könnyű váll

És voltam ma búcsúzkodni a kórházban, és akármit is jelentsen, hogy olyan könnyű vállal ereszkedtem le a kertben, mint amit egyszer régen a négyeshatos villamoson éreztem a Nyugatinál az utolsó édes-ecetes klauzál téri borsófőzelék után, de olyan könnyű vállal jöttem le ma. És nem is búcsúzkodtunk, mert belealudt a délutáni napba.

napi újrák

Újra láttam tegnap két biciklist: este a Petőfin gurultak, akik délelőtt a Margit-hídon. Egy-két régi-új ismerőst, új hajjal vagy régebbi házibuliból (– Ti honnan ismeritek egymást? – Egy házibuliból. – Komolyan? És kiéről? – A tiédről.). Végül egy macskát kétszer. (Miért kell megjegyeznem egy macskát?! Az egy állat. Ráadásul sötétben!)

Ma pedig kétszer voltam a boltban, új pénztárosfiú van, göcsörtös orral és világító kék szemmel, meg szép a csuklója is, lehet, hogy azért a pénztárgépezés a munkája, hogy látsszon. Azt játszuk, hogy kölcsönösen zavarba hozzuk egymást, délután bénázásig (ő leejtett egy egész tízezrest, én csak a szokásos pénztári paneleket mondtam túl hamar), este széles vigyorig, és elpirultunk azon, amit vettem. Csajosabb izét, mint az Unicum. Próbaképpen.

dirib-darab tegnap

A tegnapi nap egy montage volt, semmi nem függött össze semmivel, egyetlen végigérő íve volt, én magam, egy ívecske, egy cérnányi palló, sok-sok csomóval, amin hajtottam egyensúlytalan.

Margitsziget: friss, zöld levegő.

Árpád-híd, Angyalföld: szikrázó toronyházak, sínskálák, betört ablakú gyárak. Egyszer majd lesz egy nagy gépem, és kaleidoszkópot fényképezek belőlük. (A gép, ami mindent lát, és sokszorosan ad vissza: nagy.)

Erzsébetváros: óvóhelyrendszer, ma pince. Ide is vissza kell jönni fényképezni, a lépcsőházba is: kovácsoltvas virágkilincsek, sugaras nap az udvar üvegtetején. Tökmaggal töltött leveles tésztát eszünk, ez is olyan lehetetlen és távoli: tökmagtöltelék. Ki látott már ilyet? És egy néninek elpattan egy hajszálere a boltban, könnyedén összevérzi a padlót, felmossák.

Rakpart: a minden nap látott rakpart. Ma este különösen poros és lomha. Éjjel majd hiányozni fog a nyáreleji hársillat.

Petőfi-híd, két hídfő: két hosszúlépés a kalapos japán lemezeire itt, meg egy tea a párnákon a másik végen, nehogy túl hamar hazaérjünk. A hídon egyébként tényleg hosszan és sokat lépünk, "jó is lesz, ha valaki elkíséri a hölgyet [sánta szegény és hátha lelopták a biciklijét a lámpaoszlopról, az nem is lámpaoszlop, csak villamosfeszítő vas, és egyébként az átjáróba tetted, hova máshova?]", meg egy ideig állunk egy kib* körben, ahol a sötéten kívül nem nagyon nő semmi más, ahogyan az már szokott ilyen helyzetben. Azért nyugodtan szemléljük, belélegezzük a komótos semmit lámpával vagy vakon.

A nyár közepe lehetett ez az illanó semmiségekben gazdag, sehova sem tartó nap.

vér hátán folt

A lábujjam kis vérfoltja rátalált egy nagyobbra: a kórházban egy néni két bekötött lábát nézi, és az egyiken a seb felszakad, a lepedőn meggy tócsa marad, majd itthon a mosógép ből dinnye folyik, okádék.

zagar

Az új barátaimmal megnéztük tegnap Zagart. Rajongok érte, mert őrjöngve játszik. A szintiállvány lába remeg, be akarja vetni magát a közönségbe.

