ma is hegyek

Az egyik böhömszekrény elfordult egy kicsit, mert mostmár ki akar nézni az ablakon.

Ilyen lehet fogságból menekülni: velőig ott kell tudni a másik oldalt. Mert először a kilincset kellett megkeresni. Nem a szerszámosládában. Nem az első, kezembe akadó kilincset, hanem azt, aminek van vaspöcke is. Kinyitni az ajtót. Felmászni a magasba, leemelni a poros kartonokat (festmények kommunista propaganda stílben, és egy gyerekkori, elfeledett – lesz nagy öröm!). Felszippantani a kartonokkal fel nem kavarodott portengert. Leemelni valami mázsás, százéves ágyvégeket, eltüntetni (a raktár lassan megtelik, sos, sos!). Átnézni a résen. Lefejteni a gurtnikat. Kiszámolni, hova lógjon a telefonzsinór. Nem szétkaszabolni az internetet (van). És akkor, akkor… teljes erőből nekiveselkedni a szekrénynek, és tolni, tolni. És csak akkor örülni, szaladgálni körbe-körbe (óriásszoba, nagyszoba, előszoba, ihajja!), amikor már egészen a helyén áll.

valami gömb

Unalmasak lettek, szorítanak a szögletek. Közelebb tolom a szemem, hogy megláthassam, mi lesz.

ma hegyek mozdultak meg

A kis szemtelen „atanárnőcsakazértvanittmertszeretszadizni” megszólalt máma. Mi az, hogy, huszonhárom percen keresztül párbeszéltünk gyilkosságokról, foggal-körömmel rakott pizzákról, véres koktélokról. Visszaadom a diplomámat, hát tudhattam volna, mi érdekli, hát október végi. Megyek a boltba, szerzek valami kedves rémtörténetet, és örökre hálás lesz.

Felbicikliztem a hegyre. A temető mellé. A Farkasréti, az van a hegyen. Oké, volt egy utca, ahol toltam, de az az utca gyalog is kitépi a nyelved. A kaland bevállalásának hányaveti mivoltára csak a százezerrel zúgó könnyes, gödröcskés lefelé úton ébredtem rá.

Na mindegy, szóval ma felbicikliztem a hegyre és megoldottam egy nyelvet.

punx not dead

Megtaláltam életem második legszívrengetőbb zenéjét.

Most mit is mondjak. El vagyok képedve és szédülök bele. A Joy Division ritmusa és Ian Curtis sötét, kitartott hangja, a medvékre vadászó Radiohead, Robert Smith éles éneke, sötét londoni klubok, meg dolgok, amik a nyolcvanas évek komor kezdetén zizegtek szét és hangzottak szana Európában. Talán már látszott a huszonegyedik század az alagút végén.

theatre of hate

Tizenhárom éve mindig megszorítja a torkomat a Westworld, hát most csurogjon be. A London Calling is megszorítja még mindig, kisilabizálom, továbbadom. És végül Good-bye, Lenin, egy felszínén kártyavár, alapjaiban vér, elszakadás és fájdalom, minden ízében hazugság világról, amiből talán tisztán kijönni sem lehet könnyű, hacsak nem még úttörői nyakkendő előtt volt az ember.

A mai vasárnap a gyűlölet színházaiba ült be matinéra és esti előadásra. Köszönjük, kedves nézőink.

tschüss, turiszt!, avagy osztrák fiatal Budapestre jön bulizni

– Vhat's your name?
– Bori.
– Vhat? Forint?
…
– And yours?
– Frank.

A legjobb haverja meg nyilván Mark.

spenótlevelek

Behúzódtunk az isten háta mögé, van egy zsebkendőnyi rész, amit az őseim megvettek még nagyon régen, az a zsebkendő mindig a friss levegőn lebeg. Halkan számítottam rá, hogy az egyik fülemen belehel majd az isten a válla fölött hátra egy picit, hátha mielőtt a másikon ki, azelőtt eszembe jut ez-az. Függeszkedtem a gyorsan változó égen, a szőlőkacsokon, belestem a hordókba, de semmi. Aztán egyszercsak láttam, hogy a spenótra ír az isten a napnak a sugaraival. A kezembe vettem, megolvastam mindet, segítségül hívtam a dél-amerikai asszonyokat, akik a tenyerük alá teszik a homeopátiás bogyót, úgy gyógyulnak, és végre kaptam egy válasz-szeletkét: az volt azon a levélkén, hogy tegyek úgy, mintha alapvetően ilyen kedves lennék és enyhén zavart, pedig mindvégig a kezemben a gondosan csomózott fonalak, és akkor kiderül majd, hogy mi lesz.

fennakad, bennszakad

A hidegvérem lefolyt az Üllői út valamelyik csatornanyílásán az egész hátországommal együtt.

