peteérintés

Két hétnapos gyerek, egy mulatt, egy szép, egy a gyertyafényes fürdőszobában, egy lehet, hogy egyedülálló szülő leszek, én meg itt bömbölök, mint az istennyila nyála lánya.

szilánkok

A kaleidoszkóp cserepei vagyok, holnap reggel belémnézek a mába, letükrözöm magam hatszor, és látom majd egészben, miről szólt.

felvételi

Nézem, nézem az embereket a villamoson, tűnődöm, kit vennénk fel. Ki mondana úgy olyat? A szatyorból parizert tömködő nő? A szigorúan telefonáló lódenkabátos szőke? Az elegáns, őrült nő? A pirosnadrágos tejfölszőke raszta? Ki? Mit mondanának hasonló helyzetben ők?

nevetni szépek

Nézni a többieket, bámulni őket erősen, nevetni, ha már épp csönd lenne, nézni őket, hogy nevetnek, szépek a többiek.

konstruktív

A fölszedegetett kacatokból remek műveket épít az ember.

folyik

Ömleni kezdett a víz az ereszekből.

timi

Hogy kellene vele csinálni? Hogy hülyeség, hogy gyépé, hogy nem igaz, hogy nem érti, tanárnő, hogy ez akkora habiszti, hogy tudja, hogy nincs füzetem, hogy megjegyzek mindent, hogy, hogy, hogy, persze, persze, persze, dehogy!

Miért más, ha Timi mondja, hogy menjünk haza, mint ha Tomi?

ha méég egyszer valaki…!

Ma voltam mérges.
Nem haragos, mérges.
Halál komolyan mondtam.
Halál komolyan mondom.

[Fölrajzolok a táblára egy tárcsás telefont, és elmagyarázom a tárcsát, a kattogást, meg hogy némely családokban a szülők lelakatolták a tárcsát, hogy ne legyen magas a számla, de így is lehetett telefonálni, a két bizbaszgomb (alarm! ten push-ups! alarm! OK, last chance.) megfelelő számú nyomkodásával, mert a kattogás számít. Ezeknek akkor került mobiljuk, amikor nekünk vonalasunk. Nem értik, hogy órákig beszéltünk rajta, azt sem. Hogy minden kimondott mondat újabb csendülő forint. Hogyhogy? ]

kézben tartva

Hogy alakul ki az a hasratevős mozdulat? Az, amikor a nő kézfeje határozottan szöget zár be az alkarjával, mindig valahogy megtörik a csukló, mindig van benne valami fáradt, mindig méla, mindig húz még egyet-kettőt vele a nő, mindig a kezében tartva a hátsó gondolatot?

[Aki beveszi, hős, aki el nem veteti, hősnő.]

snow

Csodálnom kéne, ahogy kilométer hosszan húzódik mellettem a vastag fehér, a fekete, a vastag, barázdás fehér, a vas fekete, a fehér megint, és a domboldalak meg a szürkésfehér égbe mosódó havas háztetők. Néha fekete-fehér a táj, néha meg zöld-fehér, ahol zöld karók és a szembe tartó HÉV ékíti a tejüveg semmit.

Nem tudom csodálni. Ijeszt ez a nagy fehér lyuk, ez a kerettelen, nyakunkba toluló ég, a hólé a fejemben csorog, feszíti az artériáimat, a halántékomban dobog a millió jégbe zárult organizmus, tolulnak föl az idegpályáimon, szánkáznak le a gerincemen, fagyasztják a rostjaimat, korrodál a hideg, atomjaimra hullom.

[Addig fog tartani, amíg ki nem olvasom a Snow-t, tudom. Miről szól, tanárnő? A kokóról? Nem, dehogy. De, mégis. (A láz kiesett a kezemből, megfulladtam azoknak a novelláknak a hőjében.) Ez egy állapot.]

z mint zenei

É naszittem, hogy a tesómon meg az osztálytársaimon kívül mindenki ás volt, bés vagy cés, mi vagyunk az egyetlen z-sek a világon, é sasztishittem, hogy én vagyok az egyetlen, de mostmár tényleg az egyetlen a földön, aki rájött, hogy a Come As You Are vízhangos gitárja valójában koppintás.

