogy Nero fölgyújtja Rómát.

elmenni

Van, hogy el kell menni. El kell küldeni vagy el kell engedni, van, hogy a határok át- és összetörnek.

[A gyereket el kell engedni. De az nem ugyanaz, az könnyebb, föltalálja magát. A másikat haza kell, a lábára kell küldeni, álljon rá. Az kemény és rövid. Nem zokogunk, csak nyelünk. És van, hogy … sír a György. Ott ül mellettem, mondja és sír. Jeges eső augusztus végén. …]

hívjál majd föl

Szóval majd hívjál föl, amikor november lesz és ónos sötétség az utcákon, amikor nem lesz elég Michel és Bruno Papet, Bruno kevésbé érdekel, de Michel, Michel kalandos élete és az elzárás annál inkább, de Michel történetének is vége lesz, mint minden történetnek előbb-utóbb, és tudom, hogy nagy belső fájdalom a vége, szóval hívjál majd föl akkor, amikor egyedül ülök a sötétben!

sárkánygyík

Megrajzoltam a sárkánygyíkot illusztrátorban. Sárkánygyík, táj, gyermekek.

csepel művek grill

Csepel Művek.

Leszállunk a HÉV-ről, rossz irányba fordulunk, aztán átfordulunk a jó irányba, esik az eső, és az aszfaltra szárnyas csavarok festve pirossal, mutatják az utat, a Csepel Művekben vagyunk és az utcák neve Színesfém utca, Iparvágány utca és Csőgyár utca. Cső, Csepel, cső, gyár! ezt mind ti csináltátok? Nagyok vagytok. Nagyon!

Lassan gyere és hirtelen nyisd ki a szemed, a sötétből be a fényes burokba, képek és emberek és emberek sziluettjei a falon, meg indák, és a magasban is, oda ott azokon az állványokon lépdeltél föl? igen, és nem volt ott más, csak két sín, kicsit meginogtam, amikor festettem, de túléltem.

Impozáns sárga traktor, valami matt kültéri festékkel barack és kék arcokat festenek rá, fekete kontúrral, vicsorog és vigyorog a traktor, hozok egyszer én is haza egyet, ide az udvarba.

Hát ezek cukik, nem tudok más szót rájuk, csak hogy cukik, egyáltalán nem helyesek, de cukik. A híres zenekar, októberben föllépünk, gyertek és hozzátok a barátaitokat is, van egy cigid? Adjál már egy cigit!

Nem, nem vagyok a csaja, csak találkoztunk párszor, ne higgy neki!

– Mert egy kicsit túllóg a kereten?
– Igen, amit én mondok, az mindig túllóg, tudod, enyém az isten jobb keze, ide varrtam föl középre, ni!

Te meg hazajöttél? hazajött, mert kirakták, az a házé, ő nem tudta, hogy nem lehet ott lakni, itt van, emberesedve, simán meg lehet lapogatni a vállát, régen nem lehetett, új körvonalak.

Úgy örülök, mert látod, most ott játszik, százezerszer ültem a szobájában és hallgattam a lemezeket, és mondtam neki, hogy emberek közé kell menned, ő meg mondta, hogy de nem, az nem nekem való, fúj, és most ott áll fönn a pultban és játszik, és az embereknek meg tetszik!

És amikor kimegyek, az égre tartja a kezét és ordít, hogy Borcsa, és fényesek a sínek meg az állványzatok, ahogy a reflektorok előtt esik az eső.

szúrja a szivárványt

– …és mindenki nézte, hogy milyen aranyos, póni, ilyen volt mindenkinek kislány korában, és senki nem vette le elsőre, hogy ott szúrja be magának a szivárványt.
– De, én igen.

csati

13 évesen mászkáltunk a csatornában, a Kelenföldi pályaudvar mellett lehet lemenni, és el lehetett jutni az Osztyapenkóig. Ma már nincs Osztyapenkó, és a metróépítés miatt leválasztották ezt az ágat. A termet is, ahol le lehetett ülni, és volt egy vízesés.

– Szerinted ez milyen víz?
– Főleg csapadék, Gazdagrétről. Nem innék bele.

Ma csatinak hívják, zománccal és egyebekkel gombákat, manókat és vicces, nagy fejeket pingáltak a falára a fiatalok, csak nem túl időt, időjárásállót, beszívja a fal a diszpót és a fújófestéket. Télen a győri vonalról látszik, járnak ide Rákosról és Tétényből is.