(Aztán táncoltunk lakodalmasra is, olyanra, mint Kapolcson a Hihetetlen Miliő kocsmában, csak ott nem mertünk a tánctérre lépni a fürkésző, dacos, ősemberi lelkületet tükröző tekintetek miatt, de a hajón igen, aztán egyre keletebbről szólt a zene, egy balkáni tangóharmonikából, majd remek arab ritmusokra mezítlábaztam, bár talán a csörgő ritmusok csak bennem szóltak, de jó volt úgy is.)

nem mer odanézni

Súrol, hang nincs, odanézni nem mer, de aztán mégis, van-e sötét folt? van, de nem látja tisztán, oda teljesen nem néz, hátha holnapra csak volt, de nem, a konyha köve fölötti egy centi már piros, mélyen, de megvan, nem veszett el mégcsak a köröm sem, és bemártja a jeges vízbe hosszú perceken át, és arra gondol, hogy ezt megírni igazán olcsó ötlet, egészen közeli, de a szíve mellett fáj a mellizom, az a félelem, így muszáj, nézi tehát, bámulja soká, meg fájlalja, hogy talán vissza nem hajlott az egész, meg mozdul is, ahogy kell, ez egy kislábujj, holnap kék lesz, alulról meg egy lila paca, meg megszámolja azt is, hogy ez az első komoly sérülés, óriási: ennyi idő alatt, de akkor biztos szimbólikus, de az is lehet, hogy nem, vagy talán később, nem tudja ezt most senki, szóval megvan a lábujj is, meg a köröm is, sok összeszorított méter után hazagurult, a kis.

"mert te vagy a nagyobb"

Észveszejtően triviális, hogy már rég nem. Atyavilág.

retrouvé

Megint volt olyan rész, hogy hirtelen egy helyre gyűltek a barátaim, és aztán később meg olyan, hogy telefonálás nélkül is szembejöttek.

Ilyenkor ünnepélyesen megemlékeztünk a valahai taljándörögdi mosóházban eltöltött éjszakáinkról, meg arról a borongós reggelről, amikor a buszmegállóban ácsorgók szemének elkerekedésétől kísérve megigazítottam a frizurám a buszmenetrend tükrében azon pizsamásan, majd visszamásztam a korláton, hogy immár a csipát is úszni engedjem a friss forrás vizében.

nincs

Az a törvény, hogy élni kell. Nincs apelláta.

nyál van, nyál

Hol vannak az édes, nyaralós reggelek? Taknyos esték, szöszmögős éjszakák, ragacsos ébredések vannak.

Rendelnék egy kis fénysugarat. Rövidet, épp hogy körbeérjen. Kitől?

Mi a pálya?

Képes voltam, és ez: K, S.

füstnyi terv

Van egy tervem. Jó terv. Sikerorientált. Ha bejön, jó. Ha nem, nem. Semmi nem alapozza. De más terv egyáltalán nem lehetséges. Ez magától értetődik.

Viszont legalább tudok úgy tenni, mint akit egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz.

Vagy esetleg az adatok és a körülmények összevetésével arra jövök rá, hogy szóra sem érdemes.

búvár streetwear

Pont ebben a mai szitáló esőben indultam el egy szál sapkaellenzőben, és kétharmados sikerrel jártam: van már esernyőm, esőkabátom is van. Csak gumicsizmám nincsen még.

estére elsötétül

Egyszer kaptam egy levelet, amiben csak az az egy szó volt, hogy akasztófa. Egy maiban balta volt.

Ezek azok az esték, amikor tilos elindulni az esőben a pesti kocsmába, mert csak az ázás-fázásra emlékszem később, arra nem, hogy vörösen ragyog a bor, vagy ahogy aranylik a maláta meg a komló. Végülis meghúzódott ott egy mosoly is.

(Volt egy lecke a latinkönyvben, amiben négy szó is került a bunkósbotra. Ma sem értem, hogy miért nem Trimalchio lakomáját részleteztük inkább.)

carpe … ?

Azért igyekezzem erősen elgondolkodni, hogy amire zsigerből igent mondanék, az tényleg úgy-e. (Miért kell minden furcsaságnak az ellenkezőjére is zsigerből igent mondanom?)

Mert ezekből mindig fintorgó túlzások, túlzott félreértések és félreértelmezések kerekednek. Pedig én csak lelkesedem.