35164

Harmincötezerszázhatvannégy alatt léptem be, s zuhantam meg alig másfélnyi óra alatt, túl sötét volt, túl sok az ember, túl sok az a mondat, túl sok az előző hetek, nem működnek a csápjaim, lekapcsolt az elektronika, ó, de fekete minden, a vetítés összenőtt gipszelt fejű ikrekről szól, kopasz, megbízható vállú férfiak tekerik a zenét, s én próbálok, de alábbhagyok, hát elindulok onnan végleg, úgy képzelem most, mint egy törékeny falú óriástojást, dübörgött is a zene, verte az ablakot, hallottam remekül kintről, és akkor jön megint a csoda, megpróbálok beúszni a keserűség mélyére, de kétezerkilencben nem megy (miért nem kérdezel többet? miért kétszer?), kétezerkilenc késői hajnalán is látok olyat az Újból, aki felvidít, bondorodó hajkupac, ő nem is lát, hát nem tudom, hogy pont ezen kell-e múlnia, de hazaérek, jönnek a buszok, lesz reggelre kefír, lesz reggelre rend, én benne a rendben.

zúg, néma, monolake

Naphosszat citeráznak az ideghúrjaimon, elnémulok másnapra. A kiállítás képeit inkább néztem, mint hallottam, húnyt szemem mögött. Írok, míg világos van, a szürkülettel leszállnak a zene első hangjai, vacsora után már beszélek, éjjel beúszom az elektronikák tavába.

majd

Érkezik majd egy törvényenkívüli, egy nomád.

i love you

És akkor hátrafordul, és kora és személyisége minden nagyképűségével azt tátogja nekem a csoportmunka kellős közepén az alapzaj fölött, hogy I love you, és akkor erre gondolkodás nélkül reagálnom kell.

abdi

Merthogy én félig kubai vagyok. Anyukám itt élt már régóta, csak kicsit beszél spanyolul, apukám arab, de már ő is itt élt, szóval magyarul mind a ketten tudnak, az anyanyelvem magyar. De értek arabul is, mert arabul veszekedtek, és akkor megtanultam.

[Érted, hát csodálatos, hogy nem bírja bevenni az angol logikát? Ha magyarul ilyen töredezetten tanult? Ha néha, esküszöm, magyarul is akcentusa van? (Emlékszünk: arra ugye rájött, hogy én nem értek semmit? Meg, hogy a nővére (három és fél testvér!) elment valami szakihoz, aki megmondta, hogy az szinte lehetetlen.)]

– Nem, most nem te rajzolsz, várjál, míg Bori befejezi. – De, de! Én most akarom! – a kezemben az öt toll, nem engedem szétszóródni őket náluk, mert szétszóródna a maradék is, erősen behatárolom őket, mint az időt, hogy mikor adom ki, amikor föláll, én ülök, odajön, egész közel, nyúl a tollakért, rakom a hátam mögé, és tudom, hogy ha nem sikerül megállítanom, mostmár szavak nélkül, akkor lefogja a kezem, vagy kirántja a hátam mögül, vagy valami, és akkor átlökődöm a határon, és azt nem lehet, akkor vége. És akkor ránézek, összeszedem az erőmet, beleteszem a tekintetembe, nem is szúrok vele, csak erős vagyok nagyon, és akkor visszahátrál, és túl vagyunk rajta, akkor már tudok beszélni is, és megmondom neki, hogy üljön le, és várjon.

Én hippi voltam, tessék elképzelni, idáig ért a hajam! Az voltam, mert apukám egy évig nem élt velünk, és(de?) aztán visszajött, és idegbeteg lett, ha meglátott. Szeptemberben még úgy voltam itt, hosszú hajjal.

[nem nem vs. nem] vs. elkeseredik

Mielőtt elkeseredem, hogy hányszor nem sikerült nemet mondani, számoljam össze, hogy hány – sokszor egészen váratlan – helyzetben sikerült.

Ott van az ilyenkori összeszorított szájú, bólintó hallgatásban.

[Hogy nem mondhatok semmit arra, hogy V tanárnő hirtelen egyest adott, mert nem tudtad (még mindig, fiam!), hogy a -val, -vel, arra van külön szó angolul, úgy hivják, hogy with, hogy nem veheted le a kabátod, fiam, mielőtt elmagyarázod, miért késtél ((!) késésindokok: kutya, macska, teknőc, vekker, fúró – ellopták, elszökött, kiugrott, el kellett vinni), mert Ny tanárnő kikel magából és ordibál, hát én ez vagyok, aki itt állok, Z Bori, és megbeszéljük majd, ha én adok hirtelen egyest a többismeretlenes mondatodra, és ha én kelek ki a késve érkező kabátod miatt. Addig én erre nem mondok neked semmit, érted? Értik.]

lelkes

Fény az éjszakában, fény a nappalban,
fény, fény,
fényfürdő, öröm,
önmagam tükörjátéka valós sugarakkal.