Felkavarodtak a szótárban a szavak, zizegett a napló minden lapja.

Esterházy torta

A habkrémben a dió!

105/60

Amikor áramlik (átsétál a Margit és a Ferdinánd hídon, kávé mellett olvas, rejtvényt készít meg szótanuló kártyát elő), ennyit nyom. Nem nyom, heverész csak az agy- és szívbarázdákban.

Mennyi, amikor mélyen?

ismeretlen üvegkaptárlakók

Kényszerű hivatalügyi intézkedések előtt mindig reménykedem titokban, hogy az ügyintéző talán egy távoli vagy alig felismerhető ismerős lesz, esetleg a másik szobából jelez majd egy villanó cipősarok vagy homlok, de nem. Ma sem, a hagyatékozó íratok benyújtásakor sem, még az asztalán álló fénykép sem ábrázolta egyetlen volt kollégámat sem.

letépték

Letépték a szoba oldaláról a szívemet pénzért, itt szottyogok az üres, átmeneti fal tövében, összekuporodva fogok aludni, mint egy kiskölyök cickány, a holdfény tán megcirógat.

kékharisnya

Vettem ma könyveket meg harisnyákat.

A könyvek közt van kék is.

szék

A székről lelógó lábban összegyűl a nyirok, a vér. Szétpattintja a vádlii hajszálereket, szilvásgombóccá nyomorodik a lábfej, kifordul a cipőből.

Törökülésben trónolok a szék tetején, mint az oszlopon Simeon, netán teaszertartáson térdeplek, és lelógok minden irányba, vagy feltámasztom a lábam valami asztalra, támlára, falra, kőre.

Íróasztal mögül vagy összeszorított térddel, rövid szoknyában tárgyalni, elegánsan étkezni (oldalhoz szorított könyök, kanalat a szánkhoz, nem a szánkat a kanálhoz!) nem tudok, mezítláb dolgozom, ha van szőnyeg, és húsz percnél tovább. Nem férek a székre sehogysem, és haldokolva csüng alá a lábam. Közelebb akarok lenni a földhöz.

beszürkült sebek

Amikor az ex megmutatja és elmeséli, hogy áramütés érte, nos, abban a négy percben egészen szélsőséges dolgokra gondolok. Az lett a hepiend, hogy a kontrollszobában surrogtak a monitorok, és semmi extra.

(Tényleg rázkódott, tényleg ott vannak a foltok, tényleg megálmodta, tényleg elmondta élőben.)

((Még egy, dupla zárójelet nyit, hogy az álomban nem én voltam, hanem valaki előttemről, ezen lehet bolhászni.))

földgömbrajz

Az úgy van, hogy a hegyláncok a Földön két keresztező gyűrűben vonulnak, és a Déli sark földdarabját az északi félteke szárazföldjéből ütötték ki, mint egy kifújt tojás aljlemezkéjét, és most a másik oldalon úszkál a vízen.

ajtóban visszaforduló

A megszólított ma valaki, akit tegnap akartam, hogy kérdezzen, hogy a nevemet mondja.

Azért válaszoltam.

az élet veszélyes játék, tudjátok

Ha a pajzs mögé bújok, nem láthatok semmit, ha kidugom az orrom, eltalálhatnak.

barázdák

Hány méter a Chopin Prelűdök, amire a keringőket pár taktus után cseréltem?

zűrzavart orront

Kiszagoltam ma egy áramszünetet.

Amíg nem voltam itthon, az áram meglógott a lakásból, majd cselesen visszaért, mielőtt kulcsom csördült volna a zárban, de elárulta magát, nyomot hagyott.

lankadt levegő

Fáraszt az alvás és az ébrenlét és a közöttük lebegő átmenetek is.

ajándék-ok ez a nap

Leesett ma az égből egy csomó cucc, almáspite meg könyvek olcsón, meg emberek is ilyen-olyan minőségben, egészen le vagyok taglózva, úgyhogy be is bújok az ágyba durván, és a sokmindenből akkor az egyik könyvet választom ki és viszem magammal, és egy-két taglót is talán.

sülőtök

Volt egy óra, amikor beburkolt a sütőtök szaga. Amikor végül kiléptem az ajtón, igen csodálkoztam, hogy nem esik a hó, és ez még nem is a november.

bölcső

Elemi lendülettel megpördítettem a nagyszobát: középen most egy űr, egy nagy tojássárgája, egy langyos semmi van. És ragyog a parkett, egy bálteremmé fog válni az egész lakás, amint kilép az ajtón az utolsó kétajtós szekrény. Az űrt, hogy melegen tartsam, körberakom a bútorokkal, minden középre néz. Az egyik ágyat áthúzom egy másik sarokba, a narancssárga minták alá.