forró

Összehúzza a szemem a túl rövid éjszaka, a reggel forró sugara a pupillámba fúródik, de szemhéjaim nem tágulnak, összetapadva védekeznek a fény és a július ellen, pedig még alig kezdődött el a délelőtt. Átpedálozok a hídon, vakít a Duna, el a poros kőfal mellett, mögüle olajos lámpaoszlopok bólintgatnak, a fák mozdulatlanok, megolvadnak a villanydrótok a levegőben, lomhán úsznak a fejem fölött. Megérkezem, lefékezem, elönt a víz, forrón gyöngyözik a homlokom, bőröm visszaveri a napsugarakat, száz tűszúrás ez az égnek, a szívem szomjas, lihegek, mert siettem. Az alagsori, langyos levegőjű mosdóba megyek, megmosom sóssá izzadt karomat, izzanak a múzeumi toalett vörös falai, és a csaphoz hajolok. Kinyitom a csapot, kortyolni kezdek a vízből, és a víz forró. Ezen az épphogy szuszogó nyári délelőttön nagyot kortyolok a forró vízből, és nem merek a tükörbe nézni, nem akarom meglátni csalódásomat vagy ijedelmemet, nem szándékozom eldönteni, hogy félek-e az élve megfőléstől, vagy csak szomorú vagyok és elkeseredett, hogy ki kell bírnom délutánig, hogy órákon át fogok ábrándozni egy pohár hűs vízről, egészen addig, míg haza nem érek.

ki vagy elvonulni, hanyatt-homlok menekülni

Lemondanak tehát a világ bohóságairól, nem szülnek gyerekeket. Whiskyt, bort isznak, fikarcnyi bohóság az, nem rántja semerre a világ menetét, míg a gyerekek… Nem gombolyítják tovább a családi köteleket. De úgy hírlik, az őseik felé sem igen néznek vissza. Nagy gubancok lehetnek ott a köteleken, talán meg is szaggatta őket az idő.

Egymás nővérei lesznek tehát.

bábjáték

Mise. Az emberek nem merik hivatalos díszletek körítése nélkül köszönteni és a békére biztatni egymást.

soror luitgardis

Nagy fogsorú, széles mosolyú. Fiatal. Magas és nagycsontú. Gömbszeme mindig ragyog, tekintete fúr. Lázba hozza a zene, a látvány. A fekete nővérek rajongója, és elragadni engedi magát akkor is, amikor a szabálytalan arcú néptáncos fiút nézi. Jól áll a fiúnak a ferdére csapott kalap. Soror Luitgardis orcájának almái elpirulnak, amikor táncol.

Fogadalma vajon meddig tartja fogva?

valahol mélyen szabadúszó

Nem bírom az úszósapkát meg a háztetőt a medencében. Szorítanak, nem kapok levegőt. A sávokat még bírom, de csak mert így elmenekülhetek például a hülye bácsi elől, akinek az a csajozós dumája, hogy muszáj gyorsban is úszni, mert az jót tesz a nyaknak. Aztán két hossz múlva, már felbátorodva, hogy elfáradtál, ugye? Tekintettel tegeztem vissza csak, többre nem volt méltó.

És olyan belépő van itt a nyugat-magyarországi uszodában, hogy egy karóra, árkategóriánként más színben, de nem kell fölvenni (pedig elképzeltem, milyen jó lesz, sosem úsztam még órában, meg van az a jó kis fesztiválhangulata, mint a Sziget-jegyben való zuhanyzásnak), hanem egy érzékelő van benne, mint a belépőkártyákban az irodaházban, és amikor kimegy az ember, bedobja az elnyelőbe, és akkor forog az ajtó.

És akkor még két, kis híján pofozkodásba fúló botrányról is: sírva-zokogva kalimpált a víztükör peremén egy kissrác, mert apuka azt mondta neki, hogy szirénázzál csak, fiam, de ússzál is közben, háton; egy másik apuka meg azért kapott majdnem, mert a kiskölke véletlenül beforgott a női öltöző ajtaján, de kifelé már nem mehetett (nem használhatta az órát, talán már elhasználta, vagy későbbre tartogatta a muníciót), és az apuka szavakkal és otromba féreghangsúlyozással akarta volna őt kicibálni a rácson. Ennek a másodiknak mondtam, hogy ne ordibáljon a gyerekével, aztán kivittük a srácot mi.

Szóval rájöttem ma délelőtt az uszodában, hogy egy csomó mindent nem bírok az uszodában meg az emberekben. Pfuj.

depis egér nagyot ugrik

Monotóniatűrésem borzasztó. Mégis, ezt a korhadt deszkát kell használnom a nagy elrugaszkodásokhoz.

női kanonok trend

Árulkodó, hogy a kihalástól tartó rend arról beszél, hogy milyen szellemben kéne tevékenykedni, ahelyett, hogy arról beszélne, mit tevékenykedik, és az üléseket egy férfi előadása nyitja.

Kaptam egyébként egy modern teremtés-olvasatot, bár még bogozom. Terrorizmus, globalizáció, a kígyó, az igaztalan világ meg a törvény.

