megbántottad-e

…és vége, és mindenki pakol, mindenki elpakolt, a székek lába a plafonra mered, utolsónak köszönsz el, váltotok pár muszájbóli keresetlen szót, a lényegi információkat vagy lehazudod vagy nem, és fölveszed a kabátod, a táskád, kifelé indulsz és jóéjtszakát kívánsz, lekapcsolod a villanyt és becsapod az ajtót, és a folyosón távolodva fülelsz, hogy jön-e utánad, legalább a dühe, de nem, nem jön, és akkor úgy teszel, mintha minden rendben volna, nem kapcsoltál volna kapcsolót és csaptál volna ajtót, és talán nem is bántottad meg, ki tudja, ki kéne tudni valahogy.

vegye föl

Kérem, vegye föl a telefont, vagy hívjon vissza, sürgős és fontos ügyben keresem. Az életem múlik rajta, igen.

az nem acte

Rácsorgatom a mézet az asztalterítőre, rácsorgatom ezt a hányadik kiábrándulást a baklavára, elkenegetem a diót a tányéron kicsit… nem, nem, nem csodálkozom, nem csodálkozom már és lassan rájövök, hogy igaz az, amire rájöttem rég, hogy az össze-vissza beszélt szavak, az nem egy acte de parole, az semmi légmozgás egy csuszamlós színpadon, a kötélpadlás ablakán befúvó szélhámosság, s az előadásra tán rá kéne már csapni az ajtót, járjon nekem háttal örökre. De nem, fél szemmel síró bohóc vagyok én is, orcában fehér, mint a fal, egy bolond, hamvából megéledő Pierrot.

All we go to hell.

amaranta

Amaranta a szerelem, a rettegés, Amaranta a fekete kötés.

okulni

Okulni az egy év, a száz év magányból, nem elképzelni, nem a tükörben megnézni, nem eljátszani az idővel gondolatban, hanem csak megvárni és lépni, nem elképzelni, a részletekbe nézni, nem ellebegni félőn a hangulatban; nem keresni forrást, hogy honnan rajtunk hirtelen a sok újmódi kék, nem vadnak, újnak lenni, hanem réginek, inni, a gyökereinket enni, válasz nélkül lenni biztosan.

körömhegynyi

Nem, nem minden, ha a körömhegynyi ellenkezés fintorog, nem kell minden, nem kellenek előre holt találkozók sem.

[Elvillamosozok sírni a gangra, 19-es szám.]

nem bírok velük

Megláttam tegnap azokat a képeket a kilencedik szünetéről, amikor a Márk a földön ül törökülésben a fején a Vikcsu tolltartóival kiegyensúlyozott faliújsággal. Aztán éjjel azt álmodtam, hogy nem bírok velük, és minden piros és sárga.

quo vadis

– Hová mész?
– Moziba.
– Mi lesz?
– Quo vadis…
– Mit jelent?
– Hová mész?
– Moziba.
– …

(Háy János, Völgyhíd)

átátlózva mindent

Aztán van például az a fiú, ha már így elkezdtem mesélni ezeket a csodálatos furcsaságokat, amik az ember tizenöt éves kora körül esnek, szóval van az a fiú, aki nem fér be a padba. Hosszú meg vékony, az igaz, nem arról van szó tehát, hogy akkora nagy a tömege és az űrtartalma, hogy neki semmiképpen se lehessen beférnie, nem: megnéztem, szemmel lemértem, hogy van a másik, a Dávid, az talán valamivel hosszabb és néhány kilókkal szélesebb, s ő mégis belefér. Ül a széken, a lába szépen az asztal lapja alatt, a könyöke a könyvön, a feje a tenyerén, idenéz, odanéz, ott üldögél nyugodtan a keretek között. Hanem emez, ez a másik, képzeljétek el, ez nem fér el sehogysem! Ha kinyújtja a térdét az asztal alatt, a cipője a szembefalat éri, miközben a tarkóját innentől támasztja! Hát ez hogy lehet?! Hát látom ám ma, barátaim, én mondom nektek, én ilyet még soha nem is láttam, egy másikkal kellett kijönniük és leülniük egy asztalhoz, én ültem annak az egyik felén, ők a másikon, és hát leült a barátja baloldalt a székre, ő pedig jobbról az asztalra könyökölt, és hosszában szépen végighúzódott a teste az egész átlóban. Úgy is a másik sarkot érte. Hát nem fér el sehogysem sehol egy ilyen hosszú vonal, hát nem tud az máshogyan lenni. Csak így átátlózva mindent.

átúszni egy lendülettel

Átúszni a napot egy lendülettel, nyolc levegővétellel, reggeltől estig.

az orromig

Az érzéstelenítő tűje az orromig nyomult és eszembe jutott a thriller egyik lehetséges jelenete a drillel.

veszekedés, dráma

Holmi veszekedésekről kellene írni. A lényeget kimondani nem lehet, azért van a veszekedés. A lényeget leírni nem lehet, azért van a dráma.

hangzanak

Ahogy hangzanak a szavaim a levegőn át, nahát!

lazúr

Alul s fölül a lazúr az úr. Remek a szaga az ujjaimnak is: a régi almásrétesé. A nagy üvegből volt az alma, ott állott évekig és zselévé barnult, darált diót is szórt a tetejére, mielőtt az asztalon megtekerte volna.

valahol máshol

Mert mi tudjuk, hogy jó, és ebből következőleg tudjuk azt is, hogy lehet elrontani.