Bizonyára itt volt az ágyam annak idején, nyolcvanegy-kettőben, amikor még… de nem, nem így volt, mondták, elmondták, hogy hogy volt. … Tényleg nem aludtam ott soha az ujjamat szopva, nem ott tekeregtem az alvózsákban. Amikor már nem fértek el ketten a kisszobában, mert a nagy hasa elfoglalta és kiszorította a teret, anyukám akkor jött át aludni e fal lábához. Pár hétre csak, ide ömlött a végén a víz.

Arra gondolok most, hány embernek szabad visszatalálnia a földrajzatlasz vagy fényképek vagy a lehetőségek nyomán arra a helyre, ahol…?

…iszonyú mákom van. És lehet, ki kéne számoni, hátha az a lakás közepe.

desperate

Tanultuk ezt a sokfelé nyúló, behatárolhatatlan szót, ezt a szürkés amőbát. Ma könnyű volt, csak kimutattam hosszan az ablakon.

négyeshatoskaréj

Esernyő. Kabát. Zárt cipő. Buszjegy.

Olvasnivaló!

tavaly

Tavaly, amikor nem volt vasárnap, szombat is alig, a péntek éjjel rendre valamelyik villamos fogódzóján ébredt, én folyton csak beszéltem, néztem, drukkoltam, magyaráztam. Most, hogy feltűnt, van a hétben vasárnap, nos, idén fényképész szeretnék lenni.

reggeli cirógató Csajkovszkijjal

Nem vagyok egyedül, amikor felemelem a tetejét, megfordítom a lemezt, és a lemezjátszó már ekkor megzizzen, cirreg, bizsereg.

raktár

Nyomasztanak a tárgyak, amiket messziről szerettek. Vegyétek őket magatokhoz!

már megint vasárnap

Alig múlt el a délelőtt, és már felszippantottuk a port a másik szobában, én meg a nagy piros ormányos, bemásztunk egy hegybe pénzért megnézni megint a rokokó rokolyás dámát meg a denevérkaput, és akkor most alszom megint egy picit, hátha rájövök közben, hogy folytatódik.

Úgy, hogy átrendezem a túl nagy másik szobát (túlszobát), és klasszikus zenei leckéket veszek a lemezjátszóval. Legyen mondjuk Dvořák.

upd.: Dvořák jó, átrendezni lehetetlen, mert minden csupa szék, asztal meg szekrény (kilenc darab szekrény a házban, ez még polgári mértékkel is túlzás), viszont nem lettem ideges, annyira meglepett Offenbach egy igazán progresszív felvételen: Orpheus az alvilágban, ahol szintúgy minden csupa régi bútor, nyikorognak a karfák, sírnak a sarokvasak, meg van valami nő, remélem nem bújik ki a lemezborítóból éjszaka táncra perdülni a két varrógépen. Tán át is megyek oda aludni, hogy felvigyázzak.

állóhajó (utazás)

A hajón táncolni egy másik dimenzió, mert közben nem arra gondolsz, hogy most egy hajón vagy, talán meg sem lepődnél, ha valaki elkötné, leúsztatná a Dunán, majd visszavontatnák a partról kötelekkel, fel sem tűnne, hogy ez egy spontán elúszó hajóparty, mint ahogy nem tűnik fel az idő vonulása sem, órákat töltesz a zene hátán, miközben agyad egy kis szeletkéje egészen józan és filozófikus, átgondolod például, hogy négyéves kori önmagadból következik-e az, hogy most itt ugrálsz és varázsolsz a fénnyel, hogy mit szólnál a huszonvalahány évvel későbbi te-hez.

(Hajnalban még nyár volt, reggelre ősz lett, és negyvenkét nap önvisszatartás után szabadjára ömli magát az elrongyolódott vér itt Budán, ahol az elmúláson kívül nincs semmi, de az olyan ünnepélyes, hogy betölt és megszépít mindent, tehát egyben várakozunk is: mi fog jönni ezután?)

a századik kommentek

Megnyertem egy játékot kétszer, ugyanaznap. Ez valami jel lehet az égtől, vagy mi. Gratulálok.