I got two ears and a microphone and plastic on my mind

Meg fogom szeretni az öveges szemmel a beszélő szájára bámulást, a halkan elmotyogott, ragtalan szakszavakból összetákolt körmondatokat, hogy a skót akcentus egy rotyogó finomfőzelék, hogy lassan reflexből értek portugálul, hogy zsinór fut a nyakamból a farzsebembe. Aztán jó sok pénz meg idő meg befektetés kerekedik majd ebből a szeretésből is, dehát egyszer élek, akkor kell megtanulni mindent, ó, bárcsak.

update: vagy spanyol akcentusos rettentő franciát angol áttételből, fülhallgatóval mikrofonba. Azt kell hinnem, a technikai kütyük általi elszigetelődés maga a paradicsom.

akinek nem presztizse

Ha értelmetlen az elhangzó szöveg, mindenki azt hiszi, a fordító értetlen. Pedig fordítva, az író a kifordult.

foglalkozása: ...

Kaptam egy kis táblácskát a nevemmel, alatta meg a jellemzést a hátán vivő szó, mint a híres konferenciákon, hogy nyelvészprofesszor, az alkalmazott matematikai tudományok doktora, tanársegéd a bio- vagy kvantummechanikai tanszéken, esetleg sajtó vagy fotós, de az enyémen az áll, hogy vegetáriánus. Otthon azért majd hordani fogom, mintegy véletlenül a blézerem hajtókájára vetve.

levesgyöngyök

Na, és akkor végre ebédszünet, és ott várnak az asztalon a levesgyöngyök, amiket tegnap este próbáltunk sírva-nyögve lefordítani franciára, les perles de soupe, de azért finom.

Mikor lesz már a máglyarakás? Le grand feu?

A vasi kanászpecsenyébe pedig még bele sem gondoltunk.

időtlen és órabéres

Átutaztam egy időtlen másik dimenzióba, itt az idő helyén valami eddig ismeretlen van, majd rájövök, hogy mi az, mindenesetre elég az, hogy a munkákat bármelyik pillanatban a nyakunkba szórja az Úr, a határidő és a munka legyen a holnap hajnali prédikáció akár.

Az aranyat a mérhető idő szerint adja. Mérjük is, nyakoncsípjük a guruló origót.

almost selfless

Azt mondaná erre az egyszeri kezdő buddhista, hogy mit nekem eső? mit nekem nyomorék alvás? mit nekem vasutassztrájk? mit nekem össze nem írt listák? mit nekem kórházban ki tudja, meddig fekvő nagymama? Mindez nem az én dolgom.

Pedig de.

Ez már tényleg magamagátlan dark amient. Egy hajszálon függök. Másikon szeretnék, de odáig gondolni sem bírok. Nemhogy átkapaszkodni.

elpedálozás

El lehet köszönni a végtelenbe, ezt meg lehet tenni, és gurulni aztán lefelé pár, nem is olyan végtelennek tűnő percen át, mert gurít az út, hiába akadozna a szembeszélben a kerék, gurulunk a lejtőn, a kanyarokat gondolattal veszem, és aztán az utcánkhoz érünk, és ekkor váltani kell, rányomni a pedálra, mert az utcámban felfelé halad a szembeforgalom, váltok, rányomok a pedálra teljes erőből, mert meg lehet tenni ezt is.

Aztán meg újra vissza.

kihalt minden, zene se

Csak a nyökögő szavak meg a dark ambient.

Végülis idén nyáron már voltunk táncolni.

találkozás a frivol herceggel és másokkal

Elmentünk megnézni a lelket és a testet képeken:

A nagyok sem mindig figyelnek a belógó kezekre és a lemaradt lábfejekre. Vagy őket máshová billenti az elmozduló egyensúly?

A cím vagy egy másik kép még egyszer ugyanannyit tesz hozzá az eredetihez, mint saját maga. Rossz esetben kétszer, netán háromszor.

Picasso szeme egy furkászó, mindenen keresztüllátó golyó, egy áldozata világát kiszipolyozó lövedék.

Marlene Dietrich cigarettázik akkor is, ha egy tujával enyeleg.

Önironikus és vicces portrékat készít saját magáról az ember, ha már unja az akadémikus festészet stílusában készített brómozott dagerrotípiákat és ükonokáikat: dzsentriruhát ölt, hasa elé a gépet lógatja be a másik objektíve elé, vagy sakkbábut szorongat a táblán, és erősen másfelé néz, oda, ahol már semmi sincs, vagy a nagy fekete zongora és a meszelt fal kontrasztjába könyököl bele unottan, vagy körberakja díványát keleti szőnyegekkel, előveszi a míves vízipipákat, láncot aggat a Buddhára, és köntösében elhever végül, úgy várja a kattanást, és addig vár, míg a kattanás után meglátjuk végre közös ismerősünk húsz év múlvai fekete, bondor, megfáradt szemöldökét.

Cocteau úgy tudott elegáns lenni, hogy háromféle csíkozású inge fölé kockás zakót öltött, és ennek az ellentétnek élét egy hangjegyfüzetmintás nyakkendővel vette.

Ezt a művészeti ágat a kezdetektől átszövi a cinizmus. Tudjuk, miért.

Rengeteget dolgozhattak a 'Tréfa reggelire' c. képen, mert amikor az a fickó bögrével a kezében felugrott a falra, úgy, hogy a hátát a falnak vető nő kezében nem remegett meg a bögre, és egyikük falatja sem akadt meg torkon, akkor még nem volt fotóbolt, minden élesben ment.

Végül volt egy kép lábakkal: őzé, kettő, elegáns, nőé, kettő, csizmás, patkánykutyáé, négy, fejjel, pompomos kötött sapkácskában.

jégmadár natália, avagy dichotómia egy könyvesboltpolcon

Akartam venni egy könyvet. Odamentem az "sz" polchoz. Megláttam az "s"-t, óriásit. A másikat nem találtam. Elvettem ezt. Sosem kerestem, de néha megnéztem már. Aztán megkérdeztem, megvan-e az, amit keresek. A kezembe adták azt is. Tenyérnél alig nagyobb.

Táskámban egy óriási "s" és egy kicsiny "sz", és mindkettő a szerelemről fog szólni, azt hiszem. Jó lesz.

szociometria

Egy nagy cégnél dolgozni olyan lehet, mint a felsőtagozat. A legtöbbet a projekted tagjaival találkozol, de azért kimész a folyosóra, a lány-wc-be menet bekacsintasz a fiúkéba is, hátha, hőzöngsz a büféhez álló sorban, barátkozol a portással, vagy nem. Tetszik ez, az, tetszel ennek, annak.

Reggel be, este ki, a kettő között valami.

meghallgattatik

Tiszta szerencse, hogy az égi ügynökök füle elől nem tűnhetek el, és meghallották, amikor a negyedik fullextrás alvásból való ébredéskor megállapítottam, hogy máma már nem alszik tovább, sőt, ez az állapot már elég jó dobbantó a fonalak tempós, higgadt gombolyításához, mert azonnal küldtek pár oldal fordítást sürgősséggel, nehogy pihenjek még a hetedik napon is, sőt, már az ötödiken sem. Tiszta szerencse, mert biztos elkapna a tétlenségi depresszió valami strandon vagy moziban, és azt nem szabadna, ugye.

(És tiszta szerencse, hogy szünetet is adott az ég, akkor, amikor én akarom, mert a bajok csak nőttön nőnének tovább. És az senkinek sem kell. Hogy a csajbajok halmozódjanak.)

odass!

Kaptam ajándékot.

Netajándék. Ki hitte volna?

placcs

Három napja tíz órát alszom, tízóraizom, uzsonnázom naphosszat, és ma már úgy érzem magam, mint akit ledobtak a tizedik emeletről, és most a járdán pihen, mert nincs kedve megmozdulni. Aki odajön, azzal beszélget.

blubba

Új szereplőket találtam ki.

szép irodalom

Három hete nem olvastam, mert a sok nagyfeszültségű osztálytársgyilkolós meg műanyagvarjús horrorterror után nem bírtam visszatérni a téli Lisszabonba a szerencsétlenül járt szerelmes jazz-zongoristához, de azt hiszem, jobb, ha most, hogy a fertőtlenítő meg a pizsamacserélés szaga betekerte magát mindkét orrlyukamba, és ezerrel készülök a jövő heti kemény melóra, ami főként a harmadik világ gyermekeiről fog szólni, a fekete, az arany és a kokaindús kontinensek mindennapjairól, meg arról, hogy a gyermekek hogy szöknek át hozzánk a vén Európába, ahol simán bezárják őket börtönbe (Belgiumban vannak olyan zárt menekülttáborok, ahonnan alig-alig van kijárás, én azt hittem, a Fekete Kolostor után ezt már nem lehet, de lehet, az EU melegágyában is, simán lehet), szóval ebben a hangulatban talán jobb lesz valami üdítőt a fejembe öntenem, pedig elsőre az afrikai gyermekkatona autobiográfiájára csaptam le, szóval visszaszaladok mégis, elhozom Natáliát, mert fölfedeztek Szép Ernőtől egy új, kiadatlan és állítólag világirodalmi szintű regényt, ami egy szép új világirodalom része lehet majd, ha eljön.

lét és idő

Elmosogattam a sok napja várakozó múltbéli koszt. Lassan így teszek mindennel: toszogatom a tárgyakat a jövő felé. Megeszem a sok fagyit, elcsurgatom a narancsléket. Átváltozik a hűtő tartalma. Felsöprök. Bordóra cserélem a vasbeton mintázatú viaszosvásznat. Magamra öntöm a '95-ben ajándékba hozott bontatlan üveg rózsavizet. Régiek lesznek a ruhák, iktatjuk a fényképeket, elajándékozom a tévét, megjavíttatom a lemezjátszót, egy polcra gyűjtöm a dedikált könyveket, a vasvödröket vigye el a bádogos cigány, egyétek meg a feketére száradt lekvárokat, ha tetszik, én vágok egy nagyobb ablakot, vagy kimászom rajta, és nem lesz ez többé ugyanez. Egy kis kesernyés utca lesz, és iroda. Vagy hátha megint nyomda.

meg nem ijedések

Most nem félek annyira a dörgéstől sem, mert beszól a gangról a Quimby, és ez jó, ékszer elmémre. Mert régen ám folyton rádión aktív üvöltés ment ott, de tavaly nyáron egyszerre sok lett itt a fiatal. Például a hangosanköszönős robogós. Juteszembe, a minap voltam egy házibuliban, ahol az első tíz perc végén elsült egy pisztoly, pedig nem Shakespeare írta. Meg újabban mintha nem a sötéttől félnék alvás közben, és pár hónapja kiköltöztek a plafon alatti másfél méteres sávban lakó nyikorgó szellemek is, akik pedig évekig fagyasztották a vérem.

megint a tanítvány tanít

– Ezt most nem ronthatod el!
– Fogadjunk?…

Milyen igaza van.

minden napra van kisvicces

Akármilyen nehéz napok is ezek, megvidámítják az életembensohamégilyensűrűnnem történő véletlen összetalálkozások, általában jók.

Kösz, hogy jösz!

egyre nagyobb és egyre hamisabb a zenekar

Elmentünk megnézni a szilvamagot. Egyre távolodik.

p-terv

– Öt éve utálom a munkámat.
– És nincs valamilyen álommelód?
– Az a tervem, hogy dolgozom még egy kicsit, aztán elmegyek három évre gyes-re, aztán meg majd örülök minden munkának, amit kapok.

Ki engedi így sodródni a gyerekeket?

bloggerbuli

Döbbenet, hogy nagyjából mindenki nagyjából úgy fest, ahogy elképzeltem.

Az írás egy őszinte maszk.

mindenféle táncnak örül

Akkor tehát, minthogy úgy alakult az élet, hogy visszanyúljak kamaszkorom gyökereihez, és kiválogassam a legkedvesebb hajtásokat, elmentem illegálpartyra is a hegyekbe. Döbbenetes, hogy 1998-ban volt az a pár Katlan, azóta meg… ha azóta ezt csináltam volna, vajon mit csináltam volna a múlt éjjel? Mindegy, jól van ez így.

Szóval elállítottam a rossz időt, és elindultunk, a zebrán lebuktam, hogy tényleg én vagyok a Bori, úgyhogy ehhez kellett tartanom magam végig, a tömött buszon is, ahol kiderült az is, hogy márkabuzik vagyunk lábilag. Aztán felsétáltunk egy fekete kátyús úton, szembejött egy gonosz kamera, és nem értem, miért nem robbant a reflex, hogy takarjunk arcot, de nem robbant, és lehetett félni azontúl, mi robban ki még ehelyett, botrány, verekedés, vérzivatar, de nem robbant. Ez az út szerepelni fog reggel is, fényesen, elhagyatott villanyoszlopoktól szegélyezetten, és látjuk majd, hogy az útmenti házak éjjel átköltöztek a másik oldalra, hogy reggel szembe kaphassák a kelő napot.
Három indiánok figyeltek minket vásznakról, az életükben lefényképezett arcukból túlvilági lelkük vigyázott rezzenetlenül, ezenkívül lámpás drótszamarunk és lombokon vibráló kutyánk vagy malacunk őrizte az ütemeket. Vetítettek sok filmet is nekünk, egy spirituális születést láthattunk (nő, gyerek, érted), majd egy kissrácot, akit végül bedarál egy propeller, kénköves hajú Kádár János a pokolból próbált átjutni, de félt, és Frankenstein dobálta Armstrongot a Holdra. Ezeket mind láthatjátok majd egyébként a UTube-on, sok zenés videót, amiben erdőt mutatnak, mert ma már nagy lávaként ömlik az internet, nem úgy, mint régen, amikor volt Internet 1, Internet 2, meg a csehszlovák internet, és nehezebb volt minden amúgy is, ezért is égett most Kádár.
Aztán egyszer összetalálkoztam egy másik Zolival, akivel sosem voltunk együtt partyn, mert akkor szerinte nem lehetett, és ez a nem lehetett évekig tartott, szóval most akkor nem beszélgettem vele olyan sokat, táncolni együtt meg pláne nem, de ő mesélte, hogy míg mi az indiános filmet néztük, addig a Chumbawamba Szlovákiában vigyázállásban fenyegette a közönséget, hogy akár hátat is fordíthatnak nekik, ők pedig berágtak rájuk, így kerültek ide.
Megtetszett egyébként módfelett a dj-k által képviselt életvitel és munkamorál, engem egészen meghatott, ahogy felelős pontossággal dolgozzák egymás keze alá a hangokat, óriási figyelemmel, mert tömegek élete forog együtt a lemezekkel. Felveszek talán egy tanársegédet egyszer, legyen nekem is ilyen. Meg volt retrópapa-dj is, de nem időgéppel érkezett, hanem a lányával, láttuk reggel, hogy azon sustorognak, melyik verziót mondják otthon a mamának, az eljegyzési vacsorásat vagy tényleg a kirándulósat.
És a szamár alatt fenyegetőleg nézett egy szürke mellényes, fehér sportcipős fiú, akitől spirálban menekültem, de nem tudom, mi baja volt, sört adtam neki, de golfszerkó nem volt nálam. Csak a ruhája alapján gondolom, hogy azt akart. És mások is beöltöztek ám, valaki bevállalta például a szellemet, meg lányok szatén ágyterítőben.
Aztán végképp kireggeledett, és bár felváltva adtuk egymás alá a lovat, vége lett ennek is egyszer, leültünk szépen a buszmegálló zöldjére, befelé fordított jobb lábfejjel kukmoltunk ott, és hallgattuk más fiatalok egetrengető elképzeléseit az életről, a jövőről, szóval az egész csodálatos rendelkezésre álló hétvégéről.

a síneken is

Bejött reggel egy kézihintóval Golyó és Frank Zappa, beleütköztek mindketten a capatobba, elflesselgettek a régivágású kenyérpirítón, majd beültették a hintóba a nagymamámat, berakták a még nagyobb kocsiba, beszálltam én is. Útközben arról fecserésztek, hogy az ifjú Miss Zappa hogyan rándult le Zamárdiba egy fiúhoz, hogyan szállt le eggyel hamarabb, hogyan nem telefonáltak egymásnak, hogyan sértődtek meg mindketten, hogyan adott ő atyai fejmosást (bazmeg, te lány, nem lehet könnyű veled), a másik meg kontrázott, hogy egyszer ő egy ikerpárral járt, papíron persze csak az egyikkel, csak néha tévedett, és a nemnője iker meg hogyan sértette vérig, amikor Golyónk hiába várta a robbanó szerelmi hevületet. Nagyon kedélyesen végighajtottunk az összes villamossínen a Mechwarttól a Széna térig, útközben beszállt egy féllábára sánta, fél szemére vak öreg hölgy, férje szintén Lovas, ám néhai, az én nagymamámnak is volt egy ilyen, és még él is, szóval még összefüggések is keletkeztek, amikről csak én tudtam egészen mostanáig. Aztán megérkeztünk, elfoglaltuk a lakosztályt. Hát így telt ez a mai kezdetben borús és jeges, de mostanra ragyogós reggel.

Vodkakávét nekem, és holnapi vibrálós hajnalt.

egy nagy fazék lencse

Most, hogy holnap már nem lesz itt, mert lassan ő is szilvamag, és az itthoni felelősségem nem elég a bensője szeliden s szépen tartásához, főztem egy nagy lencsét, hogy legyen mit enni a temérdek desszert előtt (kétféle torta, krémes, barna és sárga fagylalt, pilótakex és vaníliáskarik, hollandi ostya – egy egész lakodalmas menü utolsó porciója belefér). Sosem főztem még ilyen hivatalosan, nem került bele semmi kihágás, csavar. (Asszem.)

nem is hittem volna, hogy ennyire - intoleráns

Engem felbosszant, ha buzgón elkezdenek pozitívan csalódni a… bármimben, ami valaha tetszett, tetszik, tetszeni fog, és csak nekem volt, van, lesz közöm hozzá.

(Ez volt ma a Fecskében, amit amiatt az urbánus perverz üresség miatt javasoltam mint szórakozási lehetőséget, hogy egy embertelen medence fölött lehetett ücsörögni és filmet nézni tengerparti nyaralásról. Mappával a hón alatt.)

én is, én is!

Ez a nap extraszociális.

Valamint zoknirajongóim termettek, ég tudja, honnan.

update: a harmadik gondolatban (se) tervezett találkozás.

mit is csinál?

Láthatóan körvonalazza a bolondságot magának. Jó látni. Képben van, ha néha zavarosan festi is a túlzó szineket, vagy girbe-gurba a keret. Az ő képe. Látni.

Hagyjuk hisztizni! Hát hagyjuk.

ebben a nagymamámban is művész veszett el

(Ebben? Abban? Hogy mondják ezt? Őt? Aki nem a másik (előző)? Mindegy, ilyen az élet. Múlik.)

Szóval grandiózus képei vannak babákkal és kék köpenyes, föveges püspökökkel, vele vannak a szobában egész éjjel. A háttérben Traviata. Greenawayi. A másik Cronenberget festette. Pedig nem is láttak tőlük semmit.

ma reggel a lépcsőn

Kötőszavak halandzsaszavakat kötnek össze.

és lelkek, tehát az, ami nem

És nem értettem meg, honnan jön a téboly. De itt van, a másik szobában. Két napja. Azt hiszem, nem értettem meg. Pedig de. Lassan összegubancolódik minden huzal és csiga, a földre omlik, elbotlunk, belerúgunk, még rosszabb lesz.

[…!]

testek

Megnéztük a testek (a) kiállítást. Nagyon szépen vannak beállítva a halott kínaiak, börtönlakók és megkínzottak is talán, megmutatják, mitől olyan erős és törékeny és esendő az ember, aki mi vagyunk, meg ők is voltak valamikor, hogy kosaraznak a vénáink, látható, hogy a nők melle tényleg utólag van a mellkasizmokra szerelve, hogy hol szőrös a bőr és billentyűs az artéria, hogy nő a borsóból magzat, mert a növekedés a hetedik napokon sem pihen, és az agy is barázdul nap mint nap, ahogy a gondolat rezdül. Látható még egy saját magát kézenfogó, táncra pördülő pár, csontváz az izmaival, meg egy sárkánytarajos futó: az izomkötegeit hordja úgy, mint szétnyíló gallérokat és mandzsettákat képező vörös páncélt; meg bőrruha, szabadon lógó herék kis fehér kukacok mellett, lépek (spleen angolul, de mi van a vérünk mérsékletével?), májak zsugorban, szívek nagy jó egészségben, a négy billentyűből kettő tényleg nem lehet elég erős, petefészkek intenek, hogy gyere, meg sok barna szem, néhány visszanéz. És a végén megfogható egy polimernyákkal átitatott, majd vákuumban kövített egész máj (másfél kiló ott a kezemben), és egy tenyérnyi szelete az agynak. Végezetül megsimogathatók az álmok, a szerelem, a beszédközpont, valami dallam, talán téboly vagy tervek, és az élet.

ez is csak egy este, gyémántba, de veszve

Lehetne örülni, hogy kialudt egy lámpa, lezuhant a búra, aztán visszagyulladt újra, lehetne vidámkodni a hajón, ami komp sem lett, de bőrönd és csákó sem, meg kuncogni, hogy zavarba hozott a pincérsrác l u c k y f c u k feliratú mellkasa, kit ne hozna zavarba egy ilyen mellkas, a kérek egy sört közben majdnem rákérdeztem erre is, hogy tényleg ilyen (milyen) szerencsés ő? és lehetne-e, de ilyet kérdezni nem lehet, meg sörök is fogytak, és nagyon jó ez így, hisz holnap délben újra találkozunk a medence mellett, de…

… és ezután nem jön semmi, semmi letargikus cinizmus, lemondás vagy sokatmondó csönd, és semmi olyan sem, amit ismerek.