[A nagyszínpadnál találkoztunk volna nyolckor, valami koncert vége után, ácsorogtam ott a rövid ruhámban és a hátizsákomban és vártam, nyolc, a haverjával van, iszogatnak valahol, negyed kilenc, iszogatnak valahol, de jönnek, fél kilenc, a Szigeten mindenki késik, fél kilenc is elmúlt, de nem jött, nem tudom már, meddig ácsorogtam ott, aztán elindultam lassan végül valahova, bizonyára elfoglaltam magam valahol máshol, nem lehet azt már tudni, hogy kivel, és azt sem, hogy miért nem jött – de, lehet tudni, a haverjával volt és iszogattak valahol máshol, és csak két nap múlva jött a telefon, amikor leszakadt a körhinta, hogy ugye jól vagy. Jól voltam, persze, valahol máshol.]

felnőttkorában

Mondjuk van egy gyerek, aki nem beszél senkivel. Mondjuk nem veszi észre senki. Mondjuk a hiba nem a világban, hanem a fejében van. És nem veszi észre senki. Felnőttkorában mi lesz?

artikuláció és fülek

És akkor olvassa, hogy listen, read, pen, look, and which is the odd one out, és valahogy megbotlik a nyelve, szóval a pin az, és nézek, hogy ezt most halál komolyan fapofával így olvastad föl, de nem, mondják a többiek, dehogy, hát észre sem vette. És tényleg csak néz, és nem érti, majd el is siklik az egész fölött, úgyhogy én is.

A másik meg úgy mondja, hogy they drove to the sea, hogy így halovány wével, és fölírom nagy hangon, hogy figyelj, nem draw, hanem drove, és akkor visszakérdez, hogy szóval azt mondtam, hogy draw, ahelyett, hogy drove, mondom, hogy igen, és akkor elkezd röhögni, hogy dehát ugyanazt mondtam mind a kétszer! Úgy teszek, mint aki nem hiszi el, pedig de, elhiszem és nagyon örülök neki, nagyon örülök, hogy ilyen elmésen át lehet engem vágni. Unikum, Uram.

Aztán meg persze még van az az olcsó poén, hogy a they went to the beach helyett they went to the bitch-t mondanak, többször egymás után, de ezen már kevésbé röhögök, lejárt ez már, ugye, nekem is százszor eszembe jutott.

kifordul önmagából

– És akkor mit írjak, hogy a Tomi a barátja? Vagy mi, ismerőse? A tettestárs???
– A Tomi a barátom.
[…]
– És hogy kommunikálnak?
– Fölhívtam kétszer egy fülkéből… dehogyis. Szoktunk találkozni, meg minden.

A valóság kifordul önmagából, az élet virtuális síkja egy lapon.

love and hate

– You know, some verbs we just don't use in present continous. These are know, remember, like, love and hate.
– [grins]

külön ide kell

– Akkor most hozzád mindig külön ide kell jönni és elismételni, hogy mit kell csinálni?!
– Hát, ööö, koncentrációs zavaraim vannak, a betegségem miatt, szóval…
– Oké, tehát a válasz igen, hozzád mindig külön ide kell jönni és elismételni, mit kell csinálni.

[epilepszia]

ma elmeséltem

Ma elmeséltem, mi volt a középkorban: se tükör, se krumpli.

elfelejtettél a szemébe

Hajtassz, és balról lassan megmozdítja mellső lábát a motor hangja, és emelkedik, és nem hiszed el, teljesen előtte vagy és lomhán közeleg tovább, nem hiszel a füled- és a szemednek egyáltalán, és húzod el a kormányt és a kormánnyal együtt a síkokat, és már túl is vagy rajta, túl az egészen, a kaptatón nincs erőd remegni kezdeni, és akkor jössz rá, csak nagyon lassan, hogy mi volt, hogy hogy történt, hogy elfelejtettél a szélvédőn át a szemébe nézni.

mikor indulunk már?

Késve húz be a TGV az állomásra, rohanva szállok le. Aztán megállok. Hova is…? Elhoztam a programot, a jegyeket, de… nem tudom, hova kell menni. A konferencia… bizonyára az egyetemen. De melyiken?! Foglaltunk otthon szállást, de… nem emlékszem, hogy hova. Otthonhagytam a papírt a kontaktokkal. Át sem kell kutatnom a zsákot. Átmegyek a reptérre, fölszállok egy gépre. Délre tart, azaz dél-keletre. Fényes délután van, amikor leszállok. A többiek várnak, beszállunk a kocsiba, fölmegyünk a pályára, száz kilométer múltán egy erdőbe hajtunk le jobbra. Egész nap a Nap felé tartunk, most murván. Zöld az erdő, mocsaras a rét, a pocsolyákban tükröződik az ég. Fölverjük a sátrat. Mindenki mindenféle nyelven beszél, Izraelben vagyunk és ez egy fesztivál. Fölhív a lány, akivel Hollandiában találkoztam, hogy pontosan hol is kell az autópályáról lehajtani. Elmagyarázom neki, jófej, majd meglátjátok, mondom a többieknek. Izgatott várakozás, a lányra, a többiekre, a zenére, táncolni mikor indulunk már?

[Ajánlom ezt az álmot a barátaimnak, akikkel marokkói és thaiföldi goa-partikat tervezgetünk a jövő évi ünnepekre, akik Tel-Aviv fövenyén sátraznak nemsoká, a lánynak, aki a CsőGyárban a fodrászom iránt érdeklődött, de azóta sem írt, a nyárnak, az egész világnak, hogy van, akkor is, amikor nem nyár van.]

[[Arra ébredek, hogy nem kéne ismét ilyen vacak módra szerelmesnek lenni. Bosszankodom.]]

nemet

Testvérem, barátom, ha nemet gondolsz, mondjál nemet! Fontos tudnom.

kerítést

Balom rozsdaold, jobbom korrózióvéd. Kerítést festek.