ékszersarok

Homályos szemmel is látom, nem bírom, pedig nem akarom, de nem lehet nem észrevenni és nem lehet nem megjegyezni, hogy a piros keretem meg a piros gyöngy karkötőim mellett hever egy finom, ezüstbe foglalt borostyános is, az asztalnak pont ugyanazon a sarkán.

ó, könnyű

Az a könnyű, amikor nem gondolkodom rajta, amikor úgy teszem, ahogy magától ő tenne, néha megkoccintjuk egymást, én meg a sztori, billenünk egy-két erre-arra, van, hogy csak a szempillámmal emelem, van, hogy a mesemondó hangommal, máskor csakúgy süvít a szél a csípőre tett könyökömön át, és van úgy is, hogy eltervezem, de elodázom a tervet, sőt összetépem, mert szabad, mert belefér, mert az időm végtelen, és csak arra kell figyelnem, hogy a bármi jó legyen és illő, oda és önmagamból illó.

várom

Kérdésem nélkül várok kérdést, ne várjak.

nincs álbeszéd

Mekkora könnyebbség, hogy ami a szívükön, az a szájukon. Ezt lehet tudni. Ez így van.

(Ezt lehet tudni, ez így van.)

megérintem

Nem emlékszem, hogy miért és hogyan, hogy fonódott bele a cselekvésbe és a párbeszédbe, de rájogosult a létre, hirtelen, a tökleves fölött ébredek rá.

latyak a folyosón, ki-be hordják

És akkor esett a hó, és akkor mint a kisangyal, és nem értem, hogy-hogy pont most, meg ki mondta nekik.

egészen egyedi

Egészen, nem egyszerűen egyedi. Hogy még lehet fokozni ezt is. Hogy van hova.

(Az kéne, hogy a magam hőse lennék, csak úgy, egy könyvben, és az életem pedig maga lenne a semmittevés és a tökély, egészen egyben, és akkor merő szórakozásból izgulnék a hősöm magamon, hogy micsoda csoda kalandokba keveredik, bocsájtja magát, és közben egészen nyugodt lennék, mert nem lenne egy színes fény- és sötétkavalkád a jövőm, és nem kéne elővenni időről időre azt a titokzatos Vomito Negro kazettát (úristen, mi lesz, ha meghal az utolsó magnó?), hogy helyrerázzam az agyam rezonanciáit, meg hogy nem vonzanának az ilyen csodás elemek, mint a fényévek erre vagy arra, a szirének éneke és szeme, meg a fényes mozaikokkal kirakott halálos medencék, az ölembe ejtett tulipánok, az intelligens, a dekadens, az idealista, az önmagát felemésztő tűz, ha kiráz tőle a hideg.)

kalap

Kockás, sötétszürke, majdnem fekete. Pörren. Pörgeti az ujjai között, számolja, hányszor pörrenjen, míg fölhuppan pont a feje tetejére. Lassítva is lejátsza a pörgést, belövi az ívet, nehogy az orrába akadjon, pörrenti egyszer, kétszer, háromszor, hopp, most leesik, utánakap. Pörr-pörr, pörög a kalap.

Hazafelé a villamoson, hetedikben, a hetedik óra után. Álomvilágban élnek, surrog a sín, pörög a kalap.

[jh]