tárgyak a mélyből

Lomtalanítás van, fürkészem a szekrényt limek és kacatok után, és ezeket találom:
* két ív családfa – pauszpapíron, csúnya nejlonban a szépdobozos szabásmintatekercsek mellett. Majdnem elvesztem az egész családom, de aztán észreveszem, mit csinálok, és megmentek mindenkit.
* kétszer öt kiló kristálycukor – gyártva: 1989. október 21., minőségét korlátlan ideig megőrzi.
* kis doboz töltény – mint a citromfacsaró kupolája, réz. Állítólag vak.
* maroknyi pisztoly – húha! ki mindenki nem tudott még róla? Dekád óta mellette élek.
* kartondoboz beöntés-szett – na ne.
* tucat furcsa, csillagvégű tárgy – egy konyhai fiókban, és a majom körül láthatók.
* ötven konyhai daráló, reszelő, tökgyalu – mindenféle anyagból, ahogy a divat és a technika változott a háborútól napjainkig.

hölgyeim és uraim, szeretném bemutatni a zenekart!

Nekem egy beteg nő vagy, az orvosnak nőbeteg – így kezdődik, távolról visszaszippan a tizenötéveskori szobámban a magnó, benne a tizenhatodszorra átvett kazetta hangja, a magányos, napos délutánok iskola után a folyosón, a buszon, az osztyapenkói felüljárón, a lépcsőházban, a panel harmadik emeletén, a bézs-barna leopárdmintás szőnyegen, a tonetten hintálva, a golyóstollal a fiókfogantyút piszkálva elmélyülten, elszorult torokkal.

A többi mind ráadás. Olyan jó, és olyan szép.

unity - keeps on thumpin'

Tombolva táncolt a szimpad ma este húsz ember előtt: úgy játszott az Anselmo család, hogy a trombitákból lógó mikrofonzsinórokra minduntalan azt hittem hirtelen hüledezve, hogy az ömlő nyál.

A baszk hip-hop pedig odabasz(k). De durván. El kéne oda utazni, ha nem is leszek Batasuna Euskal Herria piros-fehér-zöldjén. És megkapargathatnám az ixekkel meg a zékkel a nyelvem, az is robbanócukor a gyomorban.

utcatánc

Megakadok a Jászain, nézem az utca táncosait. Dobbanó térdek, nyúló nadrágok, óriási, kisámfált sapkák. Kötések, pörgések. Egyszer egy kiscsaj azt mondta igazi nagy kerek szemmel a barátnőjének a négyeshatoson, hogy ő nem is tudja, mi lenne vele, ha nem lenne az utcatánc.

Elgondolkodva nézem őket. Milyen sorrend szerint állnak be a körbe? Egymásra néznek-e, bólintanak-e, mielőtt a könyökükre ereszkednek a fekete burkolaton, vagy csak szemük sarkából nyugtázzák, hogy a másik belépett? És a mutatványok? Tanítják-e szavakkal egymást, barátin mosolyognak-e, vagy veregetnek vállon?

Sohasem éltem így, nem ismerek senkit, aki igen. De ezután büszkébben trappolok a hídon, mert eldöntöm, hogy ami most van, az még csak a kezdet, egy mínuszba süllyedt kezdeti lépcsőfok.

dolgoznak a Duna partján

Végig szabad gurungálni az alsó rakparton egész hosszan északra, a benzines gőz helyett ínyfacsaró iszappára száll és élettel kevert, szottyogós homok.

egy mondatom eladom

Úgy kéne írni, olyan röhögősen, mint Bartis Attila a Nyugalomban, amikor a lelkészlak szemöldökfáját nézik, mert zokog az ember a szavakon a nevetéstől, pedig félnie kéne, mert tudja, mire fog kimenni a sötét játék, vagy mint Elfriede Jelinek a részletekbe búvó villamosos epizódban, akinek a történetéből ez a fülledt tömegjelenet ad két percet a fellélegzésre, friss levegőt a poros, izzadt szöveten át. És úgy is, ahogy Elisabeth közeledik a szobához a labdaccsal a kezében Cocteau tollán, hogy évekig tart, míg végül elhiszem, hogy létezik álomvilág, ahol a gonosz nővér megöli öccsét a féltékenyen elfüggönyözött házban. Mindezek elé egy kezdőmondat a jégnézőkről, ez talán sikerülne.

Tulajdonképpen már van egy kezdőmondatom, csak nem tudom, hogy folytatódik utána a történet. Nem ismerem ugyanis azt a miliőt. Eladhatom valakinek talán.

amikor festéket vesz meg hígítót

Elmentem a Praktikus Kereskedésbe, és többek között vettem három lepkét.