– Tulajdonképpen, ahogy csobog a víz…
– Esténként meg a békák küldik. Itt ennyi a természet.

Aztán még hallgatjuk a vonatokat és a lemenő nap változásait, meg a gyerekkori falakét, amikre napot, polipot és sárkánygyíkot kellene festeni modern tájként, vagy egy nagy zongorát.

a rosszat rosszul

És akkor mintegy végső lépésként látod, pedig figyelmeztetted, hogy ne úgy csinálja, hogy a rosszat rosszul csinálja, hiszen tehetné jól is ugyanazt az egyébként kusza és kibogozhatatlanul, mostmár úgyis úgy maradó rosszat, hát akkor rosszul érzed magad, mert ennyit, ennyit sem adhattál át. Miért nem? Nem a te hibád. A legrosszabb az egészben. Valós keserű.

a háttér

Aki a háttérből irányít, az nem a háttérszereplő.

A háttérszereplő nem irányít. A háttérszereplő ne is legyen ott.

A hátterem legyen biztos. Szeressem viszont.

tonhalász

Tonhalász voltam Bretagne partjainál c. könyv van.

akár lehetnék én is, de nem

– Hát, olyan jó, mert csak úgy ott van, mert lehet vele beszélni és beszélgetni, nem hisztizik egyáltalán és nem kell vele filozofálni a gömbszimmetriáról, mint veled.
– Velem sem kell, azaz tudom kedvesen is, csak te le akartad vágni… nem én kezdtem. [És nem is hisztizem. Te mondtad. Na jó, ha nagyon megjegyzed, akkor igen, egy kicsit, mutatóba. De tulajdonképpen örülök, hogy kivártam, és a sok lány közül, aki nem hisztizik, nem én vagyok veled. Örülök, mert akár lehetnék én is. De nem.]

[[Mert persze az úgy van, hogy végig az ember orrán kopog az átbaszás, csak az ember vak a saját orra hegyére nézvést. Istenem. Sírok azért.]]

van blogod

– De neked van blogod, ugye?
– Megtaláltad?!
– Nem, csak a múltkor, amikor kirándultunk, eszembe jutott. Mert olyan jól tudsz mesélni.
[…]
– Milyen gyakran írod?
– Minden nap.

most egy évig

– Hát, izé, nem is tudom, hogy mondjam, talán a legjobb lesz, ha egyszerűen megmondom, hogy most egy évig nem tudok bejárni az iskolába.
– Ühüm, oké, azért majd megírod, hogy miért?
– Persze.

hátha máshogy

Hagyni rendeződni a kockákat, hátha máshogy épül a ház.

képecskés

Azt mondja a Vilma, hogy lehetne-e mindent borisra festeni. Bár lehetne! Ősszel pedig lefestem a telken a kaput faerezetesre, az impregnáló és a lazúr lesz az úr, a sufnit meg zománccal képecskésre, és közben mindenféle jövendő gyermekekre gondolok.

vakritmuson

Szedegetem össze a darabokat, és azt hiszem, fontos volna (valahogy) újra összeállni. A fiatalkor kevésbé lép vakvágányon vakritmusra, mint hinnéd.

mint egy párduc

Mogyorót és fenyőt égetünk, a pernye átszáll a szomszédba, a szomszéd dühösen kiabál, nem elegáns és eltakarja a szőlő, nyakig bekormozódom, mert nem akar begyulladni a máglya, ráöntöm a maradék ouzo-t a plasztik palackból, lefekszem aludni kicsit, és akkor váratlanul föllángol, és ég, ég, ég. Fekete cicák jönnek, a kisebbik a napfényben feketefoltos barna, mint egy párduc.

nivek ogre

Láva folyik fölfelé a dobokon, a monitoron. A fátylakon. Fehér vászonban a dobok, a szintetizátor-asztal, a vaslábak. Járókeret, mankó. Megpattannak a dobok. Kondulnak a szintetizátorhangok. A második sorban állok, izgulok, ezerkilencszázkilencvenhatban vagyok, a szobában kuporgó tizenhat éves, alig valaki vagyok és közben mai magam vagyok, mert fölfogom, amit látok. Ogre gyolcsban. Húzza magát a földön, négykézláb mászik a színpadon. Fölhúzza magát a keretre. A lába béna, rüsztje a padlón. Fehérbe tekerve a keze, savmarta fején maszk, a földönkívüli csápjai. A génmutált jövő varázslóján süveg. Ez kórház. Síkos a padló a hangokon, váladék, vér. Ez elmegyógyintézet. Ogre a ketrecbe zárva. Reszketnek a ketrec falai, reszket rajta a monitor. Ogre a rejtett kamerába énekel, a monitor mindezt tükrözi torzan. Az idegen földi, csonkított és retteg, ketrecben az idegen a földjén. Amerika. A varázsló füsttel teríti be a földet. A varázsló északról jön. British Columbia nem Amerika.

Csönd. A színpad üres, csak a fények.

Négykézláb másznak a színpadon. A Skinny Puppy bekúszik, ki a dob, ki a szintetizátor mögé. Magukban röhögnek, kilátszik a válluk. Csönd, sercegés.

Ogre fehérben, a térde alatt trapéz, fehér atléta. Karcsú és gyönyörű. Feketére kormozva az arca, a szeme világoskék és világít. Gyönyörű, sütött már a gyolcson át, beleszerettem a lemaszkolt idegenbe is. Színész és néha mosolyog, és negyvenhét éves. Ezerkilencszáznyolcvankettő óta csinálja. Így akarom csinálni én is. Játszani, kimosolyogni, élvezni minden nap.

A koncert után meg is mondom neki. Ott áll az EBM-diszkó közepén, kedves, feketehajú ember kockás nadrágban, mosolyog, mindenkinek gratulál, aki eljött, és van számára mondanivalóm, miközben kezet nyújtok. Azt mondom neki, hogy így akarom csinálni én is, mert így kell élni.

mit nem adtam volna egy ilyenért

Olvasom ezt a szörnyű lassan ömlő vámpiro-pornográf könyvet, a szülinapjára inkább pénzt kér, minthogy ezeket a nagymamáinak kelljen megvennie, most elolvasok egyet, hogy tudjam, mi van abban, ami őt ennyire izgatja, hogy éjszakákon át olvas, hogy nem alszik. Hát én tudom azt, persze, és akkor most olvasás közben, remélem, egy-két nap már csak hátra, megfogalmazgatom, hogy mit kell majd mondani, amikor visszaadom, mert vissza kell, a sarokba hajintani csak úgy nem lehet, és fogja is kérdezni, hogy na, mit gondol? Tényleg szemét? Valami olyasmit mondok majd, hogy hátSzofim, igen-igen, tényleg az, de értem én, hogy ezt olvasod most, mit nem adtam volna akkoriban én is egy ilyenért, aztán most meg már másért nem adnék mit nem. Miért? Miért, miért. Meg kell azt találni gyorsan. Mit mondjak, miért hátha mit nem fog ő is.

példálózik

Látom, már ott áll az üvegajtó mögött, bebújok gyorsan a másik ajtó mögött a konyhába, hátha meglátott. Álljak a konyhában, amikor bejön, ne én menjek ki elé. Forr a víz. Előkotrom a bögrét, lógatom bele a teát, várom a perceket, a pontot, amikor forr. Nem jön. El nem tudom képzelni, mit csinál. Kinézek az ablakon. A kollégám a kocsi abroncsait nézi, ha nem ismerném föl a mezítlábáról, akkor is fölismerném az abroncsnézéséről. Csak ő nézi meg az abroncsokat. Le is guggol hozzá.
Átjön az úton. Bejönnek, kinyílt az ajtó. Kinézek, mert még mindig lassú. Vigyorog a kollégám, örül neki, hogy itt lehet. Kinézek, még kijjebb. Kint cigizik. Cigizik. Istenem, de hülye vagyok, nem jutott eszembe. Cigizik, aztán elnyomja, végigmér, örül. Én nem tudom, hogy örülök-e, mér?
Ülünk az előtérben, festés és padtoligatás helyett arról beszélünk, hogy ha a csillagokat látva összekötődik bennünk a jelen és a múlt, akkor tulajdonképpen tekinthetünk úgy a világra és a világban egymás arcára akár, mint a múltbéli dolgok eredményére. Ez igaz. Annyira igaz, hogy egészen triviális, használni valamire nem is nagyon kell. Az én arcommal példálózik az én filozófiámban.
– Na jó, megyek hígítóért.
– Na jó, akkor én meg elindulok veled.
Pont az ellenkező irányba megyünk, elkísér. Ozoráról beszélek, meg a gyermekkori hanyattfekvős elszállásokról, hogy azokat ma is… Megmutattam neki a biciklimet. Mindenki látja, mégis, a biciklim, az egy ilyen intim dolog, ki is ült rá például rajtam kívül itt a bejárónál először, ugye (Én nem bíznék meg benne! Én meg igen. Ugye). Dühös vagyok magamra, mert nem értem, hogy ez a hiúságomnak jó, és azt húzza, vagy pont, hogy a hiúságommal húzom én az egészet. Hallgatok Skinny Puppy-t, holnap lesz.

meg kell arra inni

Meg kell arra inni még egy fél üveg bort, hogy fölolvasom majdnem az egészet, fekszenek az ágyon a nagy bordó lepedőn, terjengenek a paplanok, és azt mondják, jó, meg hogy fordulatok vannak benne.

nagy, üres, sárga lap

És ma hosszú idő után megint arra mentem, és nem volt ott más, csak egy nagy, üres, sárga sivatag, és ahelyett, hogy elszomorodnék, arra gondolok, hogy ez a lap, amire új betűket ír majd a …, és egyébként meg voltak is ott betűk, ott mellette balra, amin meg hát… nem is tudom. Nevettem. Mióta vannak azok ott? Majd legközelebb lefényképezem, megmutatom, hogy kell legendát gyártani.

két becherovkát melegen

– Kérünk szépen két Becherovkát, lehetőleg melegen!
– Nahát, ilyet…! S ráadásul nyáron!
– Tudja, most fáztunk meg és arra lesz.

ezek a magyarok

Sohasem írtam le, hogy ezek a magyarok így-úgy, meg ebben az országban így-úgy, az még igen, az már nem, és nem is mondtam soha. Nem is fogom.

odaki

Puha és fülledt az utcán, és puha és fülledt itt bent is, itt bent az ágyamon meg a pulóver alatt, már megint nincs idő, hozzátok valamiért alig szólhatok, csak némán, lázam van és arra gondolok, hogy össze kellene fésülni azt a sok szót, amit leírtam valaha, mert olyan sok, le kéne tenni odaki mindet.

a sztorija

Megkérdezem, hogy mégis, neki mi a sztorija, mert mindegyiknek van sztorija, egészen különbözőek és hátborzongatóak ezek a sztorik, és nem mondja meg, mert, azt mondja, csak sajnálni fogsz, így inkább nem, de én már rég tudom, hogy a szülei meghaltak autóbalesetben. De nem mondom meg, bólintok csak. Nem kell, hogy azt higyje, sajnálom.

vakondokok

A vakondokok. Palotáik vannak a föld alatt.

[Őrült jó a fantáziám. Ettől bírom ki. És le akarok menni, bár nem merek. Sötét is van a föld alatt. De le fogok. Valahogy. Úgy tűnik nekem, hogy nincs más.]

halálravált, majd megnyugodott

– Ugye, te hamarosan föl fogsz bukkanni az életemben? … tartozol nekem. Apád is tudja.

A csaja halálravált. Majd megnyugodott.

közbeni felhőtlenség

A nyakába ugrottam tegnap éjjel, én úgy megörültem, hogy így fölbukkan a múltból, mondtam is nekik, hogy hogy örülök, hogy így fölbukkantok a múltból, megpörgetett, és mondta, hogy örül, hogy nagykorunkra így összemelegettünk, én meg örültem a pörgés közbeni felhőtlenségnek, ami ugyan nagyon messze áll a boldogságtól, de felhőtlenség mégis, és bizony számít ebben a nagy szomorúságban.

üvöltözni az aluljáróban

Félelmeket kohol magának. Hogy túl sok az ember a buszon, és hogy nem mer lemenni az aluljáróba. Drasztikus szeretnék lenni és üvöltözni, hogy nem, ezt így nem lehet, ne változz át, Gregor Samsa, az aluljáróban csak a virágos van és az emberek, ne változz át, üvölteném, de persze nem lehet, nem üvöltözök.

őbelé kell

Azt mondja a Kac, hogy mostmár érti, mostmár érti ezt az egészet, hogy őbelé kell szerelmesnek lenni.

a nagy nyári háromszöget

Fekszünk a földön még egy keveset, mielőtt véget ér a nyár, nézzük a nagy nyári háromszöget, létrafélék vagyunk tényleg ég és föld, misztikus régmúlt és jelen között. Az időtlen idő a nyár.

kilépő

Soha nem varrom el a szálakat. Kilépek és egyben maradok, kérdéseket teszek föl kedvesen, és a mélyen büszkén. Soha nem varrom el a szálakat. Legföljebb várok.

jól áll

– Köztetek nem volt végül valami?
– Figyelj, én két évig nem beszéltem férfival, szóval csak nyaggattam.
– Gyakorolsz… Jól áll!

hiúsági

Itt gittelek rajta, pedig kívánságom szerint való az eltűnése, s ezenközben igen örülök, hogy megismerhettem. Hiúsági kérdés.

kéne kötni

És ahogy a sógornőim mondták, hogy tán kompromisszumot kéne kötni, hát tudod… a múlt héten majdnem megtettem. Majdnem. El is hittem. Jézus a kereszten, segíts.

tőled

Idejében megtudni, hogy mit akarok – tőled.

kerülőutas

Azt álmodtam, hogy kiszállok. Hogy ki akarok szállni. Egy nagy sárga terepjáró dölöngél a sárban, köpi a pocsolyákat a kereke, keresztbe vernek a csöpögő ágak, egy erdőn vágunk át elmenőben valami felé, nézem a dölöngélő kocsit és ki akarok szállni. Aztán egy mező van, út és villanyoszlop, a villanyoszlop mellett ott áll az a nyúlánk, megkönnyebbülök, amikor beszélek vele és normális mederbe terelődik a hangom, és visszaemlékszem, hogy egy ház volt, faház, sügért ettünk ott, és ott kezdtem el gondolkodni rajta, hogy kiszállok.

Reggel van és nem tudom. Nem várok többet. Kerülőutas vagyok, a terepjáró dölöngél a sárban, nézem a kocsit és ki akarok szállni.

akik nincsenek itt és nekem is jó

– A te telefonod is halott?
– Aha…
– Én csak azért töltöm, mert… hát az embernek muszáj tudnia, hogy mennyi az idő, hogy meg tudjon nézni bizonyos előadókat. Amúgy nem használom, nehogy azt hidd…
– Tudod, ahogy így táncolok és elengedem az időt, nem nagyon figyelek semmire, csak befelé, sorra eszembe jutnak a szeretteim, és föl is hívom őket. Arról a dombról, ott van egyedül térerő. Hogy tudjam, mi van velük, meg hogy ez rendben legyen.
– Dehát nem az a lényeg, hogy itt elvágva a világtól, ezen a szigeten…?
– De, igen, de nem az a lényeg, hogy a dolgok rendben legyenek? Azokkal is, akik nincsenek itt? Joguk van hozzá és jó nekik. Azaz nekünk, hiszen nekem is jó. Csak rájuk gondolok végig.

elalvás előtt

Végiggondoltam mindenfélét Ozorán, varrtam a táskámat piros, narancs és sárga cérnával a napon, azon is gondolkodtam, hogy haza akarok jönni, és azt hiszem, most valami félreértés van, amiből elalvás előtt már nem találok ki.

[Végiggondoltam, hogy ők miért vannak itt és én miért vagyok ott, meg mindenfélét az urbánus törzsiességről, ami alapvetően nem működik.]

mennyit várt

Kék ég, vizes szalma, arcom a napban, karom a sugarak, lábam a föld szívével egy ritmusra dobban; mennyit várt pillanatnyi mennyország…!

napfoltokat megyek táncolni

Ciklámen és narancs napfoltokat festettem a csizmámra, megyek táncolni.

gyilkosos

Minden este játsszuk, ellenállhatatlan a lelkesedés. A Champs-Élysées-re viszem a történetet, vagy egy zsákfaluba, dülöngél a rend őre a biciklijén, be-benéz a kertekbe, vizslatja a fészerajtót, vajon itt bujkálnak-e. Bárdolatlan szerszámok súlytanak le éjjel, a falu bolondja vigyorog. Harmadéjjelente fölkel a mágus és föltámaszt valakit. Harmadéjjelente, mert a csillagok zavarosak az égen, fölkel az őrült ártatlan, és megöl valakit. A többi éjszakán ketten ölnek, összebeszélnek. Nappal a fürkészés, vádemelés, törvényszék működik. Ám ha a gyilkos maga ellen fordítja a fegyvert! Megzavarodnak akkor az emberek. Én tudom, én végignézem a szörnyű trükköt és ami utána jön, én vagyok az elnémított nyomozó, és nem leszek láb alatt, mert aki föltámasztana, másba helyezi a szerepet… föltámasztja az öngyilkost. A másik, akit arcjátéka árult volna el, addigra a sírban. A polgárok gondolkodnak. Hárman maradnak. A legártatlanabb beszélni kezd, logikázni és elrettent az arca, amikor rájön. A tébolyultnak döntenie kell: ki győzi meg? A hideg logika? Az intuíció? Az intuíció. Győztek az ártatlanok.

Másnap kitaláljuk és fejben végigvezetjük a rendőr kutyájának, a halhatatlannak és a szerelme ellen forduló szeretőnek a szerepét a sörpadok fölött.

megölelni

Megpróbálom, lehet-e, de nem, nem lehet megölelni.

(Mert mondta, na nem panaszkodott, csak mondta, magyarázta mintegy, hogy őt nem szokták megsimogatni. Nem szokták, nem szokták… Mikor szokott eszembe jutni, hogy meg kéne simogatni? Olyan szúrósan néz a mexikói koponyás tetkói fölött, hogy alig-alig juthat az eszembe. A vízben kiveszi a fülkarikáit, nehogy elvesszenek, és egyik nap a baseball-sapkáját, ami alá betűri a taraját, kalapra cseréli. Vesz egy halszálkás kalapot, fehér trikója az inge, elegáns. Jacko-s; aznap megalakul a denszkrú. Nagy ritkán mosolyog is, pedig csibész, és akkor a legszebb, egy vízitündér hosszú szempillás arca, csontfehér, rózsák, víz tükre az íriszen.)

tamásci

Mórest Tamásci húsz éves. Apukája, Mórest Zoltán hóhér, anyukája Dáid. Tetoválták egyszer Dáid karját, és kihagyták a vé betűt, azért lett Dáid. Dáid anyukája, Tamásci anyai nagyanyja Eufrozina vagy Eutanázia grófnő, Eutanázia grófjához semmiféle kötelék nem fűzi, rákérdeztem. Zoltán testvére pedig Mórest Kláraka bácsi, hordásmester.

A hordásmesteré nagyon fontos és egyben ritka tisztség: két falu tart el egy hordásmestert, de csakis két olyan falu, melyek közül az egyik magaslaton, a másik pedig mélyen, a völgyben van, s a két falu között kereskedelmi egyezmény is köttetett. A hordás egy óriási fa láda, melyet évente egyszer, a kenyér ünnepén vesznek elő a fönti faluban. Megtöltik a sokféle hozzávalóval, mindennel, ami a kenyérhez kell, úgyismint: liszt, tojás, káposzta, egynéhány coca, satöbbi. Aztán fogják a hordást, lezárják, a szögeket jól bekalapálják, és legurítják a fönti faluból a völgybe. Összekeveredik így benne a kenyér. A lenti faluban pedig meggyújtják, és fölvontatják ismét a magaslatiba. Mire fölér, elkészül a kenyér. Mindezeket a hordásmester irányítja nagy szakértelmével.

Ki kellett szabadítani Tamáscit. Mostmár szabad, kilóméter hosszan futkároz a vonat után, s látjuk, egyre többen van.

a vonatnál

Ez az a nap, ez az a nap. A vonatnál, a vonatnál. Állunk, állunk, ácsorgunk a vonatnál, zavargunk a vonatnál, a vonat visszamegy, de még vár, a kalauz invitál. Ácsorgunk a vonatnál, valaminek az eleje valaminek a vége, átköti a tenyere a vonatnál.

szanaszét

Szanaszét szagoltam a várost, beszéltem mindenkivel, akivel kellett, és akkor mehetek is tovább.

átsüt

Tartja az öklét elköszönésképpen, hogy koccoljuk össze, fölemelem lendülettel a kezem, aztán koccannék, de egészen lágyan, megtorpanok a vállam fölött a levegőben, épp csak belesimulok a koccba, úgy esik jól. Az egész olyan, mint egy film, lassú és átsüt mögüle a nap.

vett egy padlást

Végül Amszterdamban kötött ki, és vett egy padlást. Piros és fekete a fal, nincs víz, sem áram, a Hold is alig világít. Éjjel vaksötét van, de a parkban is, és ott a fekák is fekák. Úgyhogy nem várja meg a hajnalt, följön aludni, arról gondoskodik, hogy mély legyen az álma. Negyven euróba került.

számos

Föl szoktam néha tételezni, hogy a matematikával legfőképpen nyelvi problémáim voltak az órán. Abból gondolom, hogy igazam lehet, mert most át kell néznem a lényeget franciául, és ha már, akkor angolul is, és a lényeget értem, a lényeg világos. Azt hiszem, szeretem a számos megoldással kecsegtető dolgokat. A többféleképpen leírható dolgokat. A számos megoldással kecsegtető tényeket is; az egyetlen létező megoldáshoz mindenféleképpen vezessen több út.

működik és megkönnyebbülés; bizonyosság

Barátságos az és jól ismerem, biztonságosak a cellám falai, összehúzom magam a priccsen, mert tudom a határokat, amik a végtelen elfogadás, a mindennek az elfogadása és a mindennek az elengedése egyben, mert az örökké akarás határai messzebbre engednek, mint a leválhatóságé, és mert tudom, jól ismerem, hogy működik, határtalan bizonyosság és megkönnyebbülés.

de szép

Hazajönni, vissza, és itt is szürkék és nehezek a felhők a cirádás erkélyek fölött, nehéz a levegő és fájdítja a fejem. Az utcám egy függöny mögött, átderengő csipkék. De szép.

une belle coupe

– Vous avez une belle coupe ! – a korlátnál a gyalogátkelő mellett. Merci, monsieur.

a környéken pár felirat

A környéken pár felirat a falakon, tollal, ugyanaz a kéz: sötétítsük be az éjszakát, hogy félrevezessünk, meg ne tartozzunk hozzá, ne mozduljunk meg.

kőcsipkézett

Dijon, a kőcsipkézett város.

az évkezdésbe

Azt álmodtam, hogy az évkezdőből egyenest az évkezdésbe mentünk, narancssárga falú, télikertből átalakított terem az új kilencifié, minden nagyon rendben van, besütnek a még alig sárguló falevelek, és én tanítok a pincében.

meg van érintve

A börtön oldalában van a klub, pirosak bent a falak, másfél euró egy kis gömböc Beaujolais. Két lány kakofón jazzt játszik dobon és zongorán, aztán két srác kakofón rockot játszik dobon és basszuson, aztán a zongorista lány is beszáll szintetizátoron, és meg van érintve a szive, mert tíz éve hallgatja a srácokat New Yorkból, és most sikerült megszerveznie, hogy együtt játszhasson velük.

az uszoda

A Rhône partján van az uszoda, azt hinnéd, olyan lesz, mintha a folyóban úsznál, hiszen egy szinten feszül a víz, de nem, nem olyan, csak az eget látod, mint mindenütt az egész város fölött, ez logikus, és az orrodba dörgölik a benzingőzt az autók. A városból csak a ráérősek járnak oda és nagyon olcsó is, úgyhogy a gazdagabbak sem, és mindenféle színekben fürdenek, ugrálnak be a szélről nagy fejesekkel és lóbálják is egymást. A lelátó tetején lengő zászlóról minden induló hát-hossznál azt hiszem, hogy egy ember utolsó lendülete, de nem; a csempe fakósárga és kék, az emberek a törülközőiken hevernek és azt hiszem, ha Mersault járt ide, nem csodálkozom, hogy megtette, amit tett.

lyukkártyákkal

A lyoni takácsok lyukkártyákkal irányították a szál bujdoklását a szövőszékben. A keresztbe futó szál bujdoklását a függőlegesen kifeszített húrok között.

christine au murs dans le quartier

Christine is a porn star.

Christine, ça coute combien ?

Christine, ce n'est pas ma copine !

kéne még ez-az

Beszélem a nyelvet és almabort iszom a fényekben, a csillagok fénye a parton, a tengeré az égen, napközben türkizek folyók, mi kell még? Kéne még ez-az? Ugyan.

elüldöztük

Mielőtt azt álmodtam, hogy egy álnok kutya vadászik ránk a nyári lakban, megálmodtam a megoldást álmomban. Ott volt benne az álmomban, ott voltak a szavak a szánkban, amit mondani kell, ott voltak a szavaink a fülünkben, és a végén kezet fogtunk, ha nem több. Kezet fogtunk, aztán a másik álomban elüldöztem a kutyát két villával, véresre kellett döfködnöm a szemét a két villával, de elment. Elüldöztük a szörnyet.

froms

fromage de Lyon, navette pur de chèvre, neufchâtel, camambert, saint-marcellin, ...

graffitik a vonatok mentén

A graffitik Párizs kültelkein, habár nem értek hozzá, csak egy fekete vagy kék kontúr és belül ezüst, otthon sokkal szinesebb a vonatok mentén.

itt, ott, s az idő

Nem őt, a hiányát kéne elengedni. Hiszen ott lesz. Gondolj arra, hogy ott lesz! Valahol ott van most is. Mint az a másik. Ő is itt van valahol. S itt vagy ott? Ez szinte mindegy ebben a virtuális korban; ráadásul az idő… kit érdekel az idő?!

kevéssé értik a metaforát

Akárhányszázalékos halláskárosultak kevéssé értik a hasonlatot, a metaforát. A szóvicceket. A Biblia számos rétegét. Elenyésznek ezek az apró-kori hangtalan ködben.

indulni

Az a bajom véled: sír a szívem érted – végtelen hosszan lehet indulni.

a zenit énekelte velem

A Zenit megvizslatta az arcomon a fél univerzumot, énekelte velem a Ki visz engem által a vízen-t és a Bon-bon, si bon-bon-t, hogy eööÖö, eEe, eöÖöe. Kék és barna a szeme.

catherine

Játszom Catherine-t, aki intelligens és nagy a szája, tiszta a lelke, és mindent tud. Illik rám ez a szerep, remek választás, intelligens és nagy a szája és mindent tud, de mit tanulok én ebből? Á, mindegy. Játszom tovább. Könnyű és a legfiatalabb.

a törülköző, az hogy van

Nürnbergből jelentkezik július közepén, mert a haverja a város másik felén van, és meg kell kérdezni valakitől, hogy a törülköző, az hogy van angolul. Rotterdamba mennek egyébként, Amszterdamban télen már voltak, majdnem halottan érkeztek meg. Most azért más.

versz, te fény

Néztem tegnap Kelenvölgyben a napfénytől vert házfalakat, a falakon a kriksz-krakszokat, és láttam, hogy ez jó. Hogy én ennek örülök. Mivel versz, te Nap, már megint?!

augusztusig

Ma bementem festeni ismét, mert úgy számítottam, hogy egyedül leszek, vittem cd-ket is e célból, és akkor végül bejött a CsuGábor segíteni, életében először festett, vagyis inkább mázoljuk ezeket a padokat a Nap különböző árnyalaira, Les Négresses Vertes-et hallgattunk, mert azt még nem ismerte, aztán Banco de Gaia-t, mert az meg nekem esett jól, aztán elment, és különösen örültem, mert tényleg jó érzés volt festeni, mondta. Aztán beraktam még a Vomito Negro egyetlen lemezét, ami megvan, erre vártam mióta, hogy ott a kreatívban tökig hangerővel hallgathassan azt, és a Chicago Cave alatt elgondolkoztam a cigifüstben, hogy hát igen. Ilyen munkahely. Kulcsom is van. Aztán eljöttem; augusztusig nem is megyek talán.

a városi uszoda

Van Gogh arles-i őrülete a városi uszoda fölött.

hogy mozgatni

Furán néz rám, hogy én már napok óta a festegetést, csak úgy… hogy abba hol a pénz meg mi a jó nekem, ez van a szemében meg a szája sarkára biggyesztett hangsúlyában. Hát hogy-hogy hol, nézek vissza rá furán, erről álmodtam én mindig, festhessek tárgyakat, csak, mert jónak látom és szeretek belefeledkezni a narancssárgába. Meg persze, hogy ki fogja majd a főzést, az is ilyen tessék-lássék megegyezés csak. Nem értem. Viszünk szakácsnőt, vagy hogyan? Eszünk a földről, vagy a cseléd kezéből, hát nem a te verítékeddel főzöd meg a te étkedet, hogy pont jó sós legyen? Nem értem, de ő sem érti, hogy mit nem értek, nem értem, nekem jó így az élet, hogy csinálok dolgokat. Majd megfizet az, ami a jövő, meg hogy mozgatni tudom a kezem és megtörölhetem vele a homlokom.