Jh, aki Jimmy Hendrixről kapta a nevét és valójában fonetikusan írja, csak nem szabad ide leírnom, mert rákeres, és ez lenne a másik találat, szóval nem, mert nem akarom, hogy ezen rágódjon a fél iskola (a mostani és a volt osztálya együtt már a fél iskola, tényleg), sőt, nem is fonetikusan, mert megkeveri azt is, előbb van a jé, aztán az é, és taggel kell írni világoskék tollal, a tagek csak az övéi, úgyhogy a nevét is fölösleges ráírnia a dolgozatra, szóval [jh] a tökös csávó, ébren álmodik egész nap, melegíti a kockás kapucni meg a hátratolt sapka, és folyamatosan születnek körülötte a graffitik, mint egy lassú fagylaltgépből, úgy folynak ki belőle a kövér betűk, csillagok és pontok, terjengenek körben. Neki, ha jól láttam azon a nagyterembeli gyűlésen, van csaja, és péntek délután sört iszik a spanjaival, egy sört meg még egy sört, meg azután is még egyet biztos, és a szünetekben beül a tizedikbe pofázni, meg megígérteti velem, hogy a dolgozatára rajzolt minden egyes tag egy jeggyel jobbat jelent, úgyhogy pont meg is van az ötös, ne is bajlódjak a javítgatással, és az is ő, akire rá kell csuknom az ajtót, hogy mostmár menjen innen, menjen a sajátjába, és akkor már a lányok is unják, szeretlek nagyon, [jh], mondják a lányok, csak húzzál már, és ő még erre sem tágít, hallja ezt, tanárnő, hallom, hallom, és becsukom az ajtót. Csak amikor elkapom a folyosón, hogy [jh], holnap te következel, te hozol szót, akkor ütögeti zavartan a falat és néz félre, és el is felejti a szót másnapra. De pénteken kettőt hoz, és rettentően büszke, mert az egyiket én sem ismerem, a másik meg, bár nem annyira jó, de remekül hangzik, és akkor kihúzza magát. Notify és notwithstanding.

árnika

Nem nagyon tudom, mit is írjak, írok hát a virágokról. A liláról, a sárgáról, az egész érző, vérző virágos rétről. Csak az árnikáról nem írok, az árnika titok. Ha ideje lesz, ha lesz ideje, elmondom, persze. Addig fáj még a rétnek pár napig így is, úgy is.

a két hős

A tudatomban ez a két hős valójában egy hős.

save me, my friend

– Itt mindenki pokolra kerül, kivéve […] és engem. Mi megyünk a mennyországba.
– Aha, kéz a kézben.

aceite

Olívaolaj szaga jött belőle, tiszta, zöld illat. Tébolyító.

friss festék

A kezdet kezdetének vége, ma kezdődik a kezdet közepe. A sok egyéniségből egybefolyó, színes paca lett, egy örökké izgő-mozgó, zajos gombolyag. Benne is vagyok, táncolok a palettán, és kívül is, nézem messziről a képet, ezt a kavargó graffitit. Csak a világítás rossz, hol a szemembe tűz a reflektor, hol a tükröződés miatt nem tudom kivenni a vonalakat, hol magam is tiszta festék vagyok. Például ömlik rólam a piros, a rózsaszín meg a narancs és a szememből a könny, amikor elfordulok, mert nagyon dühös vagyok, hogy szinte mind elfelejtették, sőt elvesztették a nekik rajzolt feladatlapot, és nem akarom, hogy lássák, hogy sírok a nevetéstől. Hosszú percig ráz, és nem tudom, mennyire lepi meg őket.

őrmező

Ott mentünk ketten az utcákon, a mai fölnőtt és a régi magam, akiből lettem én, a mai fölnőtt. Őrmező utcái folyton üresek, amikor most járok arra, folyton. Régen úgy volt, hogy elindultunk hét után picivel, még fagyott a buszmegálló, párállott a plexi. Miközben átvágtunk a parkon, az egészen, Eszter bordó bakancsáról meg az én nemtommármimről beszéltünk. A tesóm előttünk ment vagy mögöttünk, tartották a harminc méteres távolságot a barátjával.

Délután háromkor, amikor már visszafelé, az Osztya felől jöttem, volt a legüresebb. Sütött a nap, meleg volt, és én nagyon-nagyon szomorú voltam. Vittem ezt a nagy szomorúságot minden délután, amikor sütött a nap. Ha fagyott, az nem fájt. Akkor nem volt kontraszt.

Aztán négy óra lett, vagy öt, és mentünk le. Lemenni, ez volt az, amit vártunk, és aztán mentünk is, le. Tettünk napi három koncentrikus kört legalább az egész körül, hol belevettük a szélső házakat, hol nem. Néztük a többieket. Ilyenkor már mindenki lenn volt. A Winkler, meg a KisSlash, meg a Martincsák, aki kék hajjal volt Kurt Cobain. Nem is ismertük őket, mégis mindent tudtunk: ami nem volt rájuk írva, azt kitaláltuk, kész. Akkorra már el is múlt a szomorúság. Ez lehetett az első fesztiválérzés, ez a keringő, kevés állandó szereplős pofafürdő. Szóval olyankor a szomorúság nem volt velem, vagy a farzsebembe gyűrve kandikált, de olyankor nem érdekelt. Nem is tudom, mikor jelentkezett először. Azt hiszem, azon a nyári koraestén kilencvenháromban vagy ötben. Lett abból egy vers is. Egyszer láttam, megvan.

valentine's day (teenage kicks)

Tépjem ki a szívemet?!? Nesze!

waltz with bashir – this is not a love song

Kutyák, tenger, kereszteződés. PIL.