(A többek: napsárga és bronz.)

mostanában nem hallok semmi érdekeset

Mindenki hallgat. Csönd van az utcán, a buszon, a villamoson, a kocsmapultnál nem hőzöng könyökölve senki, némák a pénztárhoz kígyózó sorok, elégedettek az utcaseprők és a hontalanok is. Mindenki nyugodt, néma vagy túl okos.

Beszéljetek! Ne szégyelljétek a hülyeséget!

nem, ma van vasárnap

Kimész, smirglizel. Majd bejössz, felmosol.

„Utána jó lesz” – darálod magadban. Nem csak a megszépült vállizmok miatt, tudod.

ma vasárnap van?

Eszek, úszok, alszok egész nap.

A barátaimmal.

eyg négylábú pók

Csokis marlenkát rendelek, fülledt pizzásdobozok felett henyélünk, máris túl későn indulunk. Tréfálózunk, hátha siethetünk még annyira, hogy odaérjünk előbb. Ez nem fog sikerülni, és inni sem fogok.

Megtetszik egy kép a fekete üregablakos, sápadt fal előtti pirosra árnyalt lámpáról, de nincs nálam gép. Sápadt vagyok és lázas, szódák, meglepő társak és karcos hamutartófüst csúszik a torkomon. Érdekel, meg fogok-e halni, miután lebénulok lilán, kormányozom a szájában a kihagyó mássalhangzókat. Fülledt vagyok és ragad rajtam a hőemelkedés, nem akarok aludni holnap reggelig, akkor akarok kába lenni, amikor elszorítják a karom.

Itthon a kádban egy négylábú pók. Sajnálom, fitymálva nézem a tükörből feketén, zölden szikrázó szemmel, szidom, hogy veszíthette el a lábait, mint ahogy az emberek kicsonkolják magukat mások jókedvéből. Magadra vess! és leforrázom, megszüntetem, pedig nem szoktam pókokat ölni, de ennek csak négy lába van, ez egy születési rendellenes, vagy önakaratából kibontakozott mutáns. Miért nem tanulta meg, hogyan kell élni? és már nem is fogja soha?

egyre durvább

A minap volt a huszonnyolc és feledik szülinapom, és máris vérvétel.

Az első.

az égből

Ölembe hullott minden a nyáron, mindenféle. Ősszel is hulljon, mert az ősz magától is sokkal nehezebb.

(Valaki más sem akarja, hogy vége legyen a mediterrán nyárnak: a Moszkva tér közepén, az óra alatt mellett álldogál egy tányérlevelű ifjú pálma. Sokáig, sokáig…!)

majdnem citromba harapott

Egész délután azt hittem, hogy büntetést érdemlek ezért az elkótyavetyélt napért, de aztán összeszámoltam, hogy befestettem a fél szekrényt, olyan részeket takarítottam ki a konyhában, mint még soha, mondhatni, új pályára léptem, valamint majdnem lett egy lime-om, sőt, lyme-om, de valószínűleg valami más élősködőről van szó, illetve beteg voltam, bár az orrfacsaró láz is inkább hígító iránti allergia lehet, és aztán a végső megnyugvást az adta, amikor kiszámoltam, hogy minden bukófordulóban van egy nyugvópont, csak aztán jön a pillangó.

Sőt, a sztakeszt is használtam, és az már dolgozás.

orff reggel

Lázban ébredek pontban hatkor. Kinyitom a szemem, felkelek. Nem alhatok tovább. Tenni kell valamit. Gondolkozom. Mit várok? Mit szeretnék? Mit nem?
Kimegyek a konyhába. Leápolom a szekrény belét. Belepakolok. Sovány diéta, a cuccok kétharmada repülni fog: gyűlik a bádogtálcán a zsíros műanyagkupac.
Súrolom a padlót, a csempét, mindent, ami fehér és fényes. Amit nem fed a sárga, avas réteg, az már az enyém. Egy merő izomláz vagyok mostmár. Mintha várnék valakit. Nézd, íme, mindezem van, bejöhetsz. Kit? Merő kérdés is vagyok, tényleg.
Van egy lemezjátszóm, azaz lett egy kazettás rádióm és egy lemezjátszóm, Koncz Zsuzsát és Beethovent átlapozom, felteszem a punk kislemezeket, a Toten Hosen átiratokat meg a Sound of the Suburbst, aztán Carl Orff-ot is, az O, Fortuna néha cincog az átellenes szoba mélyén, vagy örömmel üvölt, ilyenkor örülök eléggé, hogy van ez a változás.

lakásom

Mosom, színezem, organikusan szövöm a múltat és a jövőm, most itt várok középen pár napja ezen az átmeneti szálláson a rendezőpályaudvar mellett.

Amióta az enyém, nem félek benne.