[Véletlenül megtapostam egy csigát, s láttam, hogy szenvedni kezdett. Még egyszer a talpammal ránehézkedni nem tudtam, a savval marattam halálra. Így ért véget a szegény csiga álma, ami az élet a kerítés tövében.]

ott lakik

– Nézd, ott lakik…!
– Ott, ahol világít az ablak?
– Ott.
– Ott, azon az erkélyen a hat ablak hosszán?
– Ott.

párbaj

Néztük Spielberg első nagyjátékfilmjét, a Párbajt, és nem bírtam levenni a szemem a képernyőről. Aztán hazafelé ittam egy sört és minden terepjáró elől félrehúzódtam a Ráday utcán.

klikkegett és klakkogott

Odafordultam, és mire döbbenten megrekedtem, hogy hiszen nem is tudom, mit akarok mondani, már oda voltam fordulva teljesen, és akkor végülis mondtam, amit tulajdonképpen akartam, hogy Hal, Hal mindent lát és szájról olvas, és akkor mosolygott, elnézett a szemeteskuka felé, és azt mondta, hogy Dave, Dave! Aztán meg klikkegett és klakkogott a szemével, és értettem.

gondolj arra, hogy

– Gondolj arra, hogy…
– …tudom, tudom, az éhezők, a csatornában lakók, a…

…dehát igaza van. Könnyű a biztos ponton inogva vidámnak lenni. Ha az nincs, csak a hit van.

hal 9000

Hal 9000 mindent lát és a hangzárlatban szájról olvas.

bonnie tyler

I listen to hip-hop! – kővagány kilencedikesek a szívükre tett kézzel nyígatják az Eternal Flame-et, majd tegyeeen még valamit be, Tanárnőő! előkeresem Bonnie Tylert, ő a legszimpatikusabb a cd-ről, berakom, de közben kezdjetek pakolni, hosszú volt a nap, pakolnak, begyűrik a táskájukba a papírokat, már a székeket is föltették, és megbabonázva állnak és hallgatják, ott állnak karéjban a magnó körül és néznek rám, különösen a Márk. Köszönöm, Tanárnő!

atomjaira

Atomjaira szedni és újra. Ki alkalmas erre?

igen-igen

– Szóval neked kell megsértődnöd, amikor te rontod el?!
– Igen-igen! – röhög; és csillog a szeme.

nekemjön

Nekemjön hátulról a Gellért téri zebránál, hogy nem tudnék-e jobb helyre állni, várjam máshol a zöldet, nyomkodja a kerekemet hátulról, nem hiszek a fülemnek és nem ismerős a hang, lassan fölnézek, és a tesóm az és megiszunk ennek meg a feszkónak az örömére a kezdődő indián nyárban egy sört.

lemond

Azt mondja, lemond. Ott áll, reszket a keze, és azt mondja lemond, mert húsz év óta nem való erre, húsz év óta mondja, mondja. Mi meg nem szólalunk meg, mit is mondhatnánk mi, mi vagyunk a két legszelídebb, bennszakadunk csak meg kimegyünk sírni az előtérbe, vagy akárhová, ki, messzebb az időben. … Lesz majd húsz év múlva.

üveggolyót

A távolságot mint üveggolyót megkapod; az időbe mint igába nyugodtan hajtom a fejem és [van, hogy nem] félek.

arroganciád

Szerencséd, hogy tudom, arroganciád valójában paranoia.

Nekem nem szerencsém.

ne álld el

E lenyomott páratartalomban szépen leiszom magam, és úgy teszek, mint aki minden szót ért, és közben másra gondolok. Kihagyom a rímet, hogy a lenyomott páratartalomban benyomok, nehogy kivilágoljon, hogy közben másra gondolok a Tűzraktérben, ahol műanyag sopronis a sör akármelyik csapból és a Néccában, ahova csak egyszerűen tudom, hogy enni menni kell. Közben másra gondolok, ott se, de igazából jól vagyok. Most ezt választottam. Esik, és közben süt a nap: eső, ne álld el magad.

ecsetek és felületek

Ecsetek és felületek dörzsölődnek az agyamon, és kint csak esik, esik.

örömöm a

Örömöm a falra hányt házfalak, az indákon a csigák, örömöm a péntek délután nyakonöntése a sörömmel a söntésben, az írás maradása a sarokban a lapon, az esőfelhők a napon.

az arany virágcserépnek

Az Arany virágcserépnek az a vége, hogy az ifjú végleg az álomvilágba költözik, ott él tovább szerelmesen a zöld kígyóval, a lány meg hozzámegy az udvari tanácsoshoz. Rosszul leszek a jelenetnél, amikor Veronika megígéri az udvari tanácsosnak, hogy jó felesége lesz.

(Meg van az a rész, amikor bezárul az üvegcsébe, ami maga a kétely. Ott él lemerevedve, amíg.)

hozzád fogok

– Hozzád fogok járni!
– …Ó.

plier, tomber

A plier meg a tomber nem póz, ó.

tudja magától

Magyarázom neki a vámpíro-pornót, hogy mi a baj azzal, és bólogat, hogy hát igen-igen. Tudja magától is.

majd a kritikálra, meg holnapra vicc

Mennyire menő, tekerünk az Üllőin, a körúton meg az Andrássyn hosszan, én pirosaranyon elől, ő neonsárgán mögöttem, bukó nélküli piszkafa, nem is tudom, kinek mennyire, melyikünknek menőbb. Majd megyünk a kritikálra is, meg holnapra viszek viccet: mit csinál a rongybaba, ha leszakad egy végtagja? Előveszi a fiókból a takarékszövetkezet.

[Aztán másnap reggel mondja, hogy becsúszott egy vontató alá, de kimászott.]

a mélységekről

Forduljatok hozzám bizalommal, bármire ingyen válaszolok az élettel, a világgal kapcsolatban. Fordulok is, 13:30-kor fogad csütörtökön, ma már nem, már késő este van. A mélységekről kérdezek majd, addig lehet azokba esni, amíg jólesik, de ez nem tudatos.

biztonságtechnika jegyzetek

Siettem hazafelé, mert hideg volt, a Bem moziból jöttem hazafelé, eperszörpöt ittam a Bemben benn. Elhúzott mellettem egy fiú rolleron, és a néni rámnézett, azt mondta, aszittem, ez volt a felmentő sereg. Én nem, nem hittem azt, aztán rájöttem, én lehetek a felmentő sereg, akire a néni számít, de azért a biztonság kedvéért megkérdeztem tőle, hogy számít-e másra, vagy tényleg rám. Irtó nehéz táskái voltak, ilyen keretes húzókára volt fölapplikálva három, kettő meg a vállán és a kezében. Elvettem egyet, le is akart szakadni azonnal a karom. A biztonságtechnikai előírások jegyzetek, most hozták el az egyetemről a barátnőjével, viszi őket haza, mert már nincs ő az egyetemen. Melyiken? A természettudományi karon, az építkezéseken a ráeső tematikát mind ő irányította, először a vegyészeknél, aztán a fizikus-épületben, aztán meg a maradék. A férje atomfizikát tanított, nem ismeri a nevét, tanárnő? Mert én is mondtam, hogy az ELTE-n végeztem, és onnantól én akkor tanárnő vagyok. De nem ismertem. Kérdezte még, hogy szeretem-e a munkámat és építjük-e a közösséget rendben, majd a villamosmegállóban a kezembe nyomott egy csokit, nem prémiumként, hanem tényleg nekem akarta adni, mert nincsen unokája. El is fogadtam én, aztán bedobtam itt a gondnokék postaládájába, hátha ők jobban szeretik a mazsolás csokit.

elkezdeni

Bemenni, előre köszönni, vázról a lépcsőre ugrani, napmosolyra biccenteni, papírokat összekeverni, szervezetlennek tetszeni, vad történeteket meghallgatni – Spike got lost, Jeffrey lost his virginity, the stewardess was a real bad boy, I caught the horrible, scary fish, her father was a cucumber and she ate it, Ben… oh my, what happened to Ben? I forgot! – , Tamáscit az óráról kitiltani, órarendet befejezni, nyolcra nem járni, maradék képeket megmutatni, hazajönni, … elkezdeni.

kucorodik

Bebújik az ágyba a buliban, és az éppen ott alvó mellé kucorodik egészen; mintha bemutatkoztak volna az elején. Szerettem volna mindig olyan lenni, bármikor kucorodós, de soha nem voltam olyan és nem is bánom.

napraforgók

Baktat a reggel az úton, széltében napraforgók.

állandóság

A tárgyállandóság a bizalom maga.

tám-adás

Egyre jobban kiszakad. Kihúzza magát mindenből. Persze, ez öngerjesztő.

[Azt hiszem, azt hiszi, hogy minden támadás, hogy mindenki támad. Hogy minden, ami más, nem tám-adás; aki nem ő, nem is lehet közel. Persze, most hibáztatom magam.]

[[Ír egy verset gitárra, a rap-kény szálai a színen a repkény, és mindenki sír.]]

[[[El fog menni, mert nem találja a helyét, keresi a helyét itt, ott, kínjában cselekszik itt, hol az ott?, el fog menni, el akar menni.]]]

ne jöjjön

– Vele mi van? Jön?
– Nem. Hülye. Ne is jöjjön. Mindenkit szid.

könnyedebb maradjon

Be lehetett menni és örülni és nézni a változásokat. Könnyedebb, fesztelenebb. Már a bejáratnál mosolyogni lehetett gallér mögé. Látták.

[Maradjon, add, hogy maradjon!]

Nero rómát

És megérteni, ahogy Nero fölgyújtja Rómát.

elmenni

Van, hogy el kell menni. El kell küldeni vagy el kell engedni, van, hogy a határok át- és összetörnek.

[A gyereket el kell engedni. De az nem ugyanaz, az könnyebb, föltalálja magát. A másikat haza kell, a lábára kell küldeni, álljon rá. Az kemény és rövid. Nem zokogunk, csak nyelünk. És van, hogy … sír a György. Ott ül mellettem, mondja és sír. Jeges eső augusztus végén. …]

hívjál majd föl

Szóval majd hívjál föl, amikor november lesz és ónos sötétség az utcákon, amikor nem lesz elég Michel és Bruno Papet, Bruno kevésbé érdekel, de Michel, Michel kalandos élete és az elzárás annál inkább, de Michel történetének is vége lesz, mint minden történetnek előbb-utóbb, és tudom, hogy nagy belső fájdalom a vége, szóval hívjál majd föl akkor, amikor egyedül ülök a sötétben!

sárkánygyík

Megrajzoltam a sárkánygyíkot illusztrátorban. Sárkánygyík, táj, gyermekek.

csepel művek grill

Csepel Művek.

Leszállunk a HÉV-ről, rossz irányba fordulunk, aztán átfordulunk a jó irányba, esik az eső, és az aszfaltra szárnyas csavarok festve pirossal, mutatják az utat, a Csepel Művekben vagyunk és az utcák neve Színesfém utca, Iparvágány utca és Csőgyár utca. Cső, Csepel, cső, gyár! ezt mind ti csináltátok? Nagyok vagytok. Nagyon!

Lassan gyere és hirtelen nyisd ki a szemed, a sötétből be a fényes burokba, képek és emberek és emberek sziluettjei a falon, meg indák, és a magasban is, oda ott azokon az állványokon lépdeltél föl? igen, és nem volt ott más, csak két sín, kicsit meginogtam, amikor festettem, de túléltem.

Impozáns sárga traktor, valami matt kültéri festékkel barack és kék arcokat festenek rá, fekete kontúrral, vicsorog és vigyorog a traktor, hozok egyszer én is haza egyet, ide az udvarba.

Hát ezek cukik, nem tudok más szót rájuk, csak hogy cukik, egyáltalán nem helyesek, de cukik. A híres zenekar, októberben föllépünk, gyertek és hozzátok a barátaitokat is, van egy cigid? Adjál már egy cigit!

Nem, nem vagyok a csaja, csak találkoztunk párszor, ne higgy neki!

– Mert egy kicsit túllóg a kereten?
– Igen, amit én mondok, az mindig túllóg, tudod, enyém az isten jobb keze, ide varrtam föl középre, ni!

Te meg hazajöttél? hazajött, mert kirakták, az a házé, ő nem tudta, hogy nem lehet ott lakni, itt van, emberesedve, simán meg lehet lapogatni a vállát, régen nem lehetett, új körvonalak.

Úgy örülök, mert látod, most ott játszik, százezerszer ültem a szobájában és hallgattam a lemezeket, és mondtam neki, hogy emberek közé kell menned, ő meg mondta, hogy de nem, az nem nekem való, fúj, és most ott áll fönn a pultban és játszik, és az embereknek meg tetszik!

És amikor kimegyek, az égre tartja a kezét és ordít, hogy Borcsa, és fényesek a sínek meg az állványzatok, ahogy a reflektorok előtt esik az eső.

szúrja a szivárványt

– …és mindenki nézte, hogy milyen aranyos, póni, ilyen volt mindenkinek kislány korában, és senki nem vette le elsőre, hogy ott szúrja be magának a szivárványt.
– De, én igen.

csati

13 évesen mászkáltunk a csatornában, a Kelenföldi pályaudvar mellett lehet lemenni, és el lehetett jutni az Osztyapenkóig. Ma már nincs Osztyapenkó, és a metróépítés miatt leválasztották ezt az ágat. A termet is, ahol le lehetett ülni, és volt egy vízesés.

– Szerinted ez milyen víz?
– Főleg csapadék, Gazdagrétről. Nem innék bele.

Ma csatinak hívják, zománccal és egyebekkel gombákat, manókat és vicces, nagy fejeket pingáltak a falára a fiatalok, csak nem túl időt, időjárásállót, beszívja a fal a diszpót és a fújófestéket. Télen a győri vonalról látszik, járnak ide Rákosról és Tétényből is.

– Tulajdonképpen, ahogy csobog a víz…
– Esténként meg a békák küldik. Itt ennyi a természet.

Aztán még hallgatjuk a vonatokat és a lemenő nap változásait, meg a gyerekkori falakét, amikre napot, polipot és sárkánygyíkot kellene festeni modern tájként, vagy egy nagy zongorát.

a rosszat rosszul

És akkor mintegy végső lépésként látod, pedig figyelmeztetted, hogy ne úgy csinálja, hogy a rosszat rosszul csinálja, hiszen tehetné jól is ugyanazt az egyébként kusza és kibogozhatatlanul, mostmár úgyis úgy maradó rosszat, hát akkor rosszul érzed magad, mert ennyit, ennyit sem adhattál át. Miért nem? Nem a te hibád. A legrosszabb az egészben. Valós keserű.

a háttér

Aki a háttérből irányít, az nem a háttérszereplő.

A háttérszereplő nem irányít. A háttérszereplő ne is legyen ott.

A hátterem legyen biztos. Szeressem viszont.

tonhalász

Tonhalász voltam Bretagne partjainál c. könyv van.

akár lehetnék én is, de nem

– Hát, olyan jó, mert csak úgy ott van, mert lehet vele beszélni és beszélgetni, nem hisztizik egyáltalán és nem kell vele filozofálni a gömbszimmetriáról, mint veled.
– Velem sem kell, azaz tudom kedvesen is, csak te le akartad vágni… nem én kezdtem. [És nem is hisztizem. Te mondtad. Na jó, ha nagyon megjegyzed, akkor igen, egy kicsit, mutatóba. De tulajdonképpen örülök, hogy kivártam, és a sok lány közül, aki nem hisztizik, nem én vagyok veled. Örülök, mert akár lehetnék én is. De nem.]

[[Mert persze az úgy van, hogy végig az ember orrán kopog az átbaszás, csak az ember vak a saját orra hegyére nézvést. Istenem. Sírok azért.]]

van blogod

– De neked van blogod, ugye?
– Megtaláltad?!
– Nem, csak a múltkor, amikor kirándultunk, eszembe jutott. Mert olyan jól tudsz mesélni.
[…]
– Milyen gyakran írod?
– Minden nap.

most egy évig

– Hát, izé, nem is tudom, hogy mondjam, talán a legjobb lesz, ha egyszerűen megmondom, hogy most egy évig nem tudok bejárni az iskolába.
– Ühüm, oké, azért majd megírod, hogy miért?
– Persze.

hátha máshogy

Hagyni rendeződni a kockákat, hátha máshogy épül a ház.

képecskés

Azt mondja a Vilma, hogy lehetne-e mindent borisra festeni. Bár lehetne! Ősszel pedig lefestem a telken a kaput faerezetesre, az impregnáló és a lazúr lesz az úr, a sufnit meg zománccal képecskésre, és közben mindenféle jövendő gyermekekre gondolok.

vakritmuson

Szedegetem össze a darabokat, és azt hiszem, fontos volna (valahogy) újra összeállni. A fiatalkor kevésbé lép vakvágányon vakritmusra, mint hinnéd.

mint egy párduc

Mogyorót és fenyőt égetünk, a pernye átszáll a szomszédba, a szomszéd dühösen kiabál, nem elegáns és eltakarja a szőlő, nyakig bekormozódom, mert nem akar begyulladni a máglya, ráöntöm a maradék ouzo-t a plasztik palackból, lefekszem aludni kicsit, és akkor váratlanul föllángol, és ég, ég, ég. Fekete cicák jönnek, a kisebbik a napfényben feketefoltos barna, mint egy párduc.

nivek ogre

Láva folyik fölfelé a dobokon, a monitoron. A fátylakon. Fehér vászonban a dobok, a szintetizátor-asztal, a vaslábak. Járókeret, mankó. Megpattannak a dobok. Kondulnak a szintetizátorhangok. A második sorban állok, izgulok, ezerkilencszázkilencvenhatban vagyok, a szobában kuporgó tizenhat éves, alig valaki vagyok és közben mai magam vagyok, mert fölfogom, amit látok. Ogre gyolcsban. Húzza magát a földön, négykézláb mászik a színpadon. Fölhúzza magát a keretre. A lába béna, rüsztje a padlón. Fehérbe tekerve a keze, savmarta fején maszk, a földönkívüli csápjai. A génmutált jövő varázslóján süveg. Ez kórház. Síkos a padló a hangokon, váladék, vér. Ez elmegyógyintézet. Ogre a ketrecbe zárva. Reszketnek a ketrec falai, reszket rajta a monitor. Ogre a rejtett kamerába énekel, a monitor mindezt tükrözi torzan. Az idegen földi, csonkított és retteg, ketrecben az idegen a földjén. Amerika. A varázsló füsttel teríti be a földet. A varázsló északról jön. British Columbia nem Amerika.

Csönd. A színpad üres, csak a fények.

Négykézláb másznak a színpadon. A Skinny Puppy bekúszik, ki a dob, ki a szintetizátor mögé. Magukban röhögnek, kilátszik a válluk. Csönd, sercegés.

Ogre fehérben, a térde alatt trapéz, fehér atléta. Karcsú és gyönyörű. Feketére kormozva az arca, a szeme világoskék és világít. Gyönyörű, sütött már a gyolcson át, beleszerettem a lemaszkolt idegenbe is. Színész és néha mosolyog, és negyvenhét éves. Ezerkilencszáznyolcvankettő óta csinálja. Így akarom csinálni én is. Játszani, kimosolyogni, élvezni minden nap.

A koncert után meg is mondom neki. Ott áll az EBM-diszkó közepén, kedves, feketehajú ember kockás nadrágban, mosolyog, mindenkinek gratulál, aki eljött, és van számára mondanivalóm, miközben kezet nyújtok. Azt mondom neki, hogy így akarom csinálni én is, mert így kell élni.

mit nem adtam volna egy ilyenért

Olvasom ezt a szörnyű lassan ömlő vámpiro-pornográf könyvet, a szülinapjára inkább pénzt kér, minthogy ezeket a nagymamáinak kelljen megvennie, most elolvasok egyet, hogy tudjam, mi van abban, ami őt ennyire izgatja, hogy éjszakákon át olvas, hogy nem alszik. Hát én tudom azt, persze, és akkor most olvasás közben, remélem, egy-két nap már csak hátra, megfogalmazgatom, hogy mit kell majd mondani, amikor visszaadom, mert vissza kell, a sarokba hajintani csak úgy nem lehet, és fogja is kérdezni, hogy na, mit gondol? Tényleg szemét? Valami olyasmit mondok majd, hogy hátSzofim, igen-igen, tényleg az, de értem én, hogy ezt olvasod most, mit nem adtam volna akkoriban én is egy ilyenért, aztán most meg már másért nem adnék mit nem. Miért? Miért, miért. Meg kell azt találni gyorsan. Mit mondjak, miért hátha mit nem fog ő is.

példálózik

Látom, már ott áll az üvegajtó mögött, bebújok gyorsan a másik ajtó mögött a konyhába, hátha meglátott. Álljak a konyhában, amikor bejön, ne én menjek ki elé. Forr a víz. Előkotrom a bögrét, lógatom bele a teát, várom a perceket, a pontot, amikor forr. Nem jön. El nem tudom képzelni, mit csinál. Kinézek az ablakon. A kollégám a kocsi abroncsait nézi, ha nem ismerném föl a mezítlábáról, akkor is fölismerném az abroncsnézéséről. Csak ő nézi meg az abroncsokat. Le is guggol hozzá.
Átjön az úton. Bejönnek, kinyílt az ajtó. Kinézek, mert még mindig lassú. Vigyorog a kollégám, örül neki, hogy itt lehet. Kinézek, még kijjebb. Kint cigizik. Cigizik. Istenem, de hülye vagyok, nem jutott eszembe. Cigizik, aztán elnyomja, végigmér, örül. Én nem tudom, hogy örülök-e, mér?
Ülünk az előtérben, festés és padtoligatás helyett arról beszélünk, hogy ha a csillagokat látva összekötődik bennünk a jelen és a múlt, akkor tulajdonképpen tekinthetünk úgy a világra és a világban egymás arcára akár, mint a múltbéli dolgok eredményére. Ez igaz. Annyira igaz, hogy egészen triviális, használni valamire nem is nagyon kell. Az én arcommal példálózik az én filozófiámban.
– Na jó, megyek hígítóért.
– Na jó, akkor én meg elindulok veled.
Pont az ellenkező irányba megyünk, elkísér. Ozoráról beszélek, meg a gyermekkori hanyattfekvős elszállásokról, hogy azokat ma is… Megmutattam neki a biciklimet. Mindenki látja, mégis, a biciklim, az egy ilyen intim dolog, ki is ült rá például rajtam kívül itt a bejárónál először, ugye (Én nem bíznék meg benne! Én meg igen. Ugye). Dühös vagyok magamra, mert nem értem, hogy ez a hiúságomnak jó, és azt húzza, vagy pont, hogy a hiúságommal húzom én az egészet. Hallgatok Skinny Puppy-t, holnap lesz.

meg kell arra inni

Meg kell arra inni még egy fél üveg bort, hogy fölolvasom majdnem az egészet, fekszenek az ágyon a nagy bordó lepedőn, terjengenek a paplanok, és azt mondják, jó, meg hogy fordulatok vannak benne.

nagy, üres, sárga lap

És ma hosszú idő után megint arra mentem, és nem volt ott más, csak egy nagy, üres, sárga sivatag, és ahelyett, hogy elszomorodnék, arra gondolok, hogy ez a lap, amire új betűket ír majd a …, és egyébként meg voltak is ott betűk, ott mellette balra, amin meg hát… nem is tudom. Nevettem. Mióta vannak azok ott? Majd legközelebb lefényképezem, megmutatom, hogy kell legendát gyártani.

két becherovkát melegen

– Kérünk szépen két Becherovkát, lehetőleg melegen!
– Nahát, ilyet…! S ráadásul nyáron!
– Tudja, most fáztunk meg és arra lesz.

ezek a magyarok

Sohasem írtam le, hogy ezek a magyarok így-úgy, meg ebben az országban így-úgy, az még igen, az már nem, és nem is mondtam soha. Nem is fogom.

odaki

Puha és fülledt az utcán, és puha és fülledt itt bent is, itt bent az ágyamon meg a pulóver alatt, már megint nincs idő, hozzátok valamiért alig szólhatok, csak némán, lázam van és arra gondolok, hogy össze kellene fésülni azt a sok szót, amit leírtam valaha, mert olyan sok, le kéne tenni odaki mindet.

a sztorija

Megkérdezem, hogy mégis, neki mi a sztorija, mert mindegyiknek van sztorija, egészen különbözőek és hátborzongatóak ezek a sztorik, és nem mondja meg, mert, azt mondja, csak sajnálni fogsz, így inkább nem, de én már rég tudom, hogy a szülei meghaltak autóbalesetben. De nem mondom meg, bólintok csak. Nem kell, hogy azt higyje, sajnálom.

vakondokok

A vakondokok. Palotáik vannak a föld alatt.

[Őrült jó a fantáziám. Ettől bírom ki. És le akarok menni, bár nem merek. Sötét is van a föld alatt. De le fogok. Valahogy. Úgy tűnik nekem, hogy nincs más.]

halálravált, majd megnyugodott

– Ugye, te hamarosan föl fogsz bukkanni az életemben? … tartozol nekem. Apád is tudja.

A csaja halálravált. Majd megnyugodott.

közbeni felhőtlenség

A nyakába ugrottam tegnap éjjel, én úgy megörültem, hogy így fölbukkan a múltból, mondtam is nekik, hogy hogy örülök, hogy így fölbukkantok a múltból, megpörgetett, és mondta, hogy örül, hogy nagykorunkra így összemelegettünk, én meg örültem a pörgés közbeni felhőtlenségnek, ami ugyan nagyon messze áll a boldogságtól, de felhőtlenség mégis, és bizony számít ebben a nagy szomorúságban.

üvöltözni az aluljáróban

Félelmeket kohol magának. Hogy túl sok az ember a buszon, és hogy nem mer lemenni az aluljáróba. Drasztikus szeretnék lenni és üvöltözni, hogy nem, ezt így nem lehet, ne változz át, Gregor Samsa, az aluljáróban csak a virágos van és az emberek, ne változz át, üvölteném, de persze nem lehet, nem üvöltözök.

őbelé kell

Azt mondja a Kac, hogy mostmár érti, mostmár érti ezt az egészet, hogy őbelé kell szerelmesnek lenni.

a nagy nyári háromszöget

Fekszünk a földön még egy keveset, mielőtt véget ér a nyár, nézzük a nagy nyári háromszöget, létrafélék vagyunk tényleg ég és föld, misztikus régmúlt és jelen között. Az időtlen idő a nyár.

kilépő

Soha nem varrom el a szálakat. Kilépek és egyben maradok, kérdéseket teszek föl kedvesen, és a mélyen büszkén. Soha nem varrom el a szálakat. Legföljebb várok.

jól áll

– Köztetek nem volt végül valami?
– Figyelj, én két évig nem beszéltem férfival, szóval csak nyaggattam.
– Gyakorolsz… Jól áll!

hiúsági

Itt gittelek rajta, pedig kívánságom szerint való az eltűnése, s ezenközben igen örülök, hogy megismerhettem. Hiúsági kérdés.

kéne kötni

És ahogy a sógornőim mondták, hogy tán kompromisszumot kéne kötni, hát tudod… a múlt héten majdnem megtettem. Majdnem. El is hittem. Jézus a kereszten, segíts.

tőled

Idejében megtudni, hogy mit akarok – tőled.

kerülőutas

Azt álmodtam, hogy kiszállok. Hogy ki akarok szállni. Egy nagy sárga terepjáró dölöngél a sárban, köpi a pocsolyákat a kereke, keresztbe vernek a csöpögő ágak, egy erdőn vágunk át elmenőben valami felé, nézem a dölöngélő kocsit és ki akarok szállni. Aztán egy mező van, út és villanyoszlop, a villanyoszlop mellett ott áll az a nyúlánk, megkönnyebbülök, amikor beszélek vele és normális mederbe terelődik a hangom, és visszaemlékszem, hogy egy ház volt, faház, sügért ettünk ott, és ott kezdtem el gondolkodni rajta, hogy kiszállok.

Reggel van és nem tudom. Nem várok többet. Kerülőutas vagyok, a terepjáró dölöngél a sárban, nézem a kocsit és ki akarok szállni.

akik nincsenek itt és nekem is jó

– A te telefonod is halott?
– Aha…
– Én csak azért töltöm, mert… hát az embernek muszáj tudnia, hogy mennyi az idő, hogy meg tudjon nézni bizonyos előadókat. Amúgy nem használom, nehogy azt hidd…
– Tudod, ahogy így táncolok és elengedem az időt, nem nagyon figyelek semmire, csak befelé, sorra eszembe jutnak a szeretteim, és föl is hívom őket. Arról a dombról, ott van egyedül térerő. Hogy tudjam, mi van velük, meg hogy ez rendben legyen.
– Dehát nem az a lényeg, hogy itt elvágva a világtól, ezen a szigeten…?
– De, igen, de nem az a lényeg, hogy a dolgok rendben legyenek? Azokkal is, akik nincsenek itt? Joguk van hozzá és jó nekik. Azaz nekünk, hiszen nekem is jó. Csak rájuk gondolok végig.

elalvás előtt

Végiggondoltam mindenfélét Ozorán, varrtam a táskámat piros, narancs és sárga cérnával a napon, azon is gondolkodtam, hogy haza akarok jönni, és azt hiszem, most valami félreértés van, amiből elalvás előtt már nem találok ki.

[Végiggondoltam, hogy ők miért vannak itt és én miért vagyok ott, meg mindenfélét az urbánus törzsiességről, ami alapvetően nem működik.]

mennyit várt

Kék ég, vizes szalma, arcom a napban, karom a sugarak, lábam a föld szívével egy ritmusra dobban; mennyit várt pillanatnyi mennyország…!

napfoltokat megyek táncolni

Ciklámen és narancs napfoltokat festettem a csizmámra, megyek táncolni.

gyilkosos

Minden este játsszuk, ellenállhatatlan a lelkesedés. A Champs-Élysées-re viszem a történetet, vagy egy zsákfaluba, dülöngél a rend őre a biciklijén, be-benéz a kertekbe, vizslatja a fészerajtót, vajon itt bujkálnak-e. Bárdolatlan szerszámok súlytanak le éjjel, a falu bolondja vigyorog. Harmadéjjelente fölkel a mágus és föltámaszt valakit. Harmadéjjelente, mert a csillagok zavarosak az égen, fölkel az őrült ártatlan, és megöl valakit. A többi éjszakán ketten ölnek, összebeszélnek. Nappal a fürkészés, vádemelés, törvényszék működik. Ám ha a gyilkos maga ellen fordítja a fegyvert! Megzavarodnak akkor az emberek. Én tudom, én végignézem a szörnyű trükköt és ami utána jön, én vagyok az elnémított nyomozó, és nem leszek láb alatt, mert aki föltámasztana, másba helyezi a szerepet… föltámasztja az öngyilkost. A másik, akit arcjátéka árult volna el, addigra a sírban. A polgárok gondolkodnak. Hárman maradnak. A legártatlanabb beszélni kezd, logikázni és elrettent az arca, amikor rájön. A tébolyultnak döntenie kell: ki győzi meg? A hideg logika? Az intuíció? Az intuíció. Győztek az ártatlanok.

Másnap kitaláljuk és fejben végigvezetjük a rendőr kutyájának, a halhatatlannak és a szerelme ellen forduló szeretőnek a szerepét a sörpadok fölött.

megölelni

Megpróbálom, lehet-e, de nem, nem lehet megölelni.

(Mert mondta, na nem panaszkodott, csak mondta, magyarázta mintegy, hogy őt nem szokták megsimogatni. Nem szokták, nem szokták… Mikor szokott eszembe jutni, hogy meg kéne simogatni? Olyan szúrósan néz a mexikói koponyás tetkói fölött, hogy alig-alig juthat az eszembe. A vízben kiveszi a fülkarikáit, nehogy elvesszenek, és egyik nap a baseball-sapkáját, ami alá betűri a taraját, kalapra cseréli. Vesz egy halszálkás kalapot, fehér trikója az inge, elegáns. Jacko-s; aznap megalakul a denszkrú. Nagy ritkán mosolyog is, pedig csibész, és akkor a legszebb, egy vízitündér hosszú szempillás arca, csontfehér, rózsák, víz tükre az íriszen.)

tamásci

Mórest Tamásci húsz éves. Apukája, Mórest Zoltán hóhér, anyukája Dáid. Tetoválták egyszer Dáid karját, és kihagyták a vé betűt, azért lett Dáid. Dáid anyukája, Tamásci anyai nagyanyja Eufrozina vagy Eutanázia grófnő, Eutanázia grófjához semmiféle kötelék nem fűzi, rákérdeztem. Zoltán testvére pedig Mórest Kláraka bácsi, hordásmester.

A hordásmesteré nagyon fontos és egyben ritka tisztség: két falu tart el egy hordásmestert, de csakis két olyan falu, melyek közül az egyik magaslaton, a másik pedig mélyen, a völgyben van, s a két falu között kereskedelmi egyezmény is köttetett. A hordás egy óriási fa láda, melyet évente egyszer, a kenyér ünnepén vesznek elő a fönti faluban. Megtöltik a sokféle hozzávalóval, mindennel, ami a kenyérhez kell, úgyismint: liszt, tojás, káposzta, egynéhány coca, satöbbi. Aztán fogják a hordást, lezárják, a szögeket jól bekalapálják, és legurítják a fönti faluból a völgybe. Összekeveredik így benne a kenyér. A lenti faluban pedig meggyújtják, és fölvontatják ismét a magaslatiba. Mire fölér, elkészül a kenyér. Mindezeket a hordásmester irányítja nagy szakértelmével.

Ki kellett szabadítani Tamáscit. Mostmár szabad, kilóméter hosszan futkároz a vonat után, s látjuk, egyre többen van.

a vonatnál

Ez az a nap, ez az a nap. A vonatnál, a vonatnál. Állunk, állunk, ácsorgunk a vonatnál, zavargunk a vonatnál, a vonat visszamegy, de még vár, a kalauz invitál. Ácsorgunk a vonatnál, valaminek az eleje valaminek a vége, átköti a tenyere a vonatnál.