[Elmennek a srácok harcolni, és nem értik.]

cannot accept

Ja, és Beni úgy szóbelizett, hogy a leülés mozdulatával benyúlt a pulcsija zsebébe, és kifogástalan angolsággal próbált megvesztegetni egy gyűrött kétszázassal. Egyébként is színész, láthatatlan rágót rág és csajozik, miközben a kérdések pattognak a szájából. Egy vidám zseni. A kétszázas csak vicc volt, persze, visszagyűrte.

alszik a széken az aggodalom

Aludjék. Keljen fel reggel vele a tisztánlátás, a többit elintézem magam.

mind fekete pulcsiban

A tizedikben az egyik srác kimondta, kérdezetlenül és szinte ráutalatlanul, hogy Sex Pistols. Hogy beárnyékolja-e az előtte ülő bomber dzseki, nem tudom, értelmes zöld szeme van és szenvedett, a gyomrát fájlalta végig. … Death, black, goth; rock; goa; punk, anything, but reggae.

konzerv

Bekalapálnám azt a bűzlő mondatot két záró jel közé, szerettem volna meg sem hallani, nem tudni, hogy ott van és előmászhat, nem akartam szívni a szagát, szívesen benyomorítottam volna valamibe, ahonnan soha nem bűzlekedhet ki, de a mondat addigra már előmászott, és elő kellett vennem egy másik mondatot, egy kalapácsot ellene, és azzal fejbe kólintani. De még mindig ott van, ott hever kifacsarodottan, én meg ráütöttem, hát erre sem, nyomorék ő magára sem vagyok büszke.

matekmatika

Véletlenül újratanultam az összeadást.

(Kétjegyű számokkal. Színes oszlopok épülnek egymásra, és egyáltalán nem nehéz a tízeseket megugrani.)

sajókazán például

Sajókazán például van gimnázium, tizenéves családapák járnak oda,
és a lányok mindjárt férjhez akarnak menni.
Sajókazán nem dívik sokáig járni.
Sajókazán sok ház ablaka fólia.
Sajókazán besüt a hideg éjszaka.
Sajókazán nagy a csecsemőhalandóság,
és lógnak a diákok az iskolából, mert fáért el kell menni.
Sajókazán a gyerekek az iskolába járnak enni.
Sajókazán lopott drótokból szopják az áramot, mely drót halálos, meg kell jegyezni.

Így élnek például Sajókazán, és így élnek biztos máshol is, elég nagy ez a Magyarország, belefér sok eldugott csücsök észak–észak-keleten, aztán lejjebb, délen, nyugaton és keleten.

a fát

Da-da-da-da-da … da-da-da-da-dadada-da! Lendülnek a karok, koppanak a kalapácsok, ütődnek a vésők, röpül a forgács. Da-da-da-da-da! Száll a fa illata! Da-da-da! Dadadada-da!

Nem bírom, nem bírom, abba kell hagyni, ki kell menni, friss levegőt mellbe szívni, most csak tompán hallik, d-d-d-d-d-d-d! Ki kell bírni! Ki kell bírni, a fát nem beharapni!

színes, hátborzongató

Három szóból írok sztorit, illúziót vegyenek három szóból, egy növény, egy ház, egy név legyen, és kiszínesedik az estém, a filmem.

érzelmi intelligencia bajnok

…és akkor elhatározta, hogy akkor sem fog haragudni, ha egyszer véletlenül találkoznak. Még véletlenül sem.

gábor

UFO-arccal néz. Nagyra nyitja a kerek szemét, a barna körül körben világít a fehér, és úgy néz, észre sem veszi. A Gábor, tessék elképzelni, az osztályfőnök megkérdezte tőle, hogy te skizofrén vagy, és azt válaszolta, hogy igen! Tessék ránézni, pszichopata! Ahogy nevet, mint egy ördög! Gábor nem akar sem skizofrén, sem pszichopata lenni, ördög sem akar, úgyhogy elfoglalja magát egyedül. Az üresen tekergő telefonkábelt a halántékára illeszti, ujjaival az asztal szélén gépel. Jön az adás az űrből.

A többiek meg mutogatnak némán, hogy látja, tanárnő, erről beszéltünk.

están escribiendo

Az chat azért jobb, mint régen az éjfél utáni halk, titkos telefonok, mert az ember egyszerre több barátjával is beszélhet, igen.

spontán instant

Hirtelen oldódó. Szavak almafröccsben.

writing

E-mail-t kellett írniuk a nyaralásból. Hát én emlékszem, hogy igyekeztem akkoriban mindenkori terjengő álmaimat belegyömöszkölni a megadott 75–100 szóba, hogy még a kereteken belül maradjak, de inkább azért hadd utazzam el magam is egy kicsit a padból. Írják, hogy fantasztikus itt Miskolcon, csak milyen kár, hogy Kubában esik, a kedvenc helyem Amszterdamban a coffee shop, a kínai kaja finom, szeretem, de itt is esik, a hotel és a strand gyönyörű, vettem egy csomó táskát, cipőt és ruhát, és ha kedvem szottyan, a szálloda halljában tengetem az időt, mert minden nagyon-nagyon-nagyon jó itt, és igen, és nem, és félmondatok bukdácsolnak, hisz ki ír e-mailben egész mondatokat, hát ott a kérdés az eredeti üzenetben, és egyikük nem átall még egy szmájlit is bigyeszteni a lelkendezés felkiáltójeleként, orrosat.

(vocabulary (town): you can see old things in a m… moment; you can see actors in a t… tv; the odd one out: street, square, bridge, road – the square is rectangular; etc.)

gazsi

Mindig kell rá figyelni. Valakinek. Hisztizik. Némán hisztizik valakinek. Ha újságot olvas a padon, és nagyon lassan mászik át egyik könyökéről a másikra, az újságról a könyvre, a füzetlapra. Toll. Vedd föl. Pont olyan vérben forgó szemű idióták kanyarodnak a nyomán, mint az öcsém füzetein akkoriban. Igazi horror-képregények voltak, a Verdun-i vérszivattyú egy képben, baltás gyilkosos üldözések. Gülüszemű, csigaházzal a fején. Ezer csáppal figyel, mindent két másodperccel előbb mond, szivat. Szóviccek, mint parkból Parkinson. Lemon tree, nekik is van ám otthon. Ennek mi értelme? / Visszajön a szünetről, I'm late. I don't care, sit down. A magnó bedugva, a madzag útját állja. Komótos kötélen emeli át a lábait a madzagon, a karjait is közben másik pár kötélen. Egy merev hátú marionett amúgy is mindig. Emelés közben meginog, a magnóra tenyerel, fölpattan a cd-lejátszó teteje. Nevetnek. Ő nem. Üljön már le, hagyjuk. Visszafelé, az óra végén, elővigyázatos: kihúzhatom? Persze, húzd ki. Kihúzza, az asztalra teszi a végét, de lecsúszik a földre. Lehajol, fölveszi. Mostmár ott marad. / Az ajtóban Abdival beszélek. Egyszercsak ott van, már kabátban, kérdőn néz rám. Nem, nem neked mondtam. Abdinak. Nem is tudtam, hogy ott áll.

Ma megnéztem, mosolyog-e. Mert ez hiányzott. Igen, mosolyog. Amikor mindenki nevet, robban a hahota a nagyteremben, akkor fél centivel nyúlik a szája, az epicentrumra néz, gödröcskék nem képződnek.

goa reggel

Mert télen induláskor van a napfelkelte, erre lehet kinyitni az ajtót. Bejön a fény, kimegy én meg a goa, a villamos kerekein is zakatol még egy kicsit. Aztán már Nap van.

nyomok

Ha minden lépéssel színes nyomot hagynék, mondjuk mindig türkizt, lennének olyan útvonalak, amik egészen kékek a lépteimtől, és lennének olyanok, messzi járdák, lépcsők és úttestek, ahol hetven centinként van csak egy-egy folt. Néha évek múlva látnám csak viszont a lábnyomaimat. És ha mások is színes foltokat hagynának maguk után, akkor némelyik utca egészen színes lenne, némelyik meg csak itt-ott pöttyöződne, mert nem minden utcában járnak olyan sokat az